12 év után Budapestre érkezik Alanis Morissette

2020/02/21  ·   Ajánló   ·  Simonyi Éva

Az énekesnő 12 év után – idén október 12-én ad koncertet Magyarországon a Papp László Budapest Sportarénában, a LiveNation szervezésében.

12 év után Budapestre érkezik Alanis Morissette

Alanis Morisette édesanyja magyar, a család 1956 után hagyta el az országot. Az énekesnő egyik testvére, a szintén zenész Wade második neve például Imre. Alanis fiát is így hívják: Imre Morisette-Treadway. Sőt, a művésznő kiadója a Szeretlek (így, magyarul) nevet viseli.
Forrás: mymusic.hu

A hétszeres Grammy-díjas kanadai-amerikai énekesnő már a ‘90-es évek óta gyártja a slágereket. Debütáló albuma Alanis címmel 1991-ben jelent meg, azóta pedig megállíthatatlan: 30 év elteltével is meghatározó szerepet játszik a könnyűzenében. Most közelgő új lemeze, a Such Pretty Forks In The Road kapcsán indul lemezbemutató turnéra, de ez a koncertsorozat egyben a Jagged Little Pill című lemezének 25. születésnapját is megünnepli, így bizonyára több jól ismert sláger is felcsendül majd a koncert során, például ezen az albumon található az énekesnő egyik leghíresebb dala is:

 Az új albumról egy új dalt éppen a turné bejelentése után osztott meg a nagyérdeművel, ez a “Smiling”, amely ma, pénteken debütált:

Ez már a második kislemez, ami a május elsején érkező albumról megjelent, az elsőt “Reasons I Drink” címmel adta ki az énekesnő tavaly december 2-án.

(Rettentő fülbemászó, és szerény véleményem szerint a borító is zseniális lett!)

 Alanis 13 városban lép fel Európa szerte, szeptember 23-án Koppenhágában kezdi a koncertsorozatot, és október 22-én Párizsban zárja. A turnén Liz Phair kíséri el.

Jegyek február 28-án 10 órától kaphatók a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül. Miután a koncert egy kisebb, színházi jellegű nézőtér kialakításban lesz látható, kizárólag ülőjegyekkel, így a rajongók jobb, ha minél hamarabb bebiztosítják helyüket, ha ott szeretnének lenni Alanis Morissette budapesti előadásán.

Alanis új lemeze pedig előrendelhető itt.

 

 

Alanis Morissette, Aréna, Such Pretty Forks In The Road, turné

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek