„A Koncert! 2010” Lajkó Félix, Marko Markovic és a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band örömkoncertje a MÜPA-ban
Különleges művészek egyedi produkciójának lehetnek tanúi azok, akik ellátogatnak november 21-én a Művészetek Palotájában megrendezésre kerülő „A Koncert! 2010" című világzenei estre. A fellépő zenészek ugyanis először és talán utoljára lépnek együtt színpadra.
Balogh Kálmán sokoldalú cimbalomjátékának, műfaji nyitottságának elismerése, hogy nemzetközileg is elismert zenekarokkal, zenészekkel koncertezett és készített lemezfelvételt eddigi, több évtizedes pályafutása alatt. A művész sokirányú zenei érdeklődése hívta életre a Gipsy Cimbalom Band-et, amelynek tagjai a legvirtuózabb szólókra képesek.
Ennek köszönhető, hogy bármilyen zenei ötletet könnyedén megvalósítanak. Többnyire közismert zenei témákból indulnak ki, a megközelítés azonban teljesen újszerű. A zenészek kezei alatt ezek a témák új életre kelnek, a műfajok, stílusok olyan elegyítésével, amely mégsem okoz törést a zene egységében.
Koncertjeiken sokféle kultúra rengeteg zenéje megszólal, ez az egyik oka annak, ami miatt nemcsak Magyarországon, de külföldön is nagyon közkedvelt és foglalkoztatott a zenekar. Repertoárjukban megtalálható a magyar autentikus népzene, a spanyol flamenco muzsika, vagy akár a különböző balkáni népzenék. A zenekar lebilincselő játékából árad a muzsikálás öröme, amely a közönséget is magával ragadja. Balogh Kálmán művészeti tevékenységének elismeréseként 1985-ben a Népművészet Ifjú Mestere lett, 1999-ben EMERTON-díjat kapott.
„A Koncert! 2010" vendégművésze Marko Markovic, akit igazi csodagyerekként tartottak számon. Egyedül kezdett el trombitán játszani 5 éves korában. Marko apja, a legendás Boban Markovic a rengeteg koncertturnéja miatt először csak 12 éves korában hallotta játszani a fiát, és annyira lenyűgözte a gyerek játéka, hogy 14 éves korától felvette a Boban Markovic Orchestra tagjának. Marko akkorra már a zenekar egész repertoárját fejből tudta.
A fiatal trombitaművész azóta is a zenekar szólistája és fő zeneszerzője. Boban - fia művészi tevékenységének elismeréseként - Markonak ajándékozta zenekarát a 18. születésnapjára, aki azóta már bejárta az együttessel a világot. A kritikusok szerint hangszerbeli tudása, improvizációs készsége azt bizonyítja, hogy várhatóan édesapja sikereit is túlszárnyalja majd.
„A Koncert! 2010" sztárvendége Lajkó Félix, aki így vall magáról és művészetéről: „A zeném alapját a hangszerem érzékenysége és sokszínűsége adja. Nem játszom semmilyen új stílusú muzsikát, csak járom a magam útját, improvizálok és zenét komponálok. Nem teszek különbséget zenei stílusok és irányzatok között; játszok népzenét, klasszikus muzsikát, rockot, bluest, jazzt és improvízatív dallamokat."
Lajkó Félix különféle formációkban járja a világot és bűvöli el hegedű- és citerajátékával a nagyérdeműt. Számos neves együttessel és művésszel dolgozott, például Alexander Balanescu. Több színházi előadáshoz, filmhez írt zenét és komponált már zenei anyagot Bozsik Yvette koreográfiájához is. Nevéhez fűződik az 1998-as szarajevói kulturális fesztivál himnuszának megkomponálása. Számos nagyjátékfilmben szerepelt és róla forgatta Jancsó Miklós a „Játssz Félix, játssz!" című kisfilmjét. Főszerepet játszott Mundruczó Kornél „Delta" című filmjében, amelynek zenéjét is ő szerezte és játssza. 2008-ban a Magyar Filmszemlén a legjobb filmzene kategóriacímet nyerte.
Alkotói munkásságát 1993-ban a Magyar Rádió Emerton Díjával tüntették ki. 1999-ben megkapta a Magyar Művészetért díjat, 2000-ben pedig a „Szabadkáért" díjat. 2005-ben a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjével tüntették ki. Hegedűjátékával elbűvölte Tokió, Amsterdam, Berlin, Pozsony, Prága, Brassó, Belgrád, Szarajevó, Ljubljana, Frankfurt, Lyon, Bordeaux, Velence, Verona, Edinburgh, London, Tallinn, Bécs, New York közönségét.
E páratlan csapat november 21-én először lép együtt a nagyérdemű elé a Művészetek Palotájában, amelyre nem mindennapi produkcióval készülnek.
JEGYRENDELÉS

























Szólj hozzá!