Adventi és karácsonyi koncertek

Adventi és karácsonyi koncertek

Az adventi-karácsonyi vásárok már megnyíltak, a hipermarketek polcai roskadoznak a karácsonyi díszektől és elrajtoltak a tévében az ünnepet megidéző reklámok is. Körbenéztünk, hogy milyen ünnepi hangulatú koncertekre, programokra van lehetőségünk ellátogatni decemberben.
 
De hova tűnt Katona Klári?

De hova tűnt Katona Klári?

Ez a kérdés akkor merült fel, amikor megnéztük a Presser-Falusi koncert főpróbáját, amelyen felcsendültek az annak idején Katona Klári előadásban megismert gyönyörű dalok.
 
 
Volt egyszer (kétszer) egy Gitárpárbaj – itt a harmadik

Volt egyszer (kétszer) egy Gitárpárbaj – itt a harmadik

Egyszer régen, mikor még az idő más ütemre járt, és minden gyerek téged, csak téged csodált, hogy a költőt (dalszövegírót) idézzem, és amikor még más kommunisták uralkodtak az országban, egyszer csak valakinek eszébe jutott, hogy összerántsa a színpadra az ország legjobb, de...
 
Fotó: consequenceofsound.net

Meghalt Malcolm Young, az AC/DC alapító-gitárosa

Négy hete számoltunk be arról, hogy elhunyt testvére, George Young zenész, dalszerző, az AC/DC producere. Ma az AC/DC hivatalos oldalán jelent meg az újabb szomorú hír. Malcolm 64 éves volt, és súlyos demenciában szenvedett.
 
Fotó: Ákos/FB

Ákos DVD-vel tesz pontot a négyéves szintirock turné végére

Szintirock címmel DVD-vel zárta le Ákos a négy évén át tartó, tavaly év végén befejeződött koncertsorozatát
 
Fotó:  The Cake Is A Lie/FB

Amikor a metál csütörtököt mond

November 23-án Metalcore csütörtök lesz a Kerepesi út 26-ban található S8 Underground Club-ban. Nemzetközi rendezvény lesz, ami azért jó, mert így a minket körülvevő – vagy akár kicsit távolabbi – országokból érkező zenekarok is bemutatkozhatnak nálunk.
 
 
A Yamaha nem bizztos, hogy örül ennek a fotónak... (tmz.com)

A legnagyobbakkal is megesik: Elton John zongorája koncert közben adta fel

Elton John leállította koncertjét egy fellépésén, miután a zongorája tönkrement.
 
Emeli Sandé senkivel sem összetéveszthető hangja élőben, Budapesten!

Emeli Sandé senkivel sem összetéveszthető hangja élőben, Budapesten!

Emeli Sandé először ad koncertet Budapesten. A magyar rajongók 2018. február 18-án, a Papp László Budapest Sportarénában láthatják-hallhatják a brit soul és R&B énekes-dalszerzőt.
 
Fotó: Icona Pop (www.highsnobiety.com)

Felemelték hangjukat a svéd zenészek

A svéd zeneipar csaknem kétezer női szereplője, köztük énekesek, zenészek, dalszerzők, lemezlovasok, műszaki alkalmazottak, producerek és kreatív menedzserek írták alá azt a petíciót, amely elítéli a munkahelyi szexuális zaklatás minden formáját.
 
Funky Boulevard Party az Orfeumban!

Funky Boulevard Party az Orfeumban!

Hetedik szülinapját ünnepli a főváros egyik legkedveltebb szórakozóhelye az Orfeum a pesti mulató. A jeles esemény hatására november 17-én este új party sorozat veszi kezdetét neves Dj-k közreműködésével.
 
Dönts: elmész az Ocho Macho lemezbemutatójára?

Dönts: elmész az Ocho Macho lemezbemutatójára?

Megjelent az Ocho Macho zenekar legújabb lemeze, a Dönts! A lemezbemutató koncert 2017. november 18-án lesz a budapesti Akvárium Klubban.
 
100 +1 szám, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz

100 +1 szám, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz

A Beat On The Brat kitalált egy olyan bulit, ami valószínűleg hiánypótló lehet azoknak, akik megőrülnek a nyolcvanas évek zenéiért, de nemcsak azokért, amiket a rádiók rendszeresen játszanak, hanem szélesebb spektrumban gondolkoznak. Unalmas is folyton a Cheri, Cheri Lady és a Santa...
 
ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei...

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ezen a jazzfesztiválon azok is jól érezhetik magukat, akik nem a műfaj elkötelezett rajongói

A „jazz” szóhoz rengeteg sztereotípia tapad: füstös klub, véget nem érő improvizációk, nehezen követhető zenei fordulatok és egy műfaj, amelyhez állítólag „érteni kell”. Az Újbuda Jazz Fesztivál idei programja viszont elég gyorsan szétveri ezt a képet: pszichedélia, garázsrock, funk, ambient, elektronika és soul is...

Deák Bill Gyulára emlékezik a zalaegerszegi színház

Deák Bill Gyula emlékének szenteli az István, a király szeptember 25-i bemutatóját a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. A gesztus különösen megrendítő annak fényében, hogy a magyar blues legendája szeptember 17-én éppen Zalaegerszegen hunyt el. Temetését szeptember 30-án tartják Kőbányán.
Új koncertek