Az Őrölt Nők Ketrece
Ken Laszlo nyomokban sem magyar – az italo disco veteránjai Újpesten

Ken Laszlo nyomokban sem magyar – az italo disco veteránjai Újpesten

A 80-as évek diszkó- és klubzenei világa visszatér Budapestre. November 15-én, pénteken három nemzetközi italo disco sztár érkezik az UP Rendezvénytérbe, hogy a rajongókkal együtt megünnepeljék a műfaj négy évtizedes fennállását.
 
 Ki látta a legnagyobb patkányt?

Ki látta a legnagyobb patkányt?

Suzanne Vega nyolc év után először ad ki új dalt, egy "ódát" a New York-i patkányokhoz, amelyet a Fontaines D.C. ihletett.
 
 
Fotó:

Daddies Cool, avagy apuk összeálltak, és csináltak egy rockzenekart FRISSÍTVE!

Pár nap alatt zajlott le – névről névre – a közösségi médiában a Daddies Cool névre keresztelt csapat bemutatása.
 
16 év után először adott ki új dalt a Cure

16 év után először ad ki új albumot a Cure

A napokban publikált szám, az 'Alone' a The Cure november 1-jén megjelenő "Songs of a Lost World" című lemezének nyitódala. A producerei Smith és Paul Corkett, aki a 2000-es Bloodflowers producere volt.
 
Az Akvárium mai sztárfellépője: a kávé

Az Akvárium mai sztárfellépője: a kávé

Egész napos, korlátlan kávékóstolással, kávékoktélokkal, versenyekkel, programokkal, gépekkel és eszközökkel, valamint otthonra is megvásárolható csúcskávékkal várja a vendégeket A Kávé Napja vasárnap az Akvárium Klubban.
 
Még mindig nincs vége a fesztiválszezonnak: időutazást ígér az ingyenesen látogatható Fékomadta

Még mindig nincs vége a fesztiválszezonnak: időutazást ígér az ingyenesen látogatható Fékomadta

Hatodik alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legkülönlegesebb interaktív történelmi fesztiválját a zsámbéki Fékomadtát, ahol megelevenedik a középkor, melynek keretén belül a középkori gasztronómia és remek zenekarok koncertjei, valamint az esti fáklyás felvonulás és...
 
 
Fotó: Jonas Mohamadi (Pexels)

Ingyenes programok a Magyar Zene Házában

Október 1-je a zene világnapja. Az UNESCO 1975-ben, Yehudi Menuhin kezdeményezésére nyilvánította a napot ünneppé világszerte, melyet idén a Magyar Zene Háza ingyenes eseményekkel ünnepel.
 
Van valami (furcsa és) megmagyarázhatatlan varázsa Budapestnek

Van valami (furcsa és) megmagyarázhatatlan varázsa Budapestnek

Lindsey Stirling október 11-én lép fel Budapesten, az MVM Dome-ban. Az előadás során legújabb, Duality című projektjét mutatja be. A koncert különleges vendége NYA lesz.
 
Ilyenekről dalol majd a hold – szombaton az Akváriumban szülinapozik a Zanzibár

Ilyenekről dalol majd a hold – szombaton az Akváriumban szülinapozik a Zanzibár

A Zanzibar idén – bármilyen hihetetlen is – negyed századot ünnepel, a jubileumi turnéra pedig egy hatalmas buli teszi majd fel a koronát, szeptember 28-án az Akváriumban..
 
Magna Cum Laude, Korda György, Fenyő Miklós: bazi nagy sörbuli a Városligetben

Magna Cum Laude, Korda György, Fenyő Miklós: bazi nagy sörbuli a Műjégpályán

Október közepén a Városligeti Műjégpályán élhetjük át a világhírű bajor sörfesztiválok hangulatát, ahol az előzetes becslések szerint akár 40 ezer embernek is csapra verhetik majd a literes korsókat. A szórakoztatásukról többek között a Magna Cum Laude, Korda György és Balázs...
 
Dupla Piramis koncertlemez jelent meg felújítva, vinylen

Jó estét, Budapest! Megjelent a Piramis legendás koncertalbuma – majdnem teljes a nagy buli

Limitált (500 db), zsugorfóliázott kiadásban, fényképes belső borítókkal a Moiras Records kiadásában megjelent a Piramis "A nagy buli" című koncertlemezének kibővített, csaknem teljes hanganyaga, dupla albumon, Piramis 1979. IX. 23. BIP címmel. A Budai Ifjúsági Parkban rögzített...
 
Duplafutást rendez Budapesten az Iron Maiden

Duplafutást rendez Budapesten az Iron Maiden

Ahogy azt már tegnap egy posztban jeleztük, a hatalmas érdeklődésre való tekintettel az IRON MAIDEN egy második koncertet is meghirdetett Budapesten, így az eredetileg bejelentett május 27-i, turnéindító koncert mellett május 28-án is fellépnek a Budapest Arénában.
 
A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek