A legendás gitárosokból álló G3 trió hazánkba érkezik!

2012/06/11  ·   Archívum   ·  koncert.hu

Nincs olyan rockzene rajongó, akinek ne párásodna be a tekintete, mikor meghallja Joe Satriani, Steve Vai vagy Steve Morse nevét. Ők azok, akik olyan mértékben járultak hozzá ezen műfaj felemelkedéséhez, mint még soha senki más előttük.Éppen ezért ígérkezik különlegesnek az augusztus 1-i Arénabeli fellépésük, ahol a három gitármágus egyszerre lesz színpadon.

A legendás gitárosokból álló G3 trió hazánkba érkezik!

Joe Satriani 2010 novemberében már járt nálunk, és a teljesen megtelt Sportarénában szinte vallásos tisztelet övezte. Nem véletlen, ő az egyik legnagyobb élő gitárlegenda a világon. Még nincs 51 éves, szemtelenül fiatalnak néz ki, de őrületesen gitározik. Mint sokan mások, ő is úgy kezdte, hogy fiatalkorában elhatározta, zenész lesz, és ebben az elhatározásában az jelentette a fordulópontot, mikor 14 évesen meghallotta, hogy meghalt Jimi Hendrix. Éppen futballozott, de azonnal kijelentette, hogy otthagyja az edzést, és zenélni fog. Így is lett, a rengeteg gyakorlást és a saját arculat keresését követően 18 évesen már egyszerre jár profi tanárokhoz tanulni, és neki is vannak tanítványai. 22 évesen másik városba költözik, hogy zenei karrierjét beindítsa, és a siker, ha lassan érkezik is, de nem marad el. Természetesen, itt is vannak tanítványai, leghíresebb köztük Kirk Hammett, a Metallica gitárosa. 1986-ban megjelenő első lemeze még nem, de az egy évvel későbbi Surfing with The Alien már meghozza számára az ismertséget. Mind a kritikusok, mind a vásárlók dicsérik, és a slágerlistákon is előkelő helyezést ér el. Kisebb kitérőként Mick Jaggerrel koncertezik, annak szólóalbumát népszerűsítve.1992-ben jelenik meg a The Extremist, melyet azóta már a rockzene klasszikusai között tartanak számon.1993-ban a Deep Purple felkéri őt, csatlakozzon hozzájuk a japán turné alatt, és olyan sikeres, hogy megkérik, maradjon, de lemezkiadójával való szerződése miatt sajnos nem teheti ezt meg. Érdekesség, hogy erősen kötődik a sci-fi témákhoz, és több albumának, illetve dalának címét is ezekről adta. Ilyenek a Silver Surfer, melyet nálunk Fantasztikus négyes és az Ezüst utazó néven forgalmaztak, Kurt Vonnegut írásai, illetve a Star Trek is.


 

Steve Vai neve sem ismeretlen a szélesebb közönség előtt, pályája akkor ívelt felfelé, amikor Frank Zappa oldalán játszott. Ezután már nem volt megállás, egyre feljebb és feljebb tört. Olyan, mára már kultikussá vált együttesekben szerepelt, mint például a Whitesnake, a Motörhead és Alice Cooper bandája. Megalapította saját kiadóját is, a Favored Nations-t, melyben az ifjabb gitárosok mentoraként lehetőséget biztosít a szélesebb körű bemutatkozásra. Dicséretes kezdeményezés, és még az is sokat számít, hogy felesége is zenész, a Vixen együttesben játszott basszusgitárosként, amíg az élet tovább nem sodorta. 1990-ben megjelent Passion and Warfare albuma új távlatokat nyitott a rockgitározás történetében, valamint utat mutatott a 90-es évek gitárosainak. Stílusát nehéz meghatározni, mert különféle egymástól távolt eső hangzásokat egyesít, de ezt olyan boszorkányos erővel teszi, hogy a hallgatóságnak fel sem tűnik a műfaji keveredés. Elsőre biztosan nem, másodikra már tisztul a kép, de 10-15 hallgatás után áll csak össze a teljes kép arról, hogy milyen zseniális technikával dolgozik.




A G3 harmadik legendás tagja Steve Morse, aki szintén ikonikus hősnek számít a rockzenében, elég róla annyit megemlíteni, hogy 1994 óta a Deep Purple gitárosa. Ez az a zenekar, amely olyan forradalmat robbantott ki a rockzenében, melynek hatása a mai napig tart, és ebben Steve Morse egyénisége is szerepet játszott. Nincs még egy másik olyan zenész a világon, aki képes lett volna arra, hogy egymás után 5 évben elnyerje az Év Gitárosa címet, a híres Guitar Player magazin szavazásán. Sokoldalúságára jellemző, hogy egy helyen nem tud megmaradni, egyetlen dolgot képtelen csinálni, szó szerint halmozza a zenekarokat. Saját bandával is rendelkezik, melynek mi más lehetne a neve, mint Steve Morse Band, de ezen kívül fellép még a Living Loud-ban és az Angelfire-ben, melyet egy nagyon híres amerikai énekesnővel, Sarah Spencer-el kettesben alapított. Stílusa és játéka rendkívül összetett, de ugyanakkor könnyen befogadható is, ami az élő koncerteken különleges élményt jelent. Improvizációi, pengetéstechnikája miatt nemcsak a rock, hanem a funk műfajának szerelmesei is felsőfokon emlékeznek meg róla. Őt hallgatni olyan, mint egy elvarázsolt világba lépni, melyben nincsenek elválasztva a különféle zenei hangzások, olyan gyorsan képes váltani, hogy alig lehet követni. Jó példa erre az alant hallható videó, melynek meghallgatását mindenkinek melegen ajánlom.




Jegyek már csak korlátozott számban kaphatók erre a különleges zenei csemegére, ami már előre is bizton pályázik az év koncertjének címére.


 

 

Szólj hozzá!


Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra...

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tribute to Janis Joplin – koncert Keresztes Ildikóval és Garda Zsuzsával a Várkert Bazárban

A blues és a rock egyik legikonikusabb hangja előtt tiszteleg a Tribute to Janis Joplin koncert március 27-én a Várkert Bazár Rendezvénytermében. A legendás amerikai énekesnő dalai a Garda Zsuzsa vezette Janis Joplin Tribute Band Hungary előadásában szólalnak meg, különleges vendégként pedig Keresztes Ildikó lép színpadra.

Judas Priest: új turnéval tér vissza Budapestre a heavy metal legenda

A brit heavy metal legenda szeptember 1-jén ad koncertet a Budapest Arénában. A fellépés a zenekar 2026-os Faithkeepers európai turnéjának része, amely július végén indul Németországban, és több mint tíz várost érint Európában, mielőtt augusztus végén zárul.
Új koncertek