Háromszor veri ezt kenden a Tankcsapda vissza!

2020/01/09  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A hármas szám bűvöletében marad a háromtagú különítmény: a tavalyi 30 éves jubileum után idén három részletben – május 1-jén, július 31-én és október 2-án – vonultatják fel eddigi életművüket a Budapest Park közönségének.

Háromszor veri ezt kenden a Tankcsapda vissza!

A „Legyen Mindig Péntek!” névre keresztelt sorozat első koncertjén a kezdeti évekbe repítenek vissza minket. Az 1989 és 1999 között megjelent dalokból válogatnak, így bizonyára elhangzanak majd olyan klasszikusok is, mint A legjobb méreg, A Rock & Roll rugója vagy az Egyszerű dal.

Július 31-én a kétezres évek első évtizedét idézik meg, a 2000 és 2009 közötti rockhimnuszaiktól lesz hangos a Park, ahol az Ez az a ház kislemeztől az Agyarország vagy a Mindenki vár valamit lemezeken át a Minden jót című albumig veszik elő tarsolyukból a szerzeményeket.

Október 2-án pedig az elmúlt évtized körül forog majd a show, ahol a Rockmafia Debrecen lemeztől kezdve egészen napjainkig – nagy hangsúlyt fektetve a Liliput Hollywood album – hozzák majd a zúzós slágereket.

A zenekar egy különleges ajándékkal szeretné meglepni kitartó rajongóit. Így minden koncerten öt dalt a közönség szavazhat majd be – szigorúan az adott korszakból –, így még rengeteg meglepetést tartogathat mindhárom este, hiszen a jól ismert dalokon kívül koncerten régen, vagy talán még soha nem hallott dalok is előkerülhetnek a fiókból.

Tankcsapda, Budapest Park

 

 

Szólj hozzá!


Lakatos Mónika kapta idén a világzene műfajának legrangosabb nemzetközi elismerését

Lakatos Mónika kapta idén a világzene műfajának...

Amikor múlt vasárnap a kapolcsi Folkszínpadon adott egy nagyon barátságos, zene- és emberközeli koncertet a Romengo, még nem gondoltuk, hogy Lakatos...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Bárki is komolyan veszi John Lennon gyilkosának bocsánatkérését?

Egyrészt késett vele 40 évet, másrészt a feltételes szabadon engedéséről döntő bizottság előtt történt mindez, még augusztusban, csak most szivárogtak ki a felvételek.

Ilyen még nem volt: könyv is készült az új Kiscsillag-lemezhez

Láttunk már verseskötetet cd-melléklettel, cd-t különlegesen illusztrált kísérőfüzettel, hangoskönyvet – ám a Tompa kések-könyv egészen egyedülálló kiadvány.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek