Vasárnap magyardal 7. menet!

Vasárnap magyardal 7. menet!

Idén is lesz, immár 7. alkalommal, ezúttal szeptember 14-én, és szép lesz, jó lesz, tudtuk meg annak idején a sajtótájékoztatón Presser Pici bácsitól.
 
Klubkoncert arénásítva: BLONDIE

Klubkoncert arénásítva: BLONDIE

Már az gyanús volt, hogy a Kavics környéke úgy nézett ki, mintha a koncert befejezése után egy órával lennénk, meg is ijedtem, hogy elnéztem az időt vagy valami időcsapdába kerültünk, amelyből késve szabadultunk ki…
 
 
„Szeptember 11. után minden megváltozott.” – Villáminterjú Farkas Gábor Gábriellel

„Szeptember 11. után minden megváltozott.” – Villáminterjú Farkas Gábor Gábriellel

Szeptember 11. többszörös fordulópont. Hogy mennyire, arról is mesél Farkas Gábor Gábriel a New York, Budapest című estjén, az Orfeumban, amely egyfajta utazás zenével és prózában egyaránt.
 
Európa imádta a magyar zenekart!

Európa imádta a magyar zenekart!

A Budapesti Fesztiválzenekar elsöprő sikert aratott Londonban, Locarnóban, San Sebastianban, Torinóban és Milánóban is – az évad első európai turnéján. Az együttes tagjai a koncerteken ráadásként letették hangszerüket, kórussá alakultak és Dvorák-, valamint Brahms-dalokat énekeltek.
 
Bevágtáznak a Dürerbe, és viszik a haverokat is: VHK Fesztivál pénteken

Bevágtáznak a Dürerbe, és viszik a haverokat is: VHK Fesztivál pénteken

2014. szeptember 12-én a Dürer Kertben lép fel a VHK. Ez egy dolog, de nem csak ez az egy koncert, hanem az egész este a VHK-ról szól majd, mert meghívtak néhány baráti zenekart, illetve olyan bandákat is, amelyekre hatással volt a VHK, esetleg feldolgoztak VHK-dalokat.
 
Patkányok a Kobuciban!

Patkányok a Kobuciban!

Nem, nem azok a patkányok, hanem a Paddy and the Rats. Az ír kocsmapunk hazai helytartója hosszú idő után játszik újra a kedvelt óbudai koncerthelyszínen.
 
 
Szimfonik Live 4, avagy a birodalom visszavág

Szimfonik Live 4, avagy a birodalom visszavág

Szombat este, mint a végítélet viharfellege beborította a Millenáris egét a magyar altervilág fekete miséje, az MR 2 szerkesztőjének főpapi celebrálásával.
 
Régi–új Doors-lemez a boltokban

Régi–új Doors-lemez a boltokban

Újabb Doors-lemez jelent meg nemrég: a Weird Scenes Inside The Gold Mine címmel elkészült válogatás eredetileg nem sokkal az énekes, Jim Morrison halála után került piacra 1972-ben, ám CD-n most először vehetik kézbe a rajongók, ráadásul két igazi ritkasággal.
 
Az argentín-columbiai kommandó megszállja az Akváriumot: Che Sudaka ismét Pesten!

Az argentín-columbiai kommandó megszállja az Akváriumot: Che Sudaka ismét Pesten!

A Che Sudaka szeptemberben 6-án érkezik újra Budapestre, az Akvárium Klubba, és világpremierrel is kedveskedik a magyar fanoknak. Noha a nagylemeznek még nincsen végleges címe és a zenekar turnéja alatt is születnek új dalok, a tervek szerint novemberben jelenik meg az új albumuk.
 
Nők a fedélzeten: izgalmas csajos koncertek az A38- őszi műsorában

Nők a fedélzeten: izgalmas csajos koncertek az A38- őszi műsorában

Miután minden létező újság tele volt a nevével a Stromae koncert miatt, a Hajó más vizekre evez, és beleveti magát a bulvárérdeklődést nélkülöző, de ettől azért még különleges események hullámaiba: 2014. szeptember 3. és 7. között zajlik a 10. Újbuda Jazz Fesztivál, majd a a...
 
Pörkölj oda az ősznek: SzeptEmber Feszt a hétvégén

Pörkölj oda az ősznek: SzeptEmber Feszt a hétvégén

Koncertek, pörköltfőző verseny és tuningautók szemléje is várja az érdeklődőket szeptember 5. és 7. között a SzeptEmber Feszt elnevezésű, ingyenes kulturális és gasztronómiai fesztiválon a budapesti Népligetben.
 
Ha a dobos megengedné, hogy üssem a dobját: Drum-Line döntő

Ha a dobos megengedné, hogy üssem a dobját: Drum-Line döntő

Szeptember 7-én, a BMC Opus Jazz Klubban kerül sor az első magyar dobos tehetségkutató verseny, a Drum-Line döntőjére.
 
Kincskereső játékot játszanak a Foo Fighters fekete öves rajongói

Kincskereső játékot játszanak a Foo Fighters fekete...

Szokatlan mozgolódás indult el a Foo Fighters körül: a legelkötelezettebb rajongók az elmúlt napokban valóságos kincskereső játékba kezdtek,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a Tankcsapda az Arénában

Egészen pontosan: kilenc év után ad ismét önálló koncertet a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénában március 28-án. Ezen az estén mutatkozik be hivatalosan a zenekar új gitárosa, Vörös Attila.

Suttogva is betölti a teret: Jose Gonzalez új lemezével érkezik a Völgybe

2026-ban július 24. és augusztus 2. között Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend a hazai kulturális élet legpezsgőbb központjává válik, ahol a színház, irodalom, újcirkusz, képzőművészet és a zene legismertebb képviselői fordulnak meg 10 nap alatt.
Új koncertek