Gallai Péter emlékének dedikálja a Piramis a szombati budapesti koncertet

2019/09/19  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Újraéled az 1979-es „A nagy buli”, utoljára, az Ifipark színpadán. A koncertet a zenekar a héten elhunyt Gallai Péter emlékének dedikálja.

Gallai Péter emlékének dedikálja a Piramis a szombati budapesti koncertet

Miért „A nagy buli” néven fut a történet? A Piramis-rajongók nevezték el így 1979-ben az ifiparkos Piramis koncertet, ami abban az évben az egyik legnagyobb rockesemény volt a fővárosban. A Piramis-láz csúcsbuliját egy koncertlemez is megörökítette. Abban az időben, hazánkban ez volt a második élőben rögzített album, amit kiadtak. A legendás koncertre pedig közel 10.000 néző volt kíváncsi, az előzenekar, az akkor még feljövőben lévő Edda Művek volt. Az akkori karhatalom tartott a hatalmas tömegtől, ezért óriási erőkkel vonult ki a Budai Ifjúsági Parkhoz, ám ott semmilyen rendbontás nem történt, a koncert minden különösebb balhé nélkül zajlott. Sajnos azonban a duplára tervezett élő korong csak normál kiadásban jelent meg, feltehetően az akkor monopóliumot élvező lemezkiadó döntése okán.

2019. szeptember 21-én, majdnem napra pontosan negyven évvel az ikonikus buli után, ugyanott és ugyanazok a dalok csendülnek fel az egykori Budai Ifjúsági Park helyén, a mai Várkert Bazár színpadán.

(Halkan jegyezzük meg, valaki úgy gondolta, hog a Várkert Bazár küzdőterének két szélére tök jó ötlet vizesárkot tenni. Az ŐsBikini koncerten 10-ig számoltuk azokat, akik beleestek a sötétben. Pár szám után a fenntartók is érezték, hogy ez para, és kihúztak egy szalagot a küzdőtér és az árok közé. Legyetek óvatosak!)

 

Volt egyszer egy Ifipark, Várkert Bazár, Ifipark, Piramis, Gallai Péter

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek