Aki kérdez: Varga Lívius, aki válaszol: Szendrői Csaba
Játék és muzsika a Király utcában: február 3-án folytatódik a K11 Művészeti és Kulturális Központ Zeneszín című sorozata, amelyben Varga Livius vendége ezúttal Szendrői Csaba, az Elefánt frontembere lesz.Nincs még programod mára? Mi tudunk egyet: Ügetőszilveszter 2021
Mi több, nem csak a 2021-es évtől köszönünk el, de ezen a napon búcsúzik az ügetőtől minden idők egyik legjobb magyar ügetőkancája, Zsenerőz is...Piros pezsgő: szilveszter Szenes-koncerttel
A Duna World idei szilveszteri műsorán Szenes Iván szilveszteri koncertjének részesei lehetünk, kedvenc dalainkkal, sok ezer honfitársunkkal együtt, a Szenes Iván térről közvetítve – ahol a legtöbb magyar sláger született.Koncertek, bulik Budapesten az év utolsó napján
Azt már megírtuk és azóta is azt halljuk, hogy a hőmérő higanyszála plusz 10 fok körül mozog majd országszerte és éjjel sem várhatók fagyok, ettől azonban még jellemzően zárt térben búcsúztatják a parti- és koncertarcok az évet, lássuk, hol és mire. A korhatár általában...Mindenki számára furcsa év volt – koncerttel zárja 2021-et a Kéknyúl a Trafóban
A december 27-i koncert tavaszig a zenekar utolsó budapesti táncolós fellépése lesz, így érdemes még most feltöltekezni Kéknyúl-energiákkal.Boban Markovic nyitja az évbúcsúztató koncerteket a Fonóban
Év vége – ami belefér: népzenei, jazz és világzenei különlegességekkel búcsúztatja az évet a Fonó35 éve a Tudás, az Őrület és a Kacaj örök intergalaktikus dadaista hullámvasútján
A Tudósok eddigi legsikeresebb évüket zárják egy minden jójukat atommaggá sűrűsítő koncertjükön december 29-én a Dürerben.Még soha nem adtak együtt koncertet: Básti Juli és Mácsai Pál lesz Dés László vendége
A három kiváló művész 2022. április 1-jén a Budapest Kongresszusi Központban mutatkozik be így először a közönség előtt.A rockzene klasszikusaival indul az új év a Barba Negrában
2022. január 1-én, szombaton az AC/DC és a Guns N' Roses legendás dalai csendülnek fel az AB/CD és a Hollywood Rose zenekarok tolmácsolásában. Az eseményre előregisztrációs jeggyel 19:00 - 20:22 között ingyenes lesz a belépés!Michael Jackson is dolgozott velük – most Magyarországon turnézik az aranyhangú gospelkórus
Január 13-án és 14-én Debrecenben és Budapesten ad koncertet az Európában turnézó The Golden Voices of Gospel elnevezésű afroamerikai zenészekből és vokalistákból álló formáció, Dwight Robson baptista tiszteletes vezetésével.A világhírű gospel-dal története, amelyet eddig már 67 millióan láttak
Azért valljuk be, még akkor is nagy szám ez, amikor hetente robbannak be olyan dalok, klipek, szövegvideók, amelyeknek pillanatok alatt szalad fel milliókig a számlálójuk. A cikkünk tárgya azonban mindenhonnan nézve egy igazi gospel-dal, nem egy divatos pop-, rock- vagy bármilyen sláger.Szombaton Alle Farben rázza fel Budapestet a novemberi depiből
Élőben idén nyáron hallhattuk már Alle Farbent a STRAND Fesztivál egyik fő fellépőjeként, az évben itthon utoljára november 27-én csíphetjük el, ugyanis az Akvárium Klub NagyHall termében ad önálló bulit.









































