Ingyenes szabadtéri vetítések a Szent István téren

2020/06/19  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

A Nemzeti Filmintézet jóvoltából idén is lesz Budapesti Klasszikus Film Maraton szeptember 22-28. között több fővárosi helyszínen, aminek nem titkolt célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar filmkultúra értékeire. A 4. alkalommal megrendezendő programsorozat idén a szülinapos Zsigmond Vilmosra koncentrál.

Fotó: Budapesti Klasszikus Film Maraton Facebook

A fesztivál a megszokott helyszíneken, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Toldi moziban, a Budapesti Francia Intézetben és ingyenes szabadtéri vetítésekkel a Szent István téren várja a közönséget.

Idei programjában hangsúlyos szerepet kapnak a világhírű magyar operatőrök alkotásai, így a 90. életévét betöltő Zsigmond Vilmos Oscar-díjas, és a 91 éves Hildebrand István operatőr életműve előtt tisztelegnek retrospektív vetítésekkel, ritkán látható filmcsemegékkel és dokumentumfilmekkel, valamint megemlékeznek a tavaly elhunyt Tóth Jánosról, és széleskörű válogatást mutatnak be magyar operatőrök – Badal János, Kovács László, Ragályi Elemér, Koltai Lajos és mások – nagy nemzetközi sikerfilmjeiből. Ismét lesznek izgalmas válogatások a magyar filmalkotók és Hollywood kapcsolatáról, továbbá a film születésének 125. évfordulója kapcsán eddig nem látott némafilmek is műsoron lesznek élő zenei kísérettel.

A közönség által kedvelt hazai és külföldi kultfilmek a mai nézői elvárásoknak megfelelő minőségben kerülnek újra a nagyvászonra, és a filmvetítésekhez a hagyományokhoz híven sokrétű szakmai előadások, könyv- és DVD bemutatók, közönségtalálkozók, kiállítások és gyermekprogramok kapcsolódnak majd.

Kedvcsinálónak pedig mutatjuk a tavalyi fesztiválról készült összefoglalót:

Forrás: NFI

Budapesti Klasszikus Film Maraton, Szent István tér, Uránia Nemzeti Filmszínház, Toldi Mozi, Budapesti Francia Intézet, mozi, film, ingyenes

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek