Yanni, a görög csoda az Arénában

2013/01/08  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Yanni (Yiannis Hryssomallis) kortárs szimfonikus zenéjét milliók kedvelik, koncertjei pedig a beszámolók szerint híresek arról, hogy magával ragadó a zenéje és a személyisége egyaránt. A görög származású zeneszerző, előadó és producer 2013-ban folytatja világ körüli turnéját, Európában kizárólag néhány koncertet ad, de az európai állomások között Budapest neve is szerepel: március 28-án az Arénában lép fel.

Yanni, a görög csoda az Arénában

Stílusát leginkább a „new age” kategóriába sorolhatnánk, de a zenészjobban kedveli a „kortárs hangszeres” elnevezést. Szerzeményeit a tévénézők és a legnagyobb nyilvános események hallgatói, nézői is jól ismerhetik, hiszen az ő zenéje szól az összes olimpiai játék közvetítései közben 1988 óta, de több kompozíciója hallható más, a televíziók által közvetített sporteseményeken is. 2012-ben megjelent CD/DVD-jét a San Felipe Del Morro kastélyban rögzítették, San Juanban, Puerto Rico-ban. Ezzel a koncerttel a művész valóra váltotta az álmát, mely szerint a Föld legendás helyein adjon koncertet. Eddig ez már sikerült neki a kétezer éves Herod Atticus Színházban, Athénban, valamint nyugati zenészként elsőként az indiai Taj Mahalban és a kínai Tiltott Városban.

A zenész a Földközi-tenger partjainál, Kalamatában született. Egy bátyja és egy húga van, akikkel kiskoruktól kezdve magukba szívták a zene szeretetét, hiszen a családjuk sokat zenélt és énekelt együtt. Szülei igazi görög srácként nevelték, rengeteget halászott, úszott és iskolába járt, akárcsak az összes barátja. Egy valamiben azonban mégis más volt: hatévesen már zongorázott, de az átlagos zongoraleckék unalmasak voltak számára. Mivel hallás után azonnal megjegyzett egy dallamot, csak az volt fontos számára, hogy megtanulja, hogyan kell ezt újra megszólaltatni a zongorán.


Yanni
nem csak a zenében volt tehetséges. Tizennégy évesen már megdöntötte a görög országos férfi 50 méteres úszás rekordját. Bár ezen az úton is tovább mehetett volna, inkább a zenét választotta. Gyerekkorát és Görögország iránt érzett szeretetét egyes szerzeményei azóta is hirdetik, ilyen például a "Santorini", a "Nostalgia" vagy az "Acroyali."


1972-ben a szülei biztatására Minnesotába utazott, hogy az ottani egyetemen folytassa a tanulmányait. A suli mellett a helyi rock and roll zenekarokban játszott, és elkezdte kialakítani saját zenei stílusát, amelyben a zongorát és a szintetizátort kombinálta. 1976-ban lediplomázott pszichológiából, és elhatározta, egy évet ad magának arra, hogy csak a zenével foglalkozzon. Miután végigturnézott több államot a Chameleon nevű rock and roll zenekarral, már tudta, hogy kizárólag zenész akar lenni, így hamarosan meg is jelent első szólóalbuma a beszédes Optimystique címmel.


Innentől kezdve arra szentelte minden idejét, hogy új hangzást kreáljon, új hangszereket fedezzen fel magának. Ez alatt az igazán kreatív és produktív időszak alatt Yanni két szólóalbumot is megjelentetett. Ekkor költözött Hollywoodba, ahol négy filmzenét írt és még további három lemezt adott ki. Ezek után minden évben újabb és újabb albuma látott napvilágot, és minden évben folyamatosan turnézott is, egyre több országban és egyre nagyobb helyszíneken.

2003-ban megjelent Ethnicity című, sorrendben tizenharmadik albumán Yanni újra felfedezte a szimfonikus hangzást, amelyet érdekes hangszerekkel kombinált, így többek között az ausztrál digeridoo-val, a kelta hegedűvel, az örmény dudukkal és az indiai tablával. Ugyanebben az évben jelent meg önéletrajzi könyve Yanni in Words címmel, amely azonnal bestseller lett a New York Times eladási listáján.

A zenész azonban úgy érezte, egészen másfajta, új tapasztalatokra vágyik, ezért a Grammy és Oscar díjas producerrel, régi jó barátjával Ric Wake-kel megalapította a Yanni-Wake Entertainment-et, amelynek célkitűzése nem csak saját produkciók gyártása, hanem a tehetségek gondozása is volt.”Tudtam, hogy mindig is az instrumentális zene lesz a nagy szerelmem, de új horizontok felé akartam nyitni. Úgy gondoltam, hogy szívesen nyitnám meg az ajtókat és adnék lehetőséget fiatal tehetségeknek azzal, hogy elénekelhetik és szöveget írhatnak a szerzeményeimhez, sőt az általunk készített mozi- és televíziós produkciók zenéjének készítésében is részt vehetnek. Ők voltak Nathan Pacheco, Chloe, Ender Thomas és Leslie Mills.


A Yanni Voices: Live in Concert két évvel ezelőtt óriási siker volt, amellyel végigturnézta egész Észak-Amerikát teltházas helyszíneken, többek között a legendás Radio City Music Hallban. A mexikói turnéja is hasonló kirobbanó siker volt, a turnét jelölték a neves Lunas del Auditorio Díjra is. Az album meghódította a mexikói slágerlistákat, az ebből készült DVD pedig az Amazon.com oldalon néhány héten belül kirobbanó különbséggel vezette az eladási listát.


Yanni turnéjai valóban legendásak, óriási rajongótábora van a világ összes részén, akik nem csak albumaiért és dalaiért, de filmzenéiért is szeretik őt, hiszen többek között a Miami Vice, valamint a Beavis és Butthead epizódjaiban is az ő zenéjét hallhatjuk. Több Grammy-díj-jelölést is kapott az 1992-es Dare to Dream című albuma kapcsán, és a következő évben ezt követő In My Time-ért. A nagy áttörés mégis az 1994-ben megjelent Yanni Live at the Acropolis című lemeze lett, amely minden idők második legnagyobb példányszámban eladott zenés videója volt. Yanni azóta több mint kétmillió ember előtt lépett már fel a világ több mint húsz országában. Több mint 35 platina- és aranylemez büszke tulajdonosa, amelyeket húszmillió eladott albumáért vehetett át.

A mostani koncerten Yanni a zenekarával a legutóbbi, Truth of Touch című stúdióalbumának néhány dalán kívül pályafutása legismertebb és legnépszerűbb slágereit adja majd elő. Ami pedig számunkra külön érdekesség, hogy akárcsak néhány előző albuma esetében, ennek is van magyar vonatkozása: ifj. Malek Miklós, az X-Faktor egyik zsűritagja volt az, akinek segítségével igazán mai modern hangzást kaptak a dalok.


 

 

Szólj hozzá!


Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.
Új koncertek