Menopauza
Imádsággal Palmüráért – majdnem titkos koncert volt a romvárosban

Imádsággal Palmüráért – majdnem titkos koncert volt a romvárosban

Imádsággal Palmüráért elnevezésű koncerttel emlékeztek meg a terrorizmus áldozatairól meg orosz az ókori szíriai romvárosban.
 
7 Vezér várja a klipversenybe nevező produkciókat!

7 Vezér várja a klipversenybe nevező produkciókat!

A 7 Vezér című műsorában klipversenyt hirdetett a Sláger TV, amelyre július 31-ig várják a fiatal, feltörekvő előadók és zenekarok jelentkezését. Az alkotások közül a szakmai zsűri a nézők segítségével választja majd ki a győztest. A legsikeresebb klipeket a jövőben csatornán...
 
 
Alcohol: Turné közben rúgták ki a gitárost

Alcohol: Turné közben rúgták ki a gitárost

"Ebben a zenekarban amíg én vagyok, én döntöm el kivel zenélek." – nyilatkozta röviden az esetről a frontember, Csöves, majd hozzátette: "Jót nem tudok elmondani, a rosszból pedig nem táplálkozom. Megyünk továbbra is előre! Aki velem tart, marad, aki nem, az nem..."
 
Több mint egymillió rajongó működött közre David Guetta 2016-os UEFA-himnuszában

Több mint egymillió rajongó működött közre David Guetta 2016-os UEFA-himnuszában

A dj mogul 2015 decemberében írt ki pályázatot a foci- és zenerajongóknak, hogy adják a hangjukat a 2016-os foci eb himnuszához. A cél 1 millió fan bevonása volt, ami Guetta legnagyobb meglepetésére és örömére mostanra sikerült. az elkészült „egymilliós” mix, a „This One’s For...
 
 Igazi worldmusic–cirkusz: Tóth Evelin és csapata a Hajón

Igazi worldmusic–cirkusz: Tóth Evelin és csapata a Hajón

2016. április 29-én az A38 Hajó kiállítóterében játssza le a TrioM formáció, első, Maya című lemezét és újabb számait. A lemez világzenei hungarikum, az audiovizuálisan felturbózott koncert pedig valóságos world-music cirkusz lesz.
 
Illényi Katica The Akademia Music Award elismerésben részesült

Illényi Katica The Akademia Music Award elismerésben részesült

Illényi Katica thereminen előadott ’Once upon a Time in The West’ (’Volt egyszer egy Vadnyugat’) című felvétele kapta a Los Angeles-i székhelyű The Akademia Music Award szavazásán a ’A legjobb feldolgozásnak’ járó elismerést.
 
 
Írj zenét a világ legnagyobb zenegépére!

Írj zenét a világ legnagyobb zenegépére!

A Müpa Hangjáték tavaly novemberi sikeres debütálása után idén tavasszal a Madách térre költözik, ahol a már megismert dallamok mellett új zenék közül is választhatnak az érdeklődők. A Hangjáték online zeneszerkesztő alkalmazásával bárkiből lehet zeneszerző, a legtöbb...
 
A zenekarok taroltak, a szakmai zsűri csúnyán leszerepelt… - Nagyszínpadoztunk

A zenekarok taroltak, a szakmai zsűri csúnyán leszerepelt… - Nagyszínpadoztunk

Hétvégén a Bagossy Brothers Company és a Bohemian Betyars főszereplésével elrajtolt a 2016-os Nagyszínpad tehetségmutató az Akváriumban. Mindkét buli frenetikus volt, nekem mégis sikerült felhergelnem magam. Pontosítva, a szakmai zsűrinek sikerült nálam kiborítania a bilit az...
 
Beindult a magyar Hollywood: öt videoklip is debütált a hónapban

Beindult a magyar Hollywood: öt videoklip is debütált a hónapban

A The Suncity Rockets, a New Level Empire, Pápai Joci & Majka, Curtis és a Redred is új videoklippel köszöntötte a tavaszt. A dalokhoz fiatalos, lendületes, színes- szagos videók készültek, amelyek a magyar fiatalság és a ghánai kultúra kulisszái mögé engednek betekintést.
 
It Just Happens – A Roxette új dallal és albummal kecsegtet

It Just Happens – A Roxette új dallal és albummal kecsegtet

A Roxette legújabb, „Good Karma” című nagylemeze az elmúlt harminc év örömeit és kihívásait dolgozza fel. Bár az album csak június 3-án jelenik meg, az „It Just Happens” névre hallgató első single tökéletes beharangozója a korongnak. Az új dal a szerelembeesés...
 
Kapaszkodj meg, mert elszédülsz: Megjött az új Péterfy Bori–lemez

Kapaszkodj meg, mert elszédülsz: Megjött az új Péterfy Bori–lemez

Mintegy 4 év után új lemezzel jelentkezik a Péterfy Bori & Love Band. A Szédülés című teljes CD április 15-től már kapható, illetve letölthető.
 
Összevarázsolták: Platina lett Kowáék albuma

Összevarázsolták: Platina lett Kowáék albuma

Most két éve annak, hogy megjelent a Még nem éden című lemez, amely nagyon rövid idő alatt vívta ki a tripla platina minősítést. Ez évben április 5-én pedig polcokra került a zenekar nyolcadik albuma, amely a Varázsszavak címet kapta a korongon lévő egyik dal után. S hogy-hogy nem 4...
 
Online zenei kvízt indít a Zene Háza

Online zenei kvízt indít a Zene Háza

Online zenei vetélkedőt indított a Magyar Zene Háza: elstartolt a Quiz Toccata, egy középiskolásoknak szóló, csapatokra épülő játék
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Galentine's Day a Turbinában

Február 13-án Barbibelle Galentine's Day koncertet és showcase-t szervez a Turbina nagytermében – egy olyan estét, ahol feltörekvő magyar női előadók kapnak teret, és a közönség is aktív része lehet a közösségi élménynek

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.
Új koncertek