Bridge To Solace - Igényes külcsíny, finom belbecs

Ez a bölcsesség mindenképpen megfontolandó, ám a Bridge Of Solace új albumának elemzésekapcsán mégis meg kell említenem, hogy szimpatikus, ha egy banda ad a tisztességes külsőre. A House Of Dying Sun borítója igazi mestermű, egy ilyen CD hallgatásának máshogy áll neki az ember fia. Arról már nem is beszélve, hogy az igényes külcsíny finom belbecset takar A Bridge to Solace új albumát visszafogott, kissé aggódó szemöldökráncolgatással várták a banda rajongói. Ennek részint az volt az oka, hogy a legutóbbi, nem túl fantáziadúsan Kingdom of the Dead névre keresztelt album megosztotta a BTS fanokat, részint pedig az, hogy az utóbbi időben lezajló tagcserék is most bizonyíthatták létjogosultságukat.

Nos, az aggodalom lényegében alaptalannak mondható, a Bridge To Solace talán eddigi legjobb albuma lett a House Of Dying Sun. Ennek legfőbb oka, hogy úgy tudták kiemelni a jó dolgokat az előző két albumról, hogy mellette az új opus íze abszolút egyéni. A dalok tartalmi része mondjuk ugyanaz, de ebben a témában jó újra és újra elmerülni (a fogyasztói társadalom gyökérsége, a törtetők arcátlansága, stb...).

Aki azonban nekivág készüljön fel, hogy összetett, bonyolult anyaggal van dolga, meg kell vívni érte, nem adja magát könnyen. Jó pár meghallgatás után kezd kikristályosodni a fejünkben az albumról alakult kép. Ez az egyik fő oka annak, hogy a Bridge Of Solace kiemelkedik egy olyan piacról, ahol ha eldobsz egy követ, tuti eltalálsz vele egy HC zenekart. Szerintem a lemez csúcspontja a Degeneration (nem véletlenül tették az elejére).

Összességében az album valahogy felül tudja múlni az elődeit mind zúzás, mind komplexitás mint ötletesség terén. Aki szereti a HC-t annak mondjuk már tuti megvan, ha mégsem...hm...bűnös mulasztás...