Betyárvilág és Jim Morrison a Müpában – fúvósokkal, vonósokkal, vendégekkel

2023/03/10  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Egyedi hangszereléssel, rendhagyó felállással és kizárólag erre az alkalomra készülő meglepetésekkel is készülnek a Hey, June! idei fellépői a Müpában június 6. és 9. között.

Fotó: Sutus Fanni

Visszatér zenei gyökereihez a közvetlen hangulatú koncertjeiről és pörgő ritmusú muzsikájáról ismert Bohemian Betyars. A magát speed-folk-freak-punk zenekarként definiáló együttes a hazai és nemzetközi turnék után nemcsak fizikailag, de stílusában is hazatér, hiszen müpás koncertjükre alapvető zenei hatásaik – a magyar népzene, a tradicionális cigányzene és a balkáni, fúvósokban bővelkedő folk – keresztmetszetében gondolták és hangszerelték újra dalaikat. Az eredetileg hatfős zenekar erre az estére fúvósokkal, vonósokkal és a Parno Graszt tagjaival egészül ki – ahogy ez már hagyomány náluk.

Adott egy zenekar, amelynek neve az elmúlt két évtizedben gyakorlatilag egybeforrt a hazai skazenével. És adott egy kétszeres Latin Grammy-díjas zenei producer, aki nem mellesleg hatalmas rajongója a mi Bartók Bélánknak. Hogy a kettőben mi a közös, arra május 19-én kapjuk meg a választ. Ekkor mutatja be ugyanis a Pannonia Allstars Ska Orchestra az amerikai, de az elmúlt húsz évben Brazíliában élő Victor Rice-szal közösen készített legújabb lemezét, amelyen a magyar népdalkincs válogatott dalait helyezték át az egzotikus, karibi zenei környezetbe. A PASO húszéves karrierjében abszolút egyedülálló projekt természetesen unikális felállásért is kiált: KRSA és zenekara népzenei körökben ismert zenészeket hívott el erre az estére, sőt, ezúttal még az Aurevoir. frontembere, Agócs Marci is csatlakozik hozzájuk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán. Legújabb daluk épp tegnap jelent meg:

 A Hey, June! koncertek velejárója, hogy a fellépő együttesek mindig valami egyedi, tőlük nem megszokott koncepcióval érkeznek a Müpába. Ez természetesen az idei sorozatban sem lesz másként: négy este, négy fellépő, négy rendkívüli koncert várja majd a nézőket a Fesztivál Színházban június 6. és 9. között. A sort egy kifejezetten erre az alkalomra összeállt projekt nyitja: Nové Soma (Middlemist Red, MORDÁI), iamyank és Vangel Tibor (Sexepil, Volkova Sisters) nem kisebb kihívásra vállalkoznak, mint hogy a 21. század hangján idézzék meg Jim Morrison, a 20. század egyik legnagyobb hatású rockzenekara, a The Doors ikonikus frontemberének pszichedelikus életművét. Zenei illustrációként a nemrég előkerült, elveszettnek hitt DOORS-dalt hozzuk:

Halász Kolos, vagy ahogy többen ismerik, Co Lee dinamitként robbant be a magyar hiphopszíntérbe és vált egy csapásra a műfaj egyik nagy ígéretévé. Tizenöt évesen Bécsben, egy amerikai magániskolában kezdett el rappelni, többek közt ennek is köszönhető, hogy angolul és magyarul is magabiztosan pörög a nyelve. Az angol sikerdalok és egy Beton.Hofival közös turné után nemrég jelent meg első magyar nyelvű albuma is, a Cirque de L’homme. A címválasztás nem véletlen, Co Lee ugyanis sok más mellett – többször modellkedett Kínában, tanult trombitálni, dobolni, járt futni, sőt, még egy kungfumesterhez is beíratták – a bohócéletbe is belekóstolt a cirkusziskolában. Ő ilyen... :)

 

A 4S Street tagjai gyermekkoruk óta ismerik egymást, hiszen mind a székelyföldi Gyergyószentmiklóst tekintik otthonuknak, mégis csak 2018-ban döntöttek úgy, hogy közös zenekart alapítanak – nemrég ünnepelték ötödik születésnapjukat. Könnyed, pop-folkos, fülbemászó dalaikkal hamar belopták magukat a közönség szívébe, és alig egy évvel az indulás után már a magyarországi színpadok visszajáró zenekarává váltak. A rajongók mellett a szakma is felfigyelt rájuk, hiszen szerzeményeik 2018-ban és 2021-ben is elnyerték „A legszebb erdélyi magyar dal” címet, tavaly pedig a Petőfi Zenei Díjátadón „Az év zenekara” elismerést zsebelhették be. Első müpás koncertjükre a rendhagyó felállás és műsor mellett kizárólag erre az alkalomra szóló meglepetésekkel – a közelgő nemzeti ünnepre pedig ezzel a dallal készülnek:

A részletes program itt.

 

Hey June, Müpa, Bohemian Betyars, PASO, Co Lee, 4S Street

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek