Bodrogi Gyula és Voith Ági: A Jamaicai és a Trombitás

2011/05/19  ·   Archívum   ·  koncert.hu

Randevú a színpadon |Belvárosi Színház 2011. május 27-28.

Bodrogi Gyula és Voith Ági: A Jamaicai és a Trombitás
Voith Ági és Bodrogi Gyula már nem élnek együtt, de most mégis randit adnak egymásnak, nem máshol, mint a színpadon. A két művész ugyanis az elmúlt húsz évben nem szerepelt együtt közösen egy színpadon. Most mégis felbátorodtak, és úgy döntöttek, hogy leghíresebb közös daluk, a Jamaicai trombitás mellett előadják számtalan egyéni és közös dalukat is. Lesznek ismert és népszerű jelenetek a Hattyúdaltól a Kaktusz virágáig, a mesejátékoktól a kabarétréfákig és persze slágerek sokasága a Jamaikai trombitástól a Gyurgyevóig. A dalokat a népszerű pár élőben adja elő, zenekari kísérettel.

Eközben persze bepillantást engednek a nézőknek abba, hogyan folyik egy próbafolyamat két olyan ember között, akik úgy ismerik egymást, hogy elég egy apró mozdulat, egy tekintet, és azonnal tudják, mire gondol a másik. Ez persze azt jelenti, hogy a veszekedések, a viták sem maradhatnak el, amelyeket ugyanúgy átsző a humor is, és persze egymás után kerülnek elő a történetek, a szomorú és vidám sztorik a közös múltjukból. Bár az előadásnak megvan a forgatókönyve, a két színész nem tagadja, sokat improvizálnak majd, ami nem lesz nehéz, hiszen olyan lesz ez számukra, mintha egykori nappalijukban lennének.

 

 

Szólj hozzá!


A trauma mint szupererő

A trauma mint szupererő

A Florence + The Machine augusztus 13-án, csütörtökön 21.15-től lép fel a Sziget Nagyszínpadán. A brit zenekar negyedik alkalommal tér vissza a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Nappaliból koncertterem: új kulturális fesztivál költözik Budapest lakásaiba

Szeptember 12-én először rendezik meg Magyarországon a Hova Tova? Lakásfesztivált, amely egy Hollandiában már sikeresen működő koncepció alapján budapesti lakásokba költöztet koncerteket, performanszokat, színházi előadásokat és beszélgetéseket. A szervezők nemcsak fellépőket, hanem olyan lakástulajdonosokat is keresnek, akik...

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...
Új koncertek