A Machine Head a régi felállásában érkezik a Barba Negrába

2019/03/29  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Machine Head idén egy komplett turné keretén belül megünnepli a ma már klasszikusnak számító, "Burn My Eyes" album huszonöt éves jubileumát: a banda október 20-án éri Budapestre, ahol a Barba Negra Music Club színpadán lesz látható.

A Machine Head a régi felállásában érkezik a Barna Negrába
A Machine Head debütáló albuma 1994. augusztus 9-én jelent meg. A lemez akkora siker volt világszerte, hogy az 1980 óta működő Roadrunner Records legsikeresebb kiadványaként tartották számon egészen 1999-ig, mert a korszak kemény rock és metal zenei színterén annyira újnak és frissnek számított zenéjével, mondanivalójával, hangzásával és persze Flynn karizmatikus egyéniségével, illetve karcos orgánumával, hogy később egy komplett metal zenei generációra lett hatással. Zenekarok százai próbálták másolni, vagy követni a stílust, ezzel a Machine Head nagyon hamar a műfaj egyik meghatározó zenekarává vált.
A koncert szinte biztos, hogy egyszeri és megismételhetetlen lesz, mert ha mindez nem lenne elegendő, Robb Flynn frontember és Jared MacEachern basszusgitáros ráadásnak visszahívta az akkori felállás két tagját, Logan Mader gitárost és Chris Kontos dobost.
Machine Head, Burn My Eyes, Barba Negra Music Club

 

 

Szólj hozzá!


Michelin-csillagos étterem séfje főz Budapesten Jennifer Lopeznek

Michelin-csillagos étterem séfje főz Budapesten...

JLo július 20-án ad koncertet Budapesten, az MVM Dome-ban. A Green Stage Produkciós Iroda és nemzetközi partnere olyan hazai gasztronómiai szereplőt...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd a hetvenes DJ-ről szóló film

Szabó Márton István filmje egy abszurd humorú történet, amely a budapesti éjszakában készül, sok zenével. A jeleneteket többek között olyan budapesti helyszíneken rögzítik, mint az A38 hajó és a Turbina.

Alkonyattól pirkadatig: bevezetik a Szigeten az éjszakai jegyet

Idén a Delta District lesz az elektronikus zenei bulik központja – az új helyszínnek köszönhetően a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, de a Nagyszínpad zárása után nem csak itt folytatódik majd a buli egészen hajnalig. A szervezők ezért kedvezményes jegyet kínálnak azoknak, akik csak ezt az éjszakai életet akarják...
Új koncertek