Roxette – június 1, Sportaréna

2011/05/04  ·   Archívum   ·  koncert.hu

Tény, hogy a boldog '80-as években rengeteg máig ismert együttes zenélt, de közülük is kiemelkedett a svéd Roxette. 1987 és 2001 között minden megjelent lemezük óriási sikert aratott, és bármerre jártak telt házas koncerteket adtak.

Roxette – június 1, Sportaréna
Nem túlzás azt állítani, az egész világ a lábaik előtt hevert, és a dalaikat dúdolta. Pályafutásuk egy érdekes történettel indult, egy amerikai cserediák miután visszatér az Államokba, eljuttatja a The Look kislemezt a Minneapolis-i KDWB rádiónak és erősködik, hogy játsszák le. A dal hihetetlenül gyorsan népszerű lett, pedig a többi rádió csupán másolatot kapott, mert a lemez nem jelent meg az USA-ban - mégis országos sláger válik belőle.

 

 

Még a mai 30-as korosztály is bármikor el tudná dúdolni a Listen To Your Heart dallamát, pedig 21 éve hogy megjelent! Nem hiszem, hogy lenne még egy olyan együttes, aki ilyen mély nyomokat hagyna maga után, és pályafutása során ennyi könnyen megjegyezhető világslágert alkotott volna.

 

 

Másik példánál maradva az It Must Have Been Love a mai napig az éjszakai társkereső műsorok sztárja, nem múlik el nap, hogy ne kérnék a hallgatók. Mára már történelem, hogy Marie Fredriksson és Per Gessle 23 évvel ezelőtt rögzítette kislemezre, annyira régen volt. Azonnal sláger lett szerte a világon, beleértve mind az öt földrészt, és hatalmas tömegek zarándokoltak el minden egyes koncertjükre.

 

 

Az egész világ megdöbbent, amikor 2002-ben Marie Fredriksson kórházba került és agydaganatot diagnosztizáltak nála. Az ezután következő 6 év a gyógyulásról és a talpra állásról szólt, és szerencsére sikerült az amit szinte lehetetlennek tartottak. Marie 2010-re teljesen felépült, és készen áll arra hogy a mellette töretlenül kiálló rajongókat új dalokkal és világ körüli turnéval nyűgözze le. Ennek keretében érkeznek el hozzánk is, és most itt a lehetőség mindenkinek, aki eddig csak hírből ismerte őket, hogy élőben is megnézze mire képesek június 1.-én a Sportaréna színpadán.

 

Jegyrendelés ITT.


 

 

Szólj hozzá!


A trauma mint szupererő

A trauma mint szupererő

A Florence + The Machine augusztus 13-án, csütörtökön 21.15-től lép fel a Sziget Nagyszínpadán. A brit zenekar negyedik alkalommal tér vissza a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Nappaliból koncertterem: új kulturális fesztivál költözik Budapest lakásaiba

Szeptember 12-én először rendezik meg Magyarországon a Hova Tova? Lakásfesztivált, amely egy Hollandiában már sikeresen működő koncepció alapján budapesti lakásokba költöztet koncerteket, performanszokat, színházi előadásokat és beszélgetéseket. A szervezők nemcsak fellépőket, hanem olyan lakástulajdonosokat is keresnek, akik...

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...
Új koncertek