Ismét Budapestre érkezik a Sum 41!

2017/03/29  ·   Ajánló   ·  Simonyi Éva

Deryck Whibley csapata többször járt már Magyarországon az elmúlt években (egyszer a Volton, kétszer a Sziget Fesztiválon), idén június 14-én a Budapest Parkba látogatnak el.

Ismét Budapestre érkezik a Sum 41!
Ismét Budapestre érkezik a Sum 41!

A húszas-harmincas korosztály még jól emlékszik a kétezres évek egyik legnagyobb szenzációjára, a Sum 41-ra/re. Bár a banda 1996-ban alakult meg, a nagyobb siker csak később jött el. A kanadai punk-rock együttes a Good Charlotte-os, Simple Plan-es, The Offspring-es hullámban vált híressé, és rendkívül közkedveltté. Humoruk, lazaságuk, függetlenségük számomra kicsit a blink-182 hozzáállásához volt hasonló, bár a Sum 41 jóval poposabb dalokat gyártott. Első nagyobb sikerük, amit anno nem lehetett kikerülni, az első albumukról (All Killer No Filler, 2011) a Fat Lip című dal volt.

 

 

 

Ezután ontották magukból a slágereket, amiket akkor a rádió is agyonjátszott (hiszen az akkori mainstream a pop-punk és a rap volt, ezeket az együtteseket rengeteget lehetett hallani a rádióban, vagy látni az MTV-n), ilyenek voltak például a szintén 2001-es In Too Deep, a Still Waiting, a Motivation (egyik személyes régi kedvenc), vagy a With Me.

 

 

 

Bár hivatalosan sosem mentek hosszabb szünetre, a 2010-es években azért jóval alábbhagyott a kezdeti felpörgött élet és turnézás. Az énekes alkoholmérgezés miatt kórházba is került 2014-ben, állapota válságos volt, belső szerveit teljesen tönkretette. Ezekben az időkben az együttes pályafutása kicsit lelassult. Azonban ezután a felébresztő eset után Deryck a gyógyulás útjára tért, rendezte magánéletét, leszokott az alkoholról és újra megnősült. Miután úgy tűnt, hogy ismét sínen van az élete, az együttes újra elkezdett új dalokat írni, és nemrég újult erővel tértek vissza a zenei életbe. 2016-ban megjelent a 13 Voices című, ami sorban már a 6. stúdióalbumuk. A tavalyi szigetes koncertjükről csupa jót lehetett hallani, reméljük idén sem okoznak csalódást!

Érdemes lesz sietni, valószínűleg hamar elkelnek a kedvezményes árú belépők!


 

 

Szólj hozzá!


FACT CHECK: tényleg Michael Jackson lányával fog turnézni a QOTSA?

FACT CHECK: tényleg Michael Jackson lányával fog...

Nem kacsa: a Queens of the Stone Age őszi amerikai turnéján Paris Jackson, Michael Jackson lánya csatlakozik Josh Homme-ékhoz előzenekarként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Kell egy hely: Jamaicából is érkeznek fellépők a Reggae Camp-re

Sőt, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból és Ausztriából is... Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet, július 22. és 26. között, Lakiteleken.

Akkor jövőre már fellép az Oasis a Glastonburyn?

Egészen biztos, hogy nem, és erre több magyarázatunk is van, az egyik egészen egyszerű. De kezdjük a reunionnal.
Új koncertek