Fotó: MTVA

Duettek és ajándékok az Akváriumban

Punanny Massif-relikviák, Wellhello-pólók és Tankcsapda-album: csütörtökön ajándékeső lesz az Akvárium Kis halljában.
 
Kettős csere A Dal 2018 mezőnyében

Kettős csere A Dal 2018 mezőnyében

Alig telt el pár nap azóta, hogy hivatalosan lerántották a leplet arról a 30 versenyzőről, akik A Dal 2018 címért küzdhetnek majd januárban, de ketten máris visszakoztak.
 
 
Foó: Wikimedia.com

13 vagány feldolgozás – rezesbandáktól

Íme néhány középiskolai és egyetemi menetelős rezesbanda, akik kiléptek komfortzónájukból, és a szokványos gyerek-és családbarát, hazafias dallamok helyett bevállalták, hogy rendhagyóan valamelyik pop/rock/metál bandának egy-egy dalát tanulják meg és adják elő!
 
Karácsony másnapján robbantanak a Barba Negrában: Dinamit

Karácsony másnapján robbantanak a Barba Negrában: Dinamit

Az 1979-ben alakult Dinamit mindig is érdekes színfolt volt a magyar rockzenei palettán, hiszen igazi szupergrupként indult, és most néhány évtizeddel a hátuk mögött – több tagcsere, szünetek és újrakezdés után – a zenekar szakmailag és emberileg is összeforrt csapatot alkot.
 
A nagy reunion-koncert: visszatérnek a fiúk!

A nagy reunion-koncert: visszatérnek a fiúk!

A Fahrenheit együttes 1994 szeptemberében alakult, amolyan korai szupergroup-ként, alapítói ugyanis korábban éveken át az Ossian hangszeres tagjai voltak. Maróthy Zoltán, Tobola Csaba és Vörös Gábor legendás triója pedig most újra él! Nagy reunion-koncert 11 év után – december 28-án...
 
Újra jégre viszik Edvin Martont

Újra jégre viszik Edvin Martont

2018 április 29-én visszatér az Edvin Marton-Evgeni Plushenko páros a Budapest Aréna jégszínpadára,de nem szúrják le Rittbergert...
 
 
Az Overkill és az Orden Ogan is jön a 2018-as Rockmaratonra

Az Overkill és az Orden Ogan is jön a 2018-as Rockmaratonra

Mások mellett az Overkill, a Carpathian Forest és az Orden Ogan is fellép a 2018-as Rockmaratonon, amelyet július 9. és 14. között rendeznek meg Dunaújvárosban.
 
Fotó: FB

Fábián Juli elvesztette a háborút a rákkal szemben...

Még csak 37 éves volt. Őstehetség. Egyedülálló hang és végtelen alázat a zene iránt. Ma délután mégis úgy döntöttek az égiek, hogy mennie kell...
 
Felbukkant öt példány Prince híres Black Albumából

Felbukkant öt példány Prince híres Black Albumából

Hogy miért akkora dolog ez? Mert a világ egyik legkeresettebb bakelitlemeze lett azáltal, hogy Prince utasítására minden példányát meg kellett semmisíteni. Az elmúlt 30 évben mindössze három eredeti lemez bukkant fel.
 
Ilyen még nem volt Magyarországon: egyetemen oktatják a könnyűzenét!

Ilyen még nem volt Magyarországon: egyetemen oktatják a könnyűzenét!

Könnyűzenei képzést indít a Debreceni Egyetem a Kőbányai Zenei Stúdióval közösen. Ilyen jellegű kurzus eddig még nem volt Magyarországon.
 
Fotó: theguardian.com

25 éve kígyóméreggel lövi magát az amerikai punk – tudósok vizsgálták

A Koppenhágai Egyetem tudóscsoportja kétéves kutatással állított össze egy mesterséges "antitestkönyvtárat" a magát 25 éve hetente kígyóméreggel beoltó Steve Ludwin kaliforniai rockzenész immunrendszerében kifejlődött antitestekből.
 
A rituális punk sámánjai a Fekete Zajon

A rituális punk sámánjai a Fekete Zajon

A VHK és a Fekete Zaj – így együtt felidéznek egy mára már szomorkás emléket: 2012-ben a fesztiválon – amely akkor még a Mátrában volt – készítettünk egy interjút az azóta már (igen-igen fiatalon) elhunyt Fritz Lacival...
 
Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Deák Bill Gyulára emlékezik a zalaegerszegi színház

Deák Bill Gyula emlékének szenteli az István, a király szeptember 25-i bemutatóját a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. A gesztus különösen megrendítő annak fényében, hogy a magyar blues legendája szeptember 17-én éppen Zalaegerszegen hunyt el. Temetését szeptember 30-án tartják Kőbányán.

Huszonöt éve csavarták fel először a szőnyeget – egy estére visszatér az eredeti Made in Hungária világa

Két nappal a Made in Hungária ősbemutatójának 25. évfordulója előtt különleges esten találkoznak újra a darab alkotói és egykori szereplői Angyalföldön. Szeptember 27-én nem magát a musicalt játsszák el újra: történetekkel, kulisszatitkokkal és meglepetésvendégekkel idézik fel, hogyan született meg a József Attila Színház...
Új koncertek