A magyar rajongók legnagyobb örömére, Shakira május 5-én a Budapest Sportarénában is fellép!

2011/02/22  ·   Archívum   ·  koncert.hu

Shakira Isabel Mebarak Ripoll néven született 1977-ben Kolumbiában. Énekes, dalszerző, zenész, producer és táncos, aki a 90-es évek közepétől a latin pop-rock zene egyik legnagyobb alakja, 2001-től pedig a világ egyik legsikeresebb előadóművésze.
1995-ben megjelent harmadik albuma hozta meg számára a sikert spanyol nyelvterületen, első angol nyelvű albuma, a Laundry Service pedig az egész világon ismertté tette.

A magyar rajongók legnagyobb örömére, Shakira május 5-én  a Budapest Sportarénában is fellép!
Számos zenei díjat nyert, többek között 10 Grammy-, 15 Billboard- és 4 MTV Music Awards tulajdonosa. Ő az egyetlen dél-amerikai művész, aki vezetni tudta az amerikai és angol slágerlistákat.

2010-ben Waka Waka cimű dala a FIFA World Cup hivatalos indulója volt, és a legnagyobb példányszámban eladott futball dallá vált.
Shakira a harmadik előadó a világon, akinek a klipjeit több mint egymilliárdan nézték már meg az interneten, és minden idők legsikeresebb latin-amerikai művésze 50 millió eladott lemezzel.

Sale El Sol /The Sun Comes Out című legutolsó albumán folytatja kreatív útját, s ugyanúgy előre tekint, ahogyan a múltba is.

„Ez az album pontosan kifejezi, hogy milyen vagyok - a jelenlegi gondolataimat művészként és nőként." - mondja a lemezről Shakira. „Néhány dal a kezdetekre emlékeztet, mintha szeretnék visszamenni és elölről kezdeni, de egy másik látásmóddal, ahogyan most látom a dolgokat. Amikor Dél-Afrikában voltam, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, még a reptéri határőrök is a Waka Waka táncot járták. Az utóbbi időben egy kicsit elvesztettem a kapcsolatot a rajongóimmal, de ez segített visszatalálnom, s minden energiámat az album elkészítésébe fektetnem."

 

Ez nem meglepő nyilatkozat egy olyan nőtől, aki 8 éves kora óta ír dalokat, angolul Bob Dylan, Leonard Cohen és Walt Whitman munkásságából tanult meg, és aki történelmet tanul az UCLA-n két album megjelenés között.
Emellett jelentős munkát végez saját Pies Descalzos alapítványánál, amelyet 18 évesen indított és már túl van a hatodik iskola megnyitóján is. Az alapítvány több mint hatezer kolumbiai szegénysorban élő gyermek oktatását és élelmezését biztosítja, valamint már nemzetközi tevékenységet is végez, Haitin és Dél-Afrikában.

 

„Nem úgy gondolunk rá, mint egy adományra." - nyilatkozta az énekesnő. „Minden gyerek képes fejlődni és a társadalom alkotó tagjává válni. Az oktatás erős eszköz a tehetség kibontakoztatásában, és segít kitörni a körből, amibe a nincstelen gyerekek rendszerint bekerülnek."
Shakira az oktatás szószólójává vált, folyamatosan próbálja meggyőzni a világ vezetőit, hogy változtassák meg a kormányok oktatáshoz való hozzáállását az egész világon.

 

„Talán nehéz pillanatokat élsz át, mindenkivel előfordul, de a nap mindig bennünk van, soha nem huny ki, és mindenki elő tudja hívni magából. Remélhetőleg ez egy hosszú, napos időszak kezdete lesz."

 

Shakira turnéja március 1-én kezdődik Argentinában, a magyar koncertre az európai körút elején kerül sor.

 

Jegyrendelés ITT.


 

 

Szólj hozzá!


A trauma mint szupererő

A trauma mint szupererő

A Florence + The Machine augusztus 13-án, csütörtökön 21.15-től lép fel a Sziget Nagyszínpadán. A brit zenekar negyedik alkalommal tér vissza a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Nappaliból koncertterem: új kulturális fesztivál költözik Budapest lakásaiba

Szeptember 12-én először rendezik meg Magyarországon a Hova Tova? Lakásfesztivált, amely egy Hollandiában már sikeresen működő koncepció alapján budapesti lakásokba költöztet koncerteket, performanszokat, színházi előadásokat és beszélgetéseket. A szervezők nemcsak fellépőket, hanem olyan lakástulajdonosokat is keresnek, akik...

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...
Új koncertek