Sting, 2011.június 28., Sportaréna

2011/05/30  ·   Archívum   ·  koncert.hu

Sting neve garanciát jelent a minőségre és a felejthetetlen élményre. A tavalyi telt házas koncerten is megmutatta, hogy hiába múlnak felette az évek, hangja és annak varázsa töretlen.

Sting, 2011.június 28., Sportaréna
Pályafutása érdekesen alakult, énekese és dalszerzője volt a mára legendássá vált POLICE együttesnek, majd annak feloszlása után (bár ezt hivatalosan sosem jelentették be), szólókarrierbe kezdett. Mindkét esetben sikeres volt, sőt, elképesztő hangjával, furcsa és magával ragadó számaival a zene olyan egyéniségévé vált, akit méltán tart a világ zenei sajtója a valaha élt egyik legjobb előadónak. Nem hiszem, hogy lenne olyan ember a világon, aki egyik vagy másik számát ne ismerné, és még ma is visszahalljuk őket filmezeneként vagy betétdalként. Töretlen hát a sikere, és sok más hirtelen felkapott sztárral ellentétben, még évekig (évtizedekig) az is lesz.

 

Lehet, hogy ezek nagy szavaknak tűnnek, de a 16 Grammy Díj és a több mint 100.000.000 (százmillió!) eladott lemez segíthet abban, hogy el is higgyük ezen állításokat. Sikeréhez hozzájárult az is, hogy nagyon szegény családban született, és 7 évesen már dolgoznia kellett, felnőve kalauzként, adóhivatali dolgozóként és még sok másként is el kellett helyezkednie, de gyerekkori álmát, azt, hogy zenész legyen, sosem adta fel. Fiatalkora estéit, hétvégéit és szabadidejét arra használta fel, hogy egyik rokonától kapott ócska gitáron gyakoroljon. Ez az elhivatottság végül meghozta eredményét, és így mutat a mai napig példát arra, hogy a kemény munka végül mindíg meghozza az elismerést.
Pár számot megmutatok tőle, hátha valakinek nem ugrik be elsőre ki is ő. Elsőként az 1981-es Ghost in The Machine albumon található Every Little Thing She Does Is Magic következik, mely októberben jelent meg, és decemberre már platina is volt, ma már bátran kijelenthetjük: megérdemelten.

 

 

Virtuális időgépünket kihasználva visszaugrunk az 1978-as évbe, amikor is első albumuk az Outlandos d'amour felvételein dolgoznak, melynek készítése idején még nem volt kiadója, de mikor Stewart Copeland bátyja meghallja a Roxanne című számot rögtön felajánlja, hogy menedzseli az együttest és ők ezt el is fogadják. Másnapra már szerződésük is van egy lemezkiadóval, és annak ellenére, hogy a szám egy örömlányról szól, és emiatt sok rádióadó nem hajlandó lejátszani, a zenekar neve azonnal ismertté vált a közönség előtt. Egy nagyon jó feldolgozás hallható a Moulin Rouge nevű filmben, érdemes azt is meghallgatni.

 

 

Átlépve egy évet az 1979-es Regatta de Blanc címadó dalát, a Message In A Bottle -t mutatom most meg, mely természetesen sikert-sikerre halmozott. Ebben az időben rengeteget koncerteztek, és mivel elég kevés saját szerzeményük volt, azokat hosszabban kellett játszani, mint ahogy lemezen kiadták. Szerencsére mindez igen jót tett a fejlődésüknek, a zenészek folyamatosan újabb hagzásokat próbálhattak ki, és a számok egyre csiszoltabbak, érettebbek lettek. Ennek eredményeként a kritikusok egyre többet dicsérik őket, ami egyenes arányban van azzal, hogy koncertlátogatóik és lemezeik vásárlóinak száma drasztikusan emelkedik. Az album koncertkörútján már több mint 10 országban léptek fel, mindenhol teltházas előadással.

 


Térjünk át szólókarrierénére, hiszen ott is maradandót alkotott, bár nehéz a sok jó közül kiválasztani azt a számot, amivel ezt elkezdhetném. Második lemezéről, az 1987-ben megjelent Nothing Like The Sun-ról választottam azt a számot, amit remélhetőleg mindenki ismer. Az album természetesen háromszoros platina, és megjelenése után Angliában azonnal a slágerlisták élére jut. A szám címe Englishman in New York, és vélhetőleg nálunk is felhangzik a koncerten.

 

 

Legújabb lemezének, a most nyáron megjelent Symphonicities-nek a turnéja kapcsán jut el hozzánk, és ez az album azért különleges, mert a régi sikereit áthangszerelte szimfónikus zenekarra, tehát nem egy együttes kiséri majd, hanem egy komplett nagyzenekar. Érdekes párosítás, és őket hallgatva elmondhatom: működik is.
Ilyen formátumban következzék a Shape Of My Heart, mely a 2003-as Sacred Love albumon található felvétel átdolgozása.

 

 

Várható setlist:

 

Első rész

 

If I Ever Lose My Faith In You
Every Little Thing She Does Is Magic
Englishman In New York
Roxanne
Straight To My Heart
When We Dance
Russians
I Hung My Head
Shape Of My Heart
Why Should I Cry For You?
Whenever I Say Your Name
Fields Of Gold
Two Sisters
Next To You

 

Második rész

 

A Thousand Years
Tomorrow We'll See
Moon Over Bourbon Street
End Of The Game
All Would Envy
Mad About You
King Of Pain
Every Breath You Take

 

Ráadás:
Desert Rose

 

Ráadás 2:
She's Too Good For Me
Fragile

 

Ráadás 3:
I Was Brought To My Senses


Jegyek még korlátozott számban kaphatók ITT.


 

 

Szólj hozzá!


A trauma mint szupererő

A trauma mint szupererő

A Florence + The Machine augusztus 13-án, csütörtökön 21.15-től lép fel a Sziget Nagyszínpadán. A brit zenekar negyedik alkalommal tér vissza a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Nappaliból koncertterem: új kulturális fesztivál költözik Budapest lakásaiba

Szeptember 12-én először rendezik meg Magyarországon a Hova Tova? Lakásfesztivált, amely egy Hollandiában már sikeresen működő koncepció alapján budapesti lakásokba költöztet koncerteket, performanszokat, színházi előadásokat és beszélgetéseket. A szervezők nemcsak fellépőket, hanem olyan lakástulajdonosokat is keresnek, akik...

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...
Új koncertek