Fekete István (ex-Carbonfools) akusztik lesz a TRIP teraszon

2018/05/25  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Fekete István, a Carbonfools és a V.U.K. egykori gitárosa Kartonpapír Bolyongó című lemezét mutatja be egy szál akusztikus gitárra és énekre hangszerelve.

Fekete István (ex-Carbonfools) akusztik lesz a TRIP teraszon

Isti egy éve szállt ki a Carbonfoolsból. Másik zenekara addig is volt, a V.U.K. (Volume Under Kontroll), ami, tekintve, hogy négy fivér alkotta – Fekete István, János Jammal (ex-Belmondo, Acoustic Loops), Zoltán és Mátyás – családi zenekarnak számított, sőt, élő fellépéseikre jazztrombitás édesapjuk rendszeresen csatlakozott.

Voltunk koncertjükön is, arról itt számoltunk be

Azt nem annyira tudjuk, mi van a családi zenekarral, az az erős sejtésünk van, hogy vagy szüneteltetik, vagy be is szüntették a tevékenységüket, de most amúgy is a gitáros szólólemezéről van szó – ráadásul lélegzetelállító környezetben. A zenét és a szöveget a 60-as évek beat korszaka inspirálta, tehát eléggé hangulatos estére lehet számítani július 11-én.

"A szövegek néha idealisták, naivak, hippisek, néha ironikusak. A magyar beatkorszak, a Generál és Bergendy zenei hangulatát idézik" – nyiltakozta Isti a lemezről a megjelenése után.

Vicces egyébként, hogy amikor egy klipet kerestünk a YT-on az albumról (nem találtunk), minden létező Fekete István (író) és minden létező kartonpapíros videó bejött :)


 

 

Szólj hozzá!


Ádám 75 – Minden dalt egy kicsit rockosabbá teszek

Ádám 75 – Minden dalt egy kicsit rockosabbá teszek

Jubileumi koncertre készül Végvári Ádám 2026. október 29-én az Erkel Színházban. A műsorban a szólóanyagokon kívül természetesen helyet...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center és a Fonó képviselői beszélgetnek majd Pajor Tamással arról, hogyan lehet Magyarországon kulturális intézményt építeni, működtetni – és megőrizni annak autonómiáját.

AWS az Arénában

Új dallal hangol fennállásának 20. évfordulójára az AWS: megjelent a Pillanatom, amelyet novemberig még két új szám követ. A jubileumot november 14-én eddigi legnagyobb önálló koncertjével ünnepli a zenekar a Papp László Budapest Sportarénában.
Új koncertek