Egyszer volt, hol nem volt, volt egy magyar zenész, aki Dizzy Gillespie-vel játszott, Quincy Jones hívta stúdiózni, Serge Gainsbourg vele készített jazzlemezt, Elvis Presley zenekarában muzsikált Las Vegasban, és akit Párizsban egy időben a kontinens egyik legjobb gitárosának tartottak.
Itthon mégis alig ismerik a nevét.
Bacsik Elek története szinte filmszerű: budapesti cigányzenész családból indulva jutott el a párizsi klubokon át az amerikai kaszinóvilágig, miközben a jazz egyik legkülönösebb, legnehezebben besorolható figurájává vált.
Bacsik Elek 1926-ban született Budapesten, a IX. kerületben. Klasszikus hegedűművésznek készült, közben azonban egyre jobban beszippantotta a jazz világa. A családja mélyen gyökerezett a cigányzenei hagyományban, ő viszont már az amerikai filmekből áradó modern hangzást figyelte. A negyvenes években azok közé tartozott, akik Magyarországon elsőként kezdtek jazzt játszani.
Az élete 1948-ban vett éles fordulatot. Egy külföldi szerződés miatt Libanonba került, majd a történelem és a politika úgy alakította, hogy többé nem tért haza. Elkezdődött az a hosszú bolyongás, amely során Spanyolországban, Portugáliában és Olaszországban is dolgozott, mielőtt megérkezett volna Párizsba – a korszak európai jazzfővárosába.
Ott lett igazán legenda.
Bár hegedűn tanult, a világhírt végül a gitár hozta meg neki. A hatvanas évek elején a párizsi klubélet egyik legkeresettebb zenésze lett. Játékát technikai bravúrjai miatt sokan egyszerűen a „gitár Paganinijének” nevezték. Olyan természetességgel játszott egyszerre harmóniát, basszusfutamokat és szólókat, mintha több hangszer szólna egy időben.
Közben egészen különös zenei elegyet hozott létre: a bebop őrült tempója, Charlie Parker szabadsága, a Django Reinhardt-féle gipsy swing, valamint a közép-európai dallamvilág egyszerre volt jelen a játékában. 1962-es lemeze, az The Electric Guitar of the Eclectic Elek Bacsik ma is kultikus anyagnak számít jazzgitáros körökben.
Párizsban együtt dolgozott Serge Gainsbourg-ral, fellépett Dizzy Gillespie-vel, zenélt Michel Legranddal és Jeanne Moreau-val is. Gainsbourg oldalán írta meg a La saison des pluies című dalt, amely az emlékkoncerten is elhangzik majd.
Miközben Európában ünnepelt gitárossá vált, ő Amerikáról álmodott. Arról a közegről, ahol megszületett az a jazz, amely egész életében hajtotta.
1965-ben az Egyesült Államokba költözött – és itt kezdődött pályájának legellentmondásosabb időszaka.
Amerikában ugyanis hiába volt elképesztő hangszeres tudása, kívülálló maradt. Bár megjelent még több albuma – köztük a I Love You és a Bird and Dizzy - A Musical Tribute –, sosem kapta meg azt a menedzselést és támogatást, amely világsztárrá emelhette volna. Pedig ekkor már újra elővette eredeti hangszerét, a hegedűt is, ráadásul az elsők között kezdett elektromos hegedűvel és többsávos felvételekkel kísérletezni.
A megélhetést végül hosszú éveken át Las Vegas biztosította számára. 1967 és 1990 között kaszinók és nagyzenekarok világában dolgozott: fellépett Tony Bennett-tel, Wayne Newtonnal, zenélt Tommy Vig mellett, sőt egy időre Elvis Presley zenekarának is tagja lett. Gitározott, hegedült, sőt bőgőzött is Presley show-jaiban.
Közben a szakma továbbra is rendkívüli zenészként tekintett rá. Quincy Jones filmzenékhez hívta stúdiózni, máskor pedig magyar éttermekben játszott cigányzenét. Ez a kettősség végigkísérte egész életét: egyszerre volt világszínvonalú jazzújító és örök vándorzenész.
Talán ezért sem lett belőle olyan ismert név idehaza, mint például Django Reinhardt vagy akár unokatestvére, Szabó Gábor. A Kádár-korszakban a disszidens művészekről keveset beszéltek, a jazz pedig sokáig gyanús nyugati zenének számított. Mire a rendszerváltás után újra felfedezhették volna, Bacsik már visszavonultan élt Amerikában. 1993-ban halt meg Illinois államban.
Az utóbbi években azonban lassan elkezdődött a rehabilitációja. Könyvek jelentek meg róla, kutatók dolgozzák fel az életművét, és civil kezdeményezés indult azért is, hogy emléktábla kerüljön egykori ferencvárosi szülőházára.
Május 23-án azonban nemcsak felidézik, hanem élőben is újra megszólaltatják ezt a különleges életművet az Opus Jazz Club színpadán. A Bacsik 100 emlékkoncerten Halper László vezetésével a hazai jazzszcéna több generációja találkozik: a fellépők között ott lesz Horváth Plutó József, Lakatos Pecek András, valamint vendégként Roby Lakatos, Juhász Gábor és Fehér Márió Fábió is.
A koncert különlegessége, hogy Bacsik mind a négy szólólemezéről válogatnak, így a párizsi gitáros korszak és az amerikai hegedűs évek is megelevenednek majd. Elhangzanak klasszikus jazzdarabok, köztük a Night in Tunisia és a Parker’s Mood, de megszólal a La saison des pluies is. A szerzeményt ezúttal Roby Lakatos adja elő hegedűn.
Az est házigazdája, Halper László számára személyes ügy is Bacsik öröksége. Családi történeteken, idős zenészektől gyűjtött visszaemlékezéseken és saját kutatásain keresztül évtizedek óta foglalkozik vele; gyerekkorában még olyan muzsikusoktól hallott történeteket Bacsikról, akik személyesen ismerték őt. A koncerten a számok között ezekből az emlékekből is megidéz néhányat, így az este nemcsak jazzkoncertnek, hanem egy lassan újra felfedezett magyar életmű személyes rekonstrukciójának is ígérkezik.
A jegyeket csatoltuk.
Szólj hozzá!