Prince egykori zenekara Magyarországra jön!

2017/04/18  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Prince hajdani zenekara, a New Power Generation (NPG) lép fel az idei VeszprémFest zárónapján, július 15-én a Veszprém Arénában. Ezzel teljessé vált a zenei rendezvény idei fellépőinek névsora.

Prince egykori zenekara Magyarországra jön!

A New Power Generation (NPG) 1990 és 2013 között volt az egy évvel ezelőtt elhunyt világhírű amerikai énekes, dalszerző, Prince kísérőzenekara. Utoljára 2013-ban játszottak együtt, majd 2015-ben a New Power Generation néhány tagja újra összeállt Prince-szel, közösen készítették el a Hit n Run Phase Two című albumot, ami a művész utolsó stúdiólemeze lett.

A kísérőzenekar a Prince emléke előtt tisztelgő, tavaly októberi minnesotai koncert sikere után határozta el, hogy Celebrating Prince címmel egy egész turnét szentelnek az énekes és zenéje ünneplésére. Ez a koncertsorozat érkezik július 15-én Veszprémbe.

Az együttes jelenlegi felállása két kivétellel megegyezik az eredetivel: a dobos Michael Blandot Kirk Johnson, az NPG korábbi ütőhangszerese és táncosa váltotta, az énekes-billentyűs Rosie Gaines szerepét pedig 1992 óta Morris Hayes tölti be. Utóbbi már Prince Diamonds and Pearls című turnéján ott volt, később a világsztár zenei igazgatója lett, közben 2012-ig az NPG billentyűse is volt. Az NPG többi tagja az eredeti felállásból Levi Seacer Jr. (gitár), Sonny T. (basszusgitár), Tommy Barbarella (billentyűs hangszerek), Tony M. (vokál, tánc) és Damon Dickson (tánc).

A turnéhoz több vendégénekes csatlakozik Prince zenei-baráti köréből és a New Power Generation egykori tagjai közül. A koncerteken elhangzanak a zenekar legismertebb számai, köztük a Let's Go Crazy, a Kiss, a U Got the Look, a Nothing Compares 2U, a Sexy MF, a Sign O The Times, a Diamonds & Pearls, a Get Off, a Cream vagy a Purple Rain. A koncert a VOLT Nagyon Balaton fesztivállal közös szervezésben valósul meg Veszprémben.

A VeszprémFest szervezői már korábban bejelentették, hogy új helyszínen, az érseki pihenőkertben rendezik meg július 12. és 15. között az eseményt, ahol többek között Tom Jones is fellép majd.

Fotó innen


 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek