A brit könnyűzene fekete napjai: meghalt a UB40 alapítója is
62 éves korában meghalt Brian Travers, a UB40 brit reggae-zenekar alapítója, szaxofonosa, dalszerzője – írta a BBC hírportálja.Mit csinál a Honeybeast éjfél után?
A Szegedi Kortárs Balett táncművészeinek közreműködésével készült a Honeybeast eddigi legszínesebb klipje.Meghalt Charlie Watts
80 éves korában elhunyt a Rolling Stones dobosa. Nemrég arról számoltunk be, hogy noha a jövőre hatvanéves brit rockzenekar tavalyról elhalasztott turnéján Steve Jordan helyettesíti, Mick Jagger abban reménykedett, hogy zenésztársa később csatlakozni fog a bandához.Siklósi Örs hangja újra hallható az AWS új klipjében
A zenekar a FB-on tudatta, hogy elkészült a saját Road Movie-videójuk – Örs nélkül, de Örssel: három olyan dal van, amit a fiatalon elhunyt zenész egészében felénekelt, és ezek közül ez lesz az első, amit megoszthatnak a közönségükkel.Hogy kerül Rúzsa Magdi Szaporcára?
Hát úgy, hogy Szaporca az egyike annak a négy Baranya megyei falunak, amelyek összefogtak és megrendezik a VI. Bőköz Fesztivált, 2021 augusztus 26. és 29. között.Herflikből építettek hangszobrot Berlinben
Használt szájharmonikákból kiszerelt lamellákból építenek úgynevezett hangszobrot az egykori berlini fal leghosszabb megmaradt szakaszánál globális együttműködéssel és a német főváros magyar kulturális intézete, a Collegium Hungaricum Berlin támogatásával, a projektet szombaton...ANTHRAX: 40 éves jubileumi ráadás a Barba Negrában
Bár idén ünnepli 40. születésnapját a thrash legenda Anthrax, a jubileumi turnét egy 28 dátumos, teljes európai headliner turnéval egészítik ki 2022 őszén. Budapestre október 31-én érnek.Hegedű és bor – remek házasítás
Tizedik éve ad otthont a Fonó a Wine and Violin Hegedűkészítők Szalonjának, amely Faragó-Thököly Márton hegedűkészítő kezdeményezésére jött létre. A hangszerkiállításon évről-évre 10-12 hegedűkészítő mester mutatja be új hangszerét, a hangszereket meg lehet szólaltatni,...Pink Floyd, Linkin Park, Quimby: itt az idei CityRocks setlist-je
A CityRocks Hungary-t egy zenészekből álló baráti társaság alapította 2017-ben Magyarországon, Szegeden, az olasz Rockin1000 úttörő kezdeményezésének mintájára. tavaly az ismert okból elmaradt, idén 2021. augusztus 21-én (esőnap: szeptember 4.) Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten...Retró utcabál, koncertek, mozi – ma indul a Bujtor István Filmfesztivál
Veteránautós felvonulással, akciófilmes kaszkadőr show-val, közönségtalálkozóval és egyebek mellett a Pogány Madonna című film vetítésével veszi kezdetét csütörtökön a Bujtor István Filmfesztivál.Kalapács alá kerül a Beatles Aphrodité-szobra
Nem összetörik vele, hanem elárverezik, és akár 8,2 millió forintnak megfelelő összeget is kaphatnak érte egy augusztus végi aukción. A szobor a Beatles 1967-es, történelminek számító fellépésének egyik díszlete volt.Tűzijáték a hajóról – zene hozzá: Modern Art Orchestra
Creative Crew címmel hajón ad interaktív koncertet a Modern Art Orchestra big band augusztus 20-án és 22-én a Dunán, a zenekar által életre hívott Swingin' on the Danube Jazz Festivalon.







































