Menopauza

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

2024/03/27  ·   Archívum   ·  koncert.hu

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit Awards-on elképesztő tarolást véghez vitt Raye vagy a Spotify milliárdos Tom Odell.

Fotó: Liam Gallagher/ FB

A most bejelentett nevekkel folytatjuk, de még nem fejeztük be azt a sort, melyből mindenki kedvére válogathat” – kezdte a legfrissebb bejelentést Kádár Tamás, a Sziget főszervezője.

Sikerült például meghívnunk egy fesztiválos fellépésre Liam Gallaghert , aki egy különleges turné keretében az Oasis 30 éve megjelent debütáló lemezét, az énekes szerint a '90-es évek legfontosabb albumát, a Definitely Maybe-t adja elő – javarészt szólókoncerteken - az évforduló alkalmával” – mondta Kádár.

Folytatva a sort, az új bejelentésből kiderül, hogy a Szigeten lép fel – idén ritka, vagy talán egyetlen európai koncertként – generációjának egyik legsokoldalúbb előadója, Halsey . A jellegzetes énekhangjáról ismert énekesnőt számos díjjal jutalmazták, többek között bezsebelt már három Billboard Music Awardsot, egy Billboard Women in Music Awardot, egy American Music Awardot és háromszor jelölték Grammy-díjra is. Korábban az Instagramon közzétett bejegyzésében pedig az is kiderült, hogy idén új lemezzel is készül, mint írta, "sok mondanivalója" van, és alig várja, hogy az új évben zenét adjon ki.

Szintén a Nagyszínpadra várjuk idén az elektronikus zenei Grammy-rekordert, arénák és fesztiválok fő fellépőjét, Skrillexet is” – mondta Kádár. Skrillex az utóbbi időben olyan előremutató és avantgárd hírességekkel dolgozott együtt, mint Fred again... vagy Four Tet, hatalmas sikerrel. „ Milyen szerencsés egybeesés, hogy az elektronikus zenei „dreamteam” tagjai ugyanazon a napon, a Sziget zárónapján lépnek fel a fesztiválunkon; Skrillex-et Fred again.. követi a Nagyszínpadon, majd ezután kezd a Revolut Színpadon Four Tet” – tette hozzá sokat sejtetve a főszervező.

Elmondta továbbá, hogy jön Janelle Monáe, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, nem mellesleg bestseller író, divatikon és színész, akinek tavaly jelent meg legújabb, nagysikerű albuma. Janelle Monáe The Age of Pleasure című 4. lemeze két kategóriában is jelölést kapott az idei Grammy-n, Monáe ezzel összesen 10 alkalommal volt nominált a legnagyobb presztízsű zenei díjra. Mindemellett a 2022-ben megjelent első könyve, a The Memory Librarian a New York Times bestsellerlistáján debütált, és számos filmben is láthattuk alakítását.

Nagyszínpadra várjuk az énekes-dalszerző Raye-t is, aki történelmet írt az idei Brit Awardson, már azzal is, hogy megdöntötte az egy évben, egy előadó által begyűjtött jelölések számának rekordját. A hét jelölésből ráadásul hatot be is zsebelt, ezzel pedig megdöntve Adele, Harry Styles és a Blur rekordját.

Érkezik a Szigetre a Spotify-on már mintegy 2,3 milliárd lejátszást számoló Another Love című számával a köztudatba berobbant Tom Odell is. Legutóbbi budapesti koncertjéről itt írtunk.

És ott lesz a Nagyszínpadon a több milliárd streamet elérő, legendás arénákat elárasztó és széleskörű kritikai elismerést kivívó, platina minősítésű Los Angeles-i rock csapat, a LANY, vagy a rockot, elektronikát és a pszichedelikus zenét ötvöző, kísérleti, avantgárd zenei stílusairól ismert Yves Tumor is. De túl a Nagyszínpadon is bőven válogathatunk a zenei csemegékből, így például a friss bejelentésben ott van az improvizatív funk és hip-hop elektronikus zenéjéről, szabadon áramló, humoros szövegeiről ismert Marc Rebillet.

 

A Sziget mostani bejelentése tehát a Nagyszínpad mellett a Revolut Színpad, a Bolt Party Aréna és a Colosseum fellépői közül is felsorol újabb neveket. így az alábbiakkal lesz teljes a mai névsorolvasás–  ABC sorrendben:

Anfisa Letyago, Apashe with Brass Orchestra, Archie Hamilton, Ari Abdul, Camo & Krooked b2b Luude, Charlie Sparks, Colyn, Dyen, Editors, Enrico Sangiuliano, Franc Moody DJ set, Goldband, Job Jobse, Kevin de Vries, KI/KI live, Kiasmos live, Lachesi, Len Faki, Loco Dice, LP Giobbi, Lucia Lu, Mannequin Pussy, MØ, Modeselektor, Neil Frances, Nico Moreno, NTO live, Rebūke, Sam Paganini, Sarah Story, Sven Väth, Teezo Touchdown, Tinlicker live, Tkay Maidza, Venerus, VICTORIA, Whipped Cream

... és hamarosan érkeznek majd a továbbiak.

 

Néhány cikkünk LIAM GALLAGHER-rel kapcsolatban:

 

Azok a csodálatos Gallagher fiúk

 

10+1 híres zenész, akik valami fura dolgot műveltek a színpadon

 

Amikor Liam Gallagher összeáll Dave Grohl-lal

 

 

Sziget 2024, Liam Gallagher, Skrillex, Halsey

 

 

Szólj hozzá!


 Radics Béla 80 – emlékkoncert

Radics Béla 80 – emlékkoncert

Február 7-én koncertre várják a rock- és gitárzenék kedvelőit Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár színpadára. Itt rendezik meg a Radics...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Sound of 2026: Skye Newman

A BBC Radio 1 idén Skye Newmant választotta a Sound of 2026 győztesének, ami a brit közszolgálati rádiónál az év legígéretesebb új "hangját" jelenti.

35. Művészetek Völgye Kispál és a Borzzal, Gesztivel és Budapest Bárral

Új időpontban, 2026. július 24. és augusztus 2. között, immáron 35. alkalommal rendezik meg a Művészetek Völgyét Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. A jubileumi év programja már most körvonalazódik: visszatérő legendás helyszínek, ismert nevek és új fellépők rajzolják ki az évfordulós képet.
Új koncertek