Öt év nem túl hosszú idő egy zenekar életében, de azért... Tripla koncerttel ünnepel a 4S Street

2023/01/27  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A poptörténeti , nagy példák mellett öt év nem túl hosszú idő egy zenekar életében, de látva a mai trendeket, egyre kevesebb formáció mondhatja el magáról, hogy ugyanolyan odaadással, ugyanabban a felállásban és ugyanabban a zenei vonalban tud maradni ennyi ideig.

Fotó: 4S Street/FB

Mozgalmasan indul a 4S Street számára az idei év, ugyanis a harmadik lemez stúdiómunkálatai mellett egy születésnapi miniturnéval indítják be a 2023-at: február 16-án az A38 Hajón, 17-én Gödöllőn, a TrafoClubban,  a ráadás ráadásaként pedig áprilisban Gyergyószentmiklóson, a GODAKO Sportközpontban koncertezik a zenekar.

"Amikor a születésnapi koncert ötlete felvetődött, rögtön tudtuk, hogy a Hajón szeretnénk ünnepelni. Ehhez a helyszínhez köthető a legelső teltházas előzenekari élményünk, majd karanténkoncert, akusztik felvétel, tetőteraszos koncertek és tévéinterjúk kapcsán is rengetegszer jártunk ott. Nem számítottunk rá, de már január elején elkelt minden jegy a koncertre" – mesélik.

A nagy érdeklődésre való tekintettel úgy döntöttek, hogy másnap Gödöllőn, a Trafo Clubban tartanak egy ráadásnapot, ahol kicsit más repertoárral fognak színpadra állni azért, hogy a duplázni vágyók is kapjanak pluszt az első naphoz képest.

"Örömmel tekintünk vissza az elmúlt évekre, jó visszagondolni arra, hogy ebben az időszakban mennyi minden történt velünk. Nagyon várjuk már a februárt, hiszen új dalokkal, születésnapi koncertekkel és egyéb meglepetésekkel fogjuk indítani az évet."

 

 

4S Street, szülinap, A38, Trafo Club

 

 

Szólj hozzá!


Nem SEMMI: megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze

Nem SEMMI: megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze

Vagy mégis? SEMMI címmel jelent meg az ötödik Elefánt nagylemez, amelyet nemrégiben az általunk is bemutatott Van Harag című zaklatott...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Mi is szeretünk, Kátya! Jótékonysági koncert Tompos Kátya kezeléséért

Kátya kérésére mostanáig csak a szűk szakma tudhatott az állapotáról, ám eljött az idő, hogy a sorsáért aggódó zenészek és a közönség a Fábián Juli Emlékalapítvány közvetítésével segítsen a nagybeteg énekesnőnek. Az alábbiakban az alapítvány közleményét továbbítjuk nektek:

Egy kis grúz faluból a világhírig – a Kobuciban lép fel a Trio Mandili

A Trio Mandili sikertörténete sokak szerint a kaukázusi-archaikus dallamok megszólító erejéről, de szerintünk inkább a lányok tiszta és nagyon szerethető karakteréről szól. Meg persze a zenéről... Május 11-én este a KOBUCI Kertben kilépnek a digitális térből, és élőben is megmutatják, hogy a többszólamú éneklés miért a...
Új koncertek