Neoton 1000

Ismét a kemény csajoké lesz a Dürer: Dáma Lárma 2018

2018/02/08  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Tavaly a Vasmacska zenekar összehozta egy koncertre a magyar zenész lányok zömét – olyan buli volt ez, amilyet még nem látott az ország: egyetlen este alatt több mint 40 csaj játszotta a rockrajongók legdögösebb kedvenceit. Idén sem lesz ez másképp: ugyanis a nagy sikerre való tekintettel a Vasmacska „leánysága" úgy döntött, hogy újra összerántja a brigádot, mégpedig március másodikán.

Fotó: Dáma Lárma 2017
Újra a színpadra lép majd több, a produkció kedvéért újraélesztett egykori és ma is aktívan koncertező csajbanda, meg persze jó néhány, csak emiatt a buli miatt alakult különleges formáció is, felejthetetlen slágerek feldolgozásaival, az akusztikustól egészen a metálig.
Persze nem csak coverek, hanem saját szerzemények is előkerülnek ezen a feelinges estén, mert ahogy tavaly, idén is érkezik egy minikoncert erejéig a Buttercup és a szervező Vasmacska zenekar csapata, valamint ebben az évben a Holy Chicks és egy külön erre az alkalomra készülő dob-performansz is várja a Dürer Kertbe érkező nagyérdeműt.
Kapunyitás: 20:00
Kezdés: 21:00

 

 

Szólj hozzá!


A Dürer elment nyaralni

A Dürer elment nyaralni

Arról már tavaly beszámoltunk, hogy a kultikus szórakozóhely kitelepedett a Lupa-tóra. Ez a „tesztverzió", annyira bejött, hogy idén a teljes...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Fesztivállapot – Elmarad? Áthelyezik? Folyamatosan frissülő információk

Teszünk egy kísérletet arra, hogy egy felületen nyilvántartsuk, melyik fesztivál miképpen dönt idén nyáron.

Aki a virágot szereti – az zenél a kertészetben

Minikoncert-sorozat indul júniusban a Virágzó Dunakanyar Kertészetben, Gödön. A szombatonként 11 órától kezdődő koncerteket Krulik Eszter hegedűművész szervezi.

100 százalék rockzene – megvan a Zorall Sörolimpia napi bontása

Vannak fesztiválok, akik akaratukon kívül ugyan, de a többiekhez képest viszonylagos nyugalommal követhették az események alakulását: ezek azok a bulik, amelyeket nem átpakoltak és újrahúroztak, hanem eleve is augusztus végére hirdettek meg, csakúgy, mint az ezt megelőző években. Ilyen a Zorall Sörolimpia is (Alsóörs, augusztus...
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek