Meghalt a Burning Man alapítója

Meghalt a Burning Man alapítója

Hetvenéves korában San Franciscóban meghalt Larry Harvey, a Burning Man fesztivál kitalálója – írja sajtóértesülésekre hivatkozva az Index.
 
Fotó: Radics Gigi/FB

Radics Gigié Budapest Dala

Radics Gigi Budapest Szerelem című szerzeményét választották Budapest dalának, a közönségdíjat pedig Benji Bárhol járok című száma kapta.
 
 
Fotó: Horváth Charlie official/FB

Elvis Presley nyomdokaiba lép Charlie: díszpolgár lesz

A Fővárosi Közgyűlés a héten nyolc új díszpolgári címet adományozott olyan személyeknek, akik tevékenységükkel Budapest fejlődését, hírnevének öregbítését szolgálták. A főpolgármester által beterjesztett javaslatról titkos szavazáson döntöttek a képviselők, az...
 
Több mint 30 év után új számmal jelentkezik az ABBA

Több mint 30 év után új számmal jelentkezik az ABBA

Ráadásul nem is eggyel, hanem egyszerre kettővel! Az ABBA együttes két vadonatúj számmal jelentkezik több mint három évtizeddel az után, hogy tagjai utoljára vonultak be együtt lemezfelvételre egy stúdióba. Színpadra azonban soha többé nem állnak.
 
Cseh Tamásra emlékeznek ma este

Cseh Tamásra emlékeznek ma este

Cseh Tamás emlékszámmal jelentkezik az Irodalmi Magazin. A 2009-ben elhunyt Kossuth-díjas énekes, zeneszerző idén lett volna 75 éves. Az előadóművészt középpontba állító kiadványt pénteken este mutatják be a fővárosi Cseh Tamás Archívumban.
 
Megint beszólt a csajoknak ByeAlex és a Senkise

Megint beszólt a csajoknak ByeAlex és a Senkise

A Budapest Parkról szóló cikkünkben már emlegettük Márta Alexet, itt egy másik hír is vele kapcsolatban.
 
 
Juli távozását még nem tudtam feldolgozni – a Park nyitóhétvégéjén Fábián Juli-emlékkoncert lesz

Juli távozását még nem tudtam feldolgozni – a Park nyitóhétvégéjén Fábián Juli-emlékkoncert lesz

A Margaret Island koncertjével kezdi hetedik szezonját május 3-án a Budapest Park. A legnagyobb hazai szabadtéri szórakozóhely idei zenei kínálatában mások mellett a Body Count, Joe Bonamassa, a Queens of the Stone Age, az Alice In Chains, Billy Idol, a Die Antwoord, a Tankcsapda, a Punnany...
 
Vajon tényleg a Massive Attack tagja a titokzatos Banksy?

Vajon tényleg a Massive Attack tagja a titokzatos Banksy?

A modern elektronikus könnyűzene, a trip-hop egyik legnagyobb hatású csapata, a brit Massive Attack ad koncertet június 23-án a Papp László Budapest Sportarénában. A zenekar nyolc év után tér vissza Magyarországra.
 
A család nyilatkozata azt sejteti: Avicii öngyilkos lett

A család nyilatkozata azt sejteti: Avicii öngyilkos lett

Azon kívül, hogy több vizsgálatot is elvégeztek és kizárták az idegenkezűséget, nincs egyelőre hivatalos közlemény a csaknem egy hete elhunyt svéd sztár-dj halálával kapcsolatban. A világsajtó minden szegletében olvasható azonban a hír, amelyet a család legújabb közleményét...
 
Megjelent Rúzsa Magdi vadonatúj felvétele

Megjelent Rúzsa Magdi vadonatúj felvétele

Megjelent Magyarország kedvenc énekesnőjének vadonatúj felvétele. A nyári atmoszférát teremtő dal a többszörös platinalemezes, MTV EMA, Comet- és Artisjus-díjas díva első megjelenése a Fonogram-díjas „Érj hozzám" című nagylemeze óta.
 
Fotó: Csík Zenekar/ Mándi Emese (FB)

Csík Ünnep Karácsony Jánossal, Kiss Tibivel és Lovasi Andrással

Pörög az élet a Csík Zenekar háza táján – nemrég például arról számoltunk be, hogy Szabó Attila szólólemezt adott ki. Most meg azt a hírt hoztuk, hogy Pünkösdhétfőn Csík Ünnep lesz Siófokon – és ehhez akkor is ragaszkodunk, ha a zenekar FB-oldalán ennek a rendezvénynek semmi...
 
Ma éjfélig lehet szavazni Budapest dalára!

Ma éjfélig lehet szavazni Budapest dalára!

Még a szervezőket is meglepte, milyen sokan éreztek késztetést, hogy megalkossák a főváros dallamát. Összesen 116 eddig ismeretlen előadó gondolta úgy, övé lehet a legjobb szerzemény.
 
Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Megvan az, amikor belepillantasz egy videóba, és nem tudod eldönteni, hogy mit látsz: performance, internetes tréfa vagy valami egészen komoly cucc?...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

PUF nekünk: három év hallgatás után új dallal jelentekezett a zenekar

Lehet, hogy Süllyedünk a címe, de a Pál Utcai Fiúk új dala inkább azt bizonyítja, hogy három év csend után is stabilan a felszínen vannak. Sőt: a 43. évét taposó zenekarban továbbra is dolgozik az a fajta lendület, amely miatt ennyi idő után is érdemes figyelni rájuk.

A stage diving veszélyes üzem: fejsérülést szenvedett a Lambrini Girls énekesnője

Nem sok kellett volna ahhoz, hogy a Lambrini Girls idén kilépjen a feltörekvő zenekarok köréből, és nemzetközi szinten is jegyzett névvé váljon. Egyre nagyobb hype, jó kritikák, fesztiválmeghívások mögöttük – és egy régóta várt észak-amerikai kör előttük. Ehhez képest most egy egészen prózai, ugyanakkor elég ijesztő...
Új koncertek