Fotó forrása: Magda Lajos/FB

Súlyos állapotban van a Magna Cum Laude egykori vendégzenésze

"Ha teheted, segíts Te is! Segítsünk EGYÜTT! Imádkozzunk együtt Laláért (Magda Lajos – aszerk.), hogy mihamarabb lássuk magunk között!" – olvasható a felhívás a zenekar FB oldalán.
 
Fotó: Pianist Magazine

Amikor az áldás átok: apja gyakorlatilag kínozta a zenei csodagyereket

Ruth Slenczynska most 97 éves – és új lemeze jelent meg. Apja szigorúsága és rideg módszerei miatt azonban 15 éves korára annyira megtört lelkileg, hogy jó ideig nem tudott fellépni.
 
 
Céline Dion lemondta észak-amerikai turnéját. Európa?

Céline Dion lemondta észak-amerikai turnéját. Európa?

Súlyos és nem múló izomgörcsei miatt Céline Dion kanadai énekesnő bejelentette, hogy nem tudja megtartani Courage World Tour című koncertkörútjának további észak-amerikai előadásait. De mi lesz az európai koncertkörrel?
 
Fotó: NBC

Ahová a pápa is gyalog jár

Valójában nem gyalog ment, hanem egy szépséges, fehér Fiat 500-assal, és nem oda, amire a szólás vonatkozik, de ha úgy vesszük, hogy a zene is alapszükséglet, akkor helyben vagyunk.
 
Koncepciót váltott a kaukázussal a Road Movie

Koncepciót váltott a Kaukázussal a Road Movie

Azt gondoltuk, az LGT-klippel csak kivételt tett a Road Movie-sorozat, és a hagyományaihoz híven úgy folytatja a megkezdett utat, amelyen az egyes zenekarok a szűkebb pátriájukat mutatják meg egy-egy dallal, de úgy tűnik, vagy a helyek fogytak el (biztosan nem), vagy valami újra vágytak,...
 
 Fotó: lilartsy/Pexels

Mutasd magad! – farsangi álarc-készítő játékra hív a Bondorodó

Ránk fér némi farsangi mókázás: a fesztivál Mutasd Magad! címen futó kezdeményezés arra buzdítja az embereket, hogy készítsenek a saját egyéniségüket leginkább kifejező álarcokat.
 
 
Ütős üzenettel tértt vissza a Muse

Ütős üzenettel tért vissza a Muse

Hosszabb szünet után újra a húrok közé csapott a kultikus, brit progresszív rockbanda, a Muse, hogy egy sokunkat érintő, káros jelenségre hívja fel a figyelmet. A „Won’t Stand Down” a klasszikus Muse-i indusztriális gitártorzításokkal himnikus hangzással – és erős szöveggel...
 
Az elnevezéshez fotó is dukál :)

Tátrai Tiborék új supergroupot alapítottak

Ezennel megalakultunk! – üzente a zenész a Fb-oldalán. Az új formációról egyelőre csak az alapinfókat tudjuk, hogy kik alkotják és hogy mi a neve. Persze, azzal is tisztában vagyunk, hogy remek zenéket hoznak majd!
 
A fotó illusztráció (Teddy Yang/ Pexels)

Változik a védettségi igazolvány érvényessége – lesz, aki csak 3 oltással mehet koncertre

Február 15-étől az a 18 éven felüli minősül oltottnak, aki megkapta a koronavírus ellen a harmadik oltást, valamint az, aki két oltást kapott és a másodikat hat hónapon belül – közölte Gulyás Gergely a mai kormányinfón.
 
A fesztivál, amelyet a Rolling Stones szívesen kitörölne a kollektív emlékezetből – de mindig emlékeztetik rá

A fesztivál, amelyet a Rolling Stones szívesen kitörölne a kollektív memóriából – de mindig emlékeztetik rá

Eddig ismeretlen felvétel került elő a Rolling Stones koncertjéről, melyet az 1969-es – finoman szólva – botrányos Altamont fesztiválon tartott.
 
Mikor lesz már ennek vége...

Törölték Phil H. Anselmo és a YMAS teljes turnéját, és nem jön a BFMV sem

A koronavírus-helyzet kiszámíthatatlansága miatt most úgy tűnik, teljesen elmarad a Philip H. Anselmo And The Illegals két éve tologatott Barba Negrás koncertje, s a Bullet For My Valentine-turné koncertjei – köztük a 2022. február 13-ra meghirdetett budapesti fellépés – is...
 
A receopt itt: blog.partyrama.co.uk

Gigakoncerttel, utcabálokkal, katonazenekarral – és pudingversennyel ünneplik a királynő születésnapját

Ez nem vicc, tényleg pudingversennyel kezdődött hétfőn Nagy-Britanniában II. Erzsébet királynő platinajubileumi, vagyis a trónra lépésének 70. évfordulóját ünneplő több hónapos országos rendezvénysorozat, amelyen utcabálokkal, látványos parádékkal – és rendkívüli négynapos...
 
Az izlandi rockzenekar ismét beköszön Budapestre

Az izlandi rockzenekar ismét beköszön Budapestre

A 2016-os áttörést hozó A/B album megjelenésének tizedik évfordulóját ünnepli jövő tavasszal európai turnéval a KALEO. Az izlandi rockzenekar...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

CSÍK-os fesztivál a Budapest Parkban

A csaknem negyven éve működő Csík Zenekar július 5-én ismét a Budapest Parkban lép fel, ezúttal azonban nem önálló koncerttel érkezik. A Csík Zenekar FESZT keretében négy zenekar, több vendégművész és egész délutánt-estét kitöltő program várja a közönséget: a fellépők nemcsak saját műsoraikat adják elő, hanem egymás...

A Nagy Pogó Para, avagy miért tetszik leigénytelenezni a fiatalokat?

Nagyjából minden június végén kitör a Facebook-oldalunkon a Nagy Pogó Para. Nem azért, mert bármi történik. Ugyanaz történik, mint tavaly, tavalyelőtt és azelőtt is: felteszünk egy videót a Bohemian Betyars koncertjéről, amelyen fiatalok pogóznak. A videó alatt pedig megjelennek azok az emberek, akik életükben nem jártak a...
Új koncertek