Shakira beszámoló, 2011.05.05. Sportaréna

Fogalmam sincs ki az, aki egy DJ pultot tett a bejárathoz a koncert előtt, és feltuszkolt rá egy szerencsétlen agyonfagyott táncos lányt, hogy aki csak látja, azon aggódjon, mindjárt leesik és összetöri magát. Ráadásul olyan agyament zombizenét nyomattak hozzá, hogy aki csak tehette a legtávolabbi bejárathoz ment, hogy minél kevesebbet lásson/halljon belőle. Szerencsére azért elég sokan voltak, akiknek ez nem vette el a kedvét és eljöttek megnézni az 5 évente idelátogató kolumbiai énekes csodát, Shakirát. Nem volt teljesen telt ház, de üres helyeket sem lehetett látni, én bő háromnegyedes tömeget saccoltam, ami a borsos jegyárak és a gazdasági helyzet viszonyát tekintve igencsak jónak mondható. A látogatók tüzetesebb szemrevételezése után úgy találtam, ez igazi családi zene, apukák apró gyerekekkel, anyukák családostul, értelmiségiek és kevésbé, azok is egyenlően képviseltették magukat. Viszonylag nagy számú volt a külföldiek részvétele, azt már megszoktam, hogy a szomszédos országokból is érkeznek rajongók, de fekete, arab és japán közönséget így egyszerre még sosem láttam. Brazil és olasz zászlókat is láttam a tömegben, szóval ez egy ízig-vérig nemzetközi koncertnek ígérkezett. Érdekesség, hogy megakadt a szemem Eleni Tsakopoulos Kounalakis asszonyon, az USA Magyarországi nagykövetén aki úgy látszik, szintén nagy fan és eljött megnézni a fellépést. Mondjuk közel kerülni hozzá nem lehetett, tisztességgel őrizték, így továbbra is álom maradt hogy valaki egy jót Waka-Wakázzon vele.





Kezdődjön végre a koncert gondoltam, de úgy látszik csak én voltam így ezzel a vággyal, mert a kiírt 8 órai kezdés mindössze annyit jelentett, hogy egy órán keresztül nyomta egy DJ a remixeket és a válogatott slágereket. Le is ült a hangulat és úgy is maradt, mint én a fal tövén, mert még ha rugóláb seriff lennék, akkor sem bírnék ennyit táncolni. Szerencsére Shakira pontban fél 10-kor megjelent az addigra már kellően kiéheztetett közönség között, és puszikat dobálva végigvonult babarózsaszín selyemruha költeményében a színpadig. Mire feljutott már tépte is le magáról, és kezdődött az, amire egész eddig vártunk. Én először azon lepődtem meg, hogy mekkora, bocsásson meg nekem az aki már látta őt személyesen, mert én nem, de a videókon sokkal nagyobbnak tűnt. Alig 160 centi, szinte kisgyereknek nézett ki a színpadon a zenészek között. Ez az érzés egészen addig tartott, míg tisztességesen meg nem mozdult, a Whenever, Wherever alatt már olyan erő áradt belőle, hogy szinte kiragyogott a tömegből. Itt volt az a rész, amikor a közönségből felhívott pár lányt, akiket próbált táncra tanítani, mondani sem kell kevés sikerrel, de legalább jót derültünk azon, „mások" mennyire nem tudnak táncolni.

 

 

 

 

Az Inevitable alatt egy fehér lepelbe öltözött táncos lány keringett a színpadon, kicsit talán hosszabban mint az én ingerküszöböm, ki is estem a ritmusból, de nem csak én, hanem a közönség java része is. Nem tudom ismerte-e valaki eredetiben a Nothing Else Matters-t a Metallica-tól, mert ha nem akkor már örökre azt gondolja, ez Shakira egyik kevésbé jól sikerült száma, amit csak azért játszott el, hogy rózsákat dobáljon a közönség közé. Következett volna a következő szám, ami előtt egy jó félperces néma csend volt. Utólag kiderült, ez az idő az átöltözéshez kellett, hogy az újabb ruhakölteményt szorgos kezek rávarázsolják a színpad mögött, de aki nem figyelt, az azt hitte, lemaradt valami fontosról, amit a többiek értettek csak ő nem. A Despedida jött, amit én nyugodt szívvel kihagytam volna, mert hangulatában nem illett ide. Az utána következő Gypsy felgyorsította az iramot, jó kis riszálós, fenékbillegetős szám volt, ami kellően forró hangulatot teremtett a nézőtéren. A következő három szám (Ciega, Sordomuda, Sale el Sol, Las de la Intuición) azonban visszahűtött minket, a hozzám hasonló rutinosabb koncertlátogatók azonban már sejtették, mindez csak erőgyűjtés a koncert végén következő slágerekhez. Úgy is lett, ahogy jósoltam, a Loca, She Wolf, Ojos Así hatalmasat robbant. Shakira nagyon profi hastáncos, de két fekete segítője sem most jött le a falvédőről, hármasban olyan gyönyörűen rázták magukat, hogy öröm volt nézni őket.

Műsor vége, ráadás előtt a közönség alaposan kitett magáért. Dobogás, taps, fütyülés, olyan hangerővel hogy majdnem szétrázta a Sportaréna sokat látott acélszerkezetét.
A Hips Don't Lie és az elmaradhatatlan Waka Waka méltó befejezése volt a koncertnek, egy emberként tombolt a sokezres tömeg, kapkodtak a közéjük lőtt színes konfettik után és utánozták Shakirát a színpadon.

 

 

 

A turné neve a The Sun Comes Out, és valóban úgy éreztük Shakira beragyogta az egész nézőteret, egyénisége átverekedte magát a technikán és megtalálta az utat a szívünkig. Akik ott voltak, egy kis darab napfényt vihettek haza magukkal, melynek ragyogását csak egy következő Shakira koncert múlhatja felül.

 

Setlist:

Pienso en Ti
Why Wait
Te Dejo Madrid
Whenever, Wherever
Inevitable
Nothing Else Matters
Despedida
Gypsy
La Tortura
Ciega, Sordomuda
Sale el Sol
Las de la Intuición
Loca
She Wolf
Ojos Así

 

Ráadás:
Hips Don't Lie
Waka Waka (This Time for Africa)

 

 

- dinnye -