Előzenekar nélkül kezdett, ami nagy merészség, de bízva magában és a zene erejében pontban nyolc órakor felcsendültek az első dallamok, és a pár másodperces intró után színpadra is lépett a belga születésű énekesnő Dani Klein. Fekete nadrágban, fekete fodros felsőrészben Edit Piafra emlékeztetett, és ezt erősítette az a tény is, hogy legújabb lemezével kezdett, melyen kizárólag franciául énekel. Meglepődött rajta, és bevallom, én is meghökkentem mikor rájött a közönség, nemcsak ismeri a számokat, de a refréneket is vele énekli. A zenekarban sok olyan hangszer is megtalálható volt, amik nem mondhatók szokványosnak, a zongora még megszokottnak mondható de a nagybőgő, hegedű és trombita két dobbal kiegészítve néha meghökkentően érdekes volt. Sok koncerten voltam már, de az egyik legjobb közönséggel most és itt találkoztam. Nemcsak egyszerűen hallgatták vagy énekelték a számokat de minden megmozdulást megtapsoltak és díjaztak. Ilyen volt a Puerto Rico elején hallható hosszú nagybőgő szóló, amihez hasonlót még én sem hallottam. Ilyenre csak igazán virtuoz, hangszerét tökéletesen ismerő zenész képes, és így utólag látatlanban én is megemelem előtte a kalapom. A többi hangszerre sem lehetett panasz, mindenki megkapta a maga lehetőségét a kibontakozásra, és meg is hálálták a bizalmat. Sikerükre jellemző a hosszú taps amit számok közben is kaptak produkciójukért. Visszatérve Dani Kleinre ő is igyekezett bevonni a közönséget, tapsoltatta őket, énekeltette és mindig meg is köszönte ezeket a megmozdulásokat.
A hangja kicsit rekedtesebb volt, főleg a magasabb regiszterek okoztak gondot neki, de a nosztalgiától párás fülekkel ez ott senkinek nem tünt fel. Bevallom azért én szivesebben vettem volna, ha több régi számot hallok, és ami elhangzott az sem eredeti hangszerelésben volt, így egy kis fájó hiányérzet maradt bennem. Akármennyire is jók az új lemezek, a világsikert az első három hozta meg a zenekar számára. Öröm volt hallani, hogy a koncert végén a közönség vastapssal és lábdobogással hívta vissza, ilyet én még csak rockkoncerten hallottam. Ráadásként a Sold My Soul és a legnagyobb slágerük a Nah Neh Nah hangzott el, ami elsöpörte minden kételyemet és erőteljes lökéssel átbillentett a pozitív megitélés felé. Az utolsó számnál a közönség egy része a biztonsági őrök rosszallását kivívva előrement, hogy az első sorokban táncoljon és integessen.
Összegezve a koncertet egy kicsit fáradtabb hangú, kicsit kevésbé energikus Vaya Con Diost hallottunk, de figyelembe véve azt hogy Dani Klein idén lesz 57 éves, még ez is megbocsájtható neki. A koncert végére mindenki bemelegedett, és így az összbenyomás pozitív, bár az új lemezei (főleg a legújabb) még mindig nehezebben emészthetőek számomra.
- dinnye -
Szólj hozzá!