Menopauza

Már megint arénáznak ezek a huligánok

2019/02/20  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Lassan három év telt el azóta, hogy Hooligans legutóbb bevette az Budapest Arénát. A csapat idén március 16-án rátesz még egy lapáttal, és – ahogy az esemény elnevezése is mutatja – egyik leglátványosabb rock koncertjére készül a Papp László Budapest Sportarénában.

Már megint aréznának ezek a huligánok

Az elmúlt húsz év alatt gyakorlatilag nincs olyan színpada az országnak, ahol ne játszottak volna – és leginkább telt ház előtt. Pályafutásukról számadatok is léteznek a statisztikákban, de a legbeszédesebb a közel 20 rádiós sláger, melyeket az évek múltával sem hanyagolnak a rádiós szerkesztők. Gondoljunk csak a Királylányra vagy akár a Félemberre, de biztosan elhangzik ezen az estén is a Legyen valami és a Paradicsom a sok ismert sláger mellett. Az idáig megjelent lemezeik mindegyike elérte az aranylemez státuszt, de akad itt tripla platinalemez minősítésű korong is.

Slágerekben tehát nem lesz hiány, s úgy tűnik, a show sem hiányzik majd az arénás fellépésből. Azért ne feledkezzünk el az új dalokról sem... nyilván ők sem fognak.

 

Csipáék a jég hátán segítenek a rászorulókon

 

Hooligans, Aréna, koncert

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek