Csillagvadászat és szabadság Gödör-módra

2012/08/24  ·   Általános   ·  mmi

Ősszel nyit a Gödör! De addig még kempingeznek egyet Agárdon. Megnéztük. Az van, hogy több hibát is elkövettem. A legnagyobb, hogy még sosem jártam a Velencei-tónál. Vagy ha igen, az olyan rövid látogatás volt, hogy magam sem vettem észre. Pedig közel van, szép, nyugodt, szerethető. Pont jó.

Csillagvadászat és szabadság Gödör-módra

Utána az a vétség jön, hogy a keddi, nulladik napra leugorva, nem vittem fürdőruhát. Végre töksötétben megtehettem volna azt, amit világosban sose’: a fürdőszobán kívül is megmártózhattam volna úgy, hogy gyak. senki sem lát, csak az ó, fehér hold. Hab a hibatortán maga a leugrás ténye volt. Ott kellett volna maradni. Még egy pipa a jövőre teljesítendő programok listájában.

Szóval, ne kövessetek el ennyi hibát egyetlen éjszaka alatt. Engem speciel nem zavart, hogy nincsenek túl sokan, a Colorstar és a Korai Öröm ugyanúgy szólt, és a zenekarok is ugyanolyan hangulatot teremtettek, mintha egymás sarkát tapostuk volna. Igaz, azért egy srácnak így is sikerült nyakon öntenie sörrel, na, ekkor megint rúgtam az egómba egyet a fürdőruha miatt.

Hogy a szervezők mit vártak és várnak a hosszú hétvégéről, azt Maróti Dani mesélte el nekünk:

koncert.hu: Az ember azt gondolná, hogy minden energiátokkal készültök az új Gödör nyitására, aztán egyszer csak beesik egy majdnem egyhetes fesztivál…

Az igazság az, már majdnem öt éve gondolkodunk azon, hogy jó lenne egy ilyen szabadtéri dolgot elindítani hosszútávon, de amikor ez az ötlet jött, akkor nem tudtuk megcsinálni, mert a Gödör minden energiánkat lefoglalta. Aztán keletkezett egy űr, amikor az Erzsébet teret el kellett hagynunk, és akkor az én fejemből pattant ki a Velencei-tó ötlete: hogy ez milyen jó helyszín, közel van pesthez, s hogy milyen jó lenne itt egy szabadtéri fesztivált elindítani.  Akkor el is kezdtük szervezni, s közben gőzerővel kerestük az új helyszínt, és sikerült is megtalálni. Valójában tényleg egy kicsit összecsúsztak a dolgok, mert most minden ágon dörög az új Gödör Klub előkészítése, plusz egyéb más projekteké, de azt gondolom, hogy annyira jó a hely és annyira jó itt lenni, hogy hosszútávon biztos eljut az emberekhez, hogy létezik, és bízom benne, hogy egy-két év alatt betagozódik a hazai fesztiválok sorába. Pontosabban, nem betagozódik, mert tulajdonképpen más lesz a dolog amiatt, hogy igazából nem akarjuk kinőni, hanem azt szeretnénk, ha ez a buli egy környezetbarát családi fesztivál maradna.

Nyár vége van, számos fesztivál lement már, a végére is összetorlódott néhány, tehát akad konkurencia bőven.

Igen, de én hiszek abban, hogy ha versenyezni nem is akarunk, de lehet valami mást csinálni, és bízom abban, hogy ez a más előbb-utóbb eljut a szélesebb közönséghez is. Tényleg az van, hogy igyekszünk egyfajta szabadságérzetet kelteni az emberekben azzal, hogy eljöhetnek ide nyaralni, miközben este koncerteket is lehet hallgatni, mindemellett színházi, irodalmi előadások is lesznek, tehát itt egész nap mindenféle programokon vehetnek részt – ha akarnak. Semmi sem kötelező. Azt gondolom, másmilyen lesz attól, hogy nincsenek korlátok.

Itt például lehet éjszaka fürdeni? Nem állnak biztonsági őrök a parton?

Persze, hogyne lehet. Fürdeni is szabad, de lehet elektromos csónakkal hangtalanul siklani a vízen, s mindenféle olyan dolog lesz, ami tényleg más, és megpróbáljuk ezeket a kereteket úgy tágítani, hogy a Gödör Kemping tényleg inkább nyaralás legyen, mintsem egyfajta szórakozóhely-járási rítus.

Mennyire számítotok az ős-gödrös közönségre?

Abszolút számítunk, és a visszajelzések szerint jönnek is. Bár az is igaz, hogy a törzsközönségünkből sokan már dolgoznak hétköznap, úgyhogy a nagyobb tömeget inkább hétvégére várjuk. Egyébként látjuk a jegyek fogyásából is, hogy igazából a hétvége lesz az erősebb. Most, a nulladik napon eléggé családias a hangulat, de ezt így is gondoltuk. Már csak azért is, mert nem akarom elkendőzni azt, hogy az első évben rengeteg gyerekbetegséggel küzdünk, tehát a büfében ma nem volt étel, és úgy kellett kenyereket kennünk a közönségnek, hogy tudjanak enni, leállt az egyik projektor meg még sok ilyen dolog. De nyilván ez egy új helyszín, és az első évben még sok minden belefér, de azon vagyunk, hogy ezeket a hibákat orvosoljuk a következő években.

Agárd azért is jó helyszín, mert a popstrandon kívül itt nincs más nyári rendezvény.

Ez ebben a formában nem igaz, mert az EFOTT ebben az évben itt volt a tónál, de az egy teljesen más jellegű rendezvény, és változtatja is a helyét. A Gödör közönsége alapjában véve pesti közönség, természetesen sok vidékivel, akiknek nagyon örülünk, de a helyszínt azért úgy próbáltuk kiválasztani, hogy olyan elérhető hely legyen, ahol nagyon sok természet közeli dologgal lehet találkozni. Én például nagyon várom a csillagtúrát, amiről annyit lehet tudni, hogy jönnek csillagászok, többek között Rózsahegyi Márton is, hoznak távcsöveket, műszereket, lézert, és egy éjszakai túra során csillagokat, műholdakat és a Holdat is meg lehet figyelni. De sok más érdekesség is van: lehet jönni reggeli tornára, egy rakás jó filmet lehet nézni, fürdeni, sportolni, lesz piac, ahol mindenki meg tudja venni magának az alapanyagokat a főzéshez stb.  Azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy ez egy nyaralás, amely  során lehetőség van részt venni mindenféle programon, de nem kötelező.

Mennyire lehet kitörni a Gödör=koncert sztereotípiából?

Ezzel most vitatkoznék, mert a Gödörben sem csak koncertek voltak, rengeteg minden más volt mellette, nyilván, a koncertekkel lehet nagyobb tömeget megmozgatni, de azt szeretnénk, hogy azok, akik a koncert miatt jönnek, találkozzanak más művészeti ágakkal, egyéb kultúrával is,hiszen ezáltal tudnak közel kerülni azokhoz a dolgokhoz, amelyek szerintünk jók. Szubjektív szempont, de hátha másnak is tetszik.

Mit vártok az első Gödör Kempingtől?

Tulajdonképpen semmi mást, mint hogy jól érezzük magunkat együtt azokkal a barátainkkal, akik eljönnek ide hozzánk. Semmi mást nem várunk tőle. Hogy aztán miként alakul majd a jövőben, azt az évek úgyis eldöntik majd. Mint mondtam, hosszútávra tervezünk, ez a beindító első év, és jövőre már tudjuk, min kell változtatni. Amíg az ember nem csinál végig valamit, nem tudja, hogy mi benne a rossz vagy a jó. Már most látjuk, hogy melyek a gyengeségeink, de nyilván akkor lehet a tanulságokat levonni, ha lemegy ez az egy hét, és elhatározzuk, milyen irányba forduljon ez a kis nyári fesztivál.

Számunkra az is érdekes, hogy ősszel mi és hogy folytatódik tovább.

Hát, ez számunkra még érdekesebb…  Egy teljesen új helyszínnél, mint itt is, az van, hogy először be kell lakni. A Király utca 8-10-be költözünk, ami ugyan nagyjából 3 percre lesz a régi helytől, de egy teljesen más közeg. Ami eddig nekünk nyár volt, az tél lesz, és fordítva. Eddig például a Gödör-klubban a terasz nyáron működött, az új helyen a terasz egy hatalmas télikert lesz, ahol inkább télen lehet majd ücsörögni. Az új Gödör több ütemben készül, először a 600 főt befogadó koncert- és konferenciaterem nyílik majd meg, aztán nyilván kapcsolódik hozzá az étterem, s kapcsolódnak hozzá egyéb részek, például üzlethelyiségek, amelyeket próbálunk úgy orientálni, hogy hozzánk illő izgalmas, érdekes dolgok legyenek. De megy tovább a Zöld Gödör-program, például lesznek közösségi kertek is.

Mikorra várható a nyitás?

Most akkor ezt én mondom, Maróti Dániel, mert ebben a pillanatban senki sem tudja pontosan megmondani,: én azt gondolom, hogy november másodikán ki fogunk tudni nyitni. Van némi csúszás, mert egy csomó olyan problémával szembesültünk, amelyeket meg kell oldani, ezzel együtt minden rendben megy, csak a szeptemberi nyitást nem tartom reális időpontnak. Inkább október vége, november eleje. Az a biztonságos.

Program?

Nagy meglepetést senkinek nem fog okozni, mert nagyjából ugyanaz lesz, mint a régi Gödör Klubban. Tartjuk azt a hangulatot és képviseljük azt, amit a Gödör mindig is képviselt. Természetesen lesznek újdonságok is, de azt most azért még nem árulnám el…

És akkor el kellett rohannia egy születésnapi torta átadására. Én mondjuk hármat láttam a tortából, ezen egy pillanatig elgondolkodtam, hiszen a sztereotípia szó kimondása is járt némi nehézséggel, de aztán magam is távoztam a Korai bulijára, ami javában ment már. Némi megtorpanást jelentett, hogy körbejárt több tálca isteni szendvics, amelyekből mindenki vehetett kedvére, de a gulyást elkoraiztuk, már csak az illata maradt meg a levegőben.

MÉG TÖBB FOTÓ ITT



Képtár

  • Csillagvadászat és szabadság Gödör-módra kép 6361
 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek