Ingyenes Redbreast Wilson & The Juke Joint Revival a Gólyában

2016. március 09.  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Sam „Redbreast” Wilson 2015-ben alapított triójával, a Juke Joint Revivallel a rendszeres klubkoncertek, tévés, rádiós és online megjelenések révén egyre nagyobb közönséggel ismerteti meg Észak-Mississippi hagyományos zenéjét.

Ingyenes Redbreast Wilson & The Juke Joint Revival a Gólyában

A kontinensen ritkaságnak számító zenét játszó trió már megalakulásakor magára vonta figyelmet, így többek között olyan előadókkal is egy színpadra léphettek, mint a British Blues Awards nyertes Ian Siegal, a 2013-as International Blues Challange nyertese, Little G Weevil, vagy éppen a Quimby.

A trió bemutatkozó lemeze 2015 decemberében jelent meg Hillstomp Boogie címmel, amit a Lángoló Gitárok blog 2015 egyik legjobb korongjának nevezett.

A zenekar március 20-án az MR2 Petőfi rádió Akusztik című műsorában mutatkozik be egy hatvan perces, akusztikus, élő felvétellel. A rádió legendás nyolcas stúdiójában a zenekar a Hillstomp Boogie-n megjelent dalokon túl, olyan előadók számait is műsorára tűzte, mint a két leghíresebb Észak-Mississippi-i blueszenész, R. L. Burnside és Junior Kimbrough. Valamint itt, az MR2 Petőfi Rádióban mutatják egyik legújabb dalukat, amit a nagyközönség ez idáig még nem hallhatott. Mindezeken túl pedig a zenekar készül vendég fellépővel és egy meglepetés feldolgozással egyaránt.

A közönségnek ugyanakkor lehetősége nyílik arra is, hogy két nappal korábban, 2016. március 18-án a zenekart élőben is megtekinthesse egy klubkoncert alkalmával a Gólya Presszóban.

 
Hillstomp Boogie az MR2 Akusztikban
Sugárzás időpontja: 2016. március 20., vasárnap 21.00
Ismétlés: 2016. március 23., szerda 23.00

Redbreast Wilson & The Juke Joint Revival koncert a Gólyában
Időpont: 2016. március 18.
Kezdés: 20:00
Helyszín: 1083 Budapest, Bókay János utca 34.

A BELÉPÉS INGYENES!


 

 

Szólj hozzá!


Néma csendben hallgatta több ezer ember, ahogy Céline Dion elbúcsúzott édesanyjától

Néma csendben hallgatta több ezer ember, ahogy Céline...

Kilencvenkét éves korában január 18-án, a kora reggeli órákban meghalt Thérèse Tanguay Dion, Céline Dion édesanyja – írja a 24.hu. Az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Valaki egy gyönyörű zongorát adományozott a pécsi vasútállomásnak

A bécsi Stingl Fivérek (Gebrüder Stingl) műhelyében 19. és 20 század fordulóján készült hangszert egy névtelenséget kérő magánszemély ajándékozta a vasútállomásnak.

Legutóbb a Heaven Street Seven kapott ilyen elismerést – s ez 13 éve volt

A Eurosonic fesztiválon január 17-én, péntek este megrendezett gálán adták át a Music Moves Europe Talent Awards díjakat. Az elismerést nyolc kategóriában osztották ki, a rock-metal színtér díját a magyar Harmed zenekar kapta.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek