És akkor majdnem Borlai Gergő lett a Primus dobosa...
Az együttes augusztus 4-én, kedden 15 év után ad koncertet ismét Budapesten, a Barba Negrában lép fel. Hazai vonatkozású sztorit az ajánló mellé az MTI hozott nekünk.Zöld vagy rózsaszín? Wicked-világpremier Szegeden rengeteg kísérőprogrammal
A musical 2003 óta fut Broadwayn és rengeteg országban, de még sehol a világon nem mutatták be kifejezetten szabadtéri produkcióként. A Wicked szabadtéri világpremierjére készülve egy héten át tematikus programokkal várja a közönséget Szeged.A budapesti koncert előtt érkezik a Jethro Tull különleges újrakiadása
A zenekar augusztus 14-én adja ki 1999-es J-Tull Dot Com albumának bővített, újrakevert változatát J-Tull Dot Com: Another Cast Of The Net címmel, majd augusztus 23-án a Budapest Kongresszusi Központban lépnek színpadra a The Curiosity Tour keretében.Akinek a búcsúturnéjáról pletykálnak, sokáig zenél
Miközben a közösségi médiában egyre többen osztják a Måneskin állítólagos búcsúturnéjáról szóló bejegyzéseket elsőre mi is bedőltünk nekik – , a valóság ennek éppen az ellenkezője. Az olasz zenekar nem oszlik fel, nem készül elköszönni a közönségtől, sőt: a jelenlegi...Az idegenek köztünk járnak... és DJ-znek is
Ha valaki harminc éve ugyanannak a városnak az elektronikus zenei életét formálja, miközben még mindig úgy néz ki és úgy szól, mintha tegnap érkezett volna 2050-ből, arra nehéz nem úgy nézni, mint egy alienre... Ellen Allien, a berlini techno egyik legfontosabb alakja augusztus 1-jén a...A Chernobyl zeneszerzője nyitja meg az INOTA Fesztivált
Van némi szimbolikája annak, hogy az idei INOTA Fesztivál nyitókoncertjét éppen Sam Slater adja: a brit zeneszerző a Chernobyl hátborzongató hangzásvilágának egyik alkotója volt, augusztus 27-én pedig egy másik ikonikus ipari helyszínen, az inotai hőerőmű Turbinacsarnokában lép fel...A Sziget újra összehozza a generációkat
A Sziget idén a Nulladik Napon a nosztalgiára épít: augusztus 10-én olyan előadók térnek vissza a fesztiválra, mint a Faithless, a Morcheeba, Goran Bregović – no meg Korda György és Balázs Klári. A szervezők célja, hogy azok is visszataláljanak a Hajógyári-szigetre, akik egykor itt...Két év után tér vissza a Plázsra Azahriah a hétvégén
Az elmúlt év kihagyása után idén újra a Plázs One Nagyszínpadán lép fel július 31-én, pénteken Azahriah, akinek visszatérése minden bizonnyal a nyár egyik legjobban várt koncertje lesz.A BTS nem kér a Grammy csapdájából – újabb botrány alakult ki a díjátadó körül
A világ egyik legsikeresebb zenekara önként lemond a Grammy-jelölés lehetőségéről. A BTS szerint az újonnan létrehozott ázsiai popkategória nem előrelépés, hanem egy elegáns módja annak, hogy a nem nyugati előadókat távol tartsák a legfontosabb díjaktól.Nem minden fesztivál akar hajnalig tartó bulit
A legtöbb nyári fesztivál egyre nagyobb színpadokkal, látványosabb produkciókkal és hangosabb programokkal próbál kitűnni. A SzattaFeszt viszont éppen az ellenkező irányba indul el: az Őrség egyik legkisebb településén, Szattán rendezett háromnapos közösségi fesztiváltábor nem...Az egész ország filmkészletét felhasználták a koncertfilmhez
40 éve, hogy a hazai közönség átélhette a legendás zenekar történetének ezen meghatározó pillanatát – ezt a jeles évfordulót ünnepli a QUEEN BUDAPEST című koncertfilm, amelynek világpremierje szeptember 15-én lesz a Magyar Nemzeti Filmintézet által szervezett Budapest Klasszikus...Mi történik, ha két hetvenes papi felvesz egy drill számot, majd feltölti a YouTube-ra?
A legtöbben legfeljebb egy családi, belső poénként kezelik... A londoni Pete & Bas esetében azonban valami egészen más történt: a Shut Ya Mouth virálisan terjedt az interneten, miközben a kommentelők egyik fele azon vitatkozott, hogy ez biztosan átverés, a másik fele pedig már a refrént...






































