Elektropop egyenesen Torontóból: Austra a Dürerben

2017/10/17  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A torontói zenekar már több ízben bizonyította Budapesten, hogy az egyedi, áriázó ének és táncos elektropop tökéletes összetevői egy jó koncertnek, ezúttal pedig Future Politics című új lemezével tér vissza Budapestre, október 18-án a Dürer Kertbe.

Elektropop egyenesen Torontóból: Austra a Dürerben

Az Austra a kanadai születésű Katie Stelmanis hangja és víziója köré épült zenekar, melyben Maya Postepski dobos, Dorian Wolf basszusgitáros és Ryan Wonsiak billentyűs a társai.

Öt évvel a kritikusok által ünnepelt Olympia megjelenése után, idén – éppen Trump beiktatásának napján – jelentették meg a Future Politics című albumukat, amely zeneileg minimalistább, szövegvilágában pedig sokkal közéletibb, politikusabb hangvételt megfogó anyag lett. Az előző koronggal járó folyamatos turnézás után Katie Montrealban telepedett le, ahol azonban magányosnak érezte magát.

„Amikor elkezdtem írni ezt a lemezt, az elején tudtam, hogy semmi köze a zenéhez” – mondja. „Szükségem volt egy célra, másra, mint a saját egóm.” Éppen ezért az albumról az I’m a Monster és az Angel in Your Eye a személyes depresszió és a kollektív kétségbeesés metszéspontjáról szól.

Ez idő alatt Katie rengeteg filozófus és közgazdász művével megismerkedett, akik amellett, hogy realisztikus megközelítéssel szemlélték az éghajlatváltozást és a gazdasági katasztrófát, írásaikban valódi alternatívákat kínáltak.

A művésznő végül 2015-ben Mexikóvárosba költözött, ahol a lemez is elnyerte végső formáját. Itt számos latin-amerikai producerrel is megismerkedett, de mindezen túl az ottani környezet, a politikai történések is hatottak rá. Az albumzáró 43 például arról az esetről emlékezik meg, amikor 43 diák tűnt el kegyetlen körülmények között Igualában.

Ez a fonal követhető végig az egész albumon: a Future Politics üzenete, hogy az apokalipszis nem elkerülhetetlen, hanem az emberi döntéshozatal eredménye. A dalok a társadalmi egyenlőtlenségről, az elidegenedésről, a környezet pusztulásáról szólnak. Az új lemez anyagát hamarosan élőben is hallhatjuk október 18-án a Dürer Kertben.

Az Austra előtt a kolumbiai Ela Minus játszik.

Austra, elektropop, kanada, Dürer Kert, Ela Minus

 

 

Szólj hozzá!


A trubadúr visszatérő káosza: Todd Snider megint bajba került

A trubadúr visszatérő káosza: Todd Snider megint...

Todd Snider legújabb híre nem egy új lemez, hanem egy kényszerű turnélemondás és egy letartóztatás Salt Lake Cityben. Az eset – egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy képregényhősről kapta a nevét

Miután lezúzták a Hellfest, a Rock am Ring és a Rock im Park színpadait, a Lorna Shore zenekar most egy európai headliner turné hírével rukkoltak elő.

Van, aki zenél, és van, aki beleáll a világba – IDLES a Budapest Parkban

A brit poszt-punk brigád nem ismer se kíméletet, se finomkodást: dalaikban nyers erő, empátia és társadalmi érzékenység feszül egymásnak. Július 8-án a Budapest Parkban is megtapasztalhatjuk, hogyan válik a düh felszabadulássá, a zaj pedig katarzissá.

Szabolcsból az ország legnagyobb színpadaira: jó nagyot vág a zongorára a Parno Graszt

Kevés olyan sikertörténet van hazánkban, mint a Parnoé, akik az évek alatt itthon stabilan növelték közönségüket, miközben a világ számos országában is hatalmas sikerrel turnéztak. A napokban telt ház előtt zárták a nyarat a Budapest Parkban, most pedig arról számolhatunk be, hogy január 31-én ismét egy egész arénányi...
Új koncertek