A hetvenes-nyolcvanas évek rockzenéjének világsztárjai az Erkel Színházban

A hetvenes-nyolcvanas évek rockzenéjének világsztárjai az Erkel Színházban

Az estek a Nagy Generáció koncertjei című rendezvénysorozat részei – az előadók ebben a formában (vagyis párban) csak Budapesten lépnek színpadra. Július 9-én a Manfred Mann's Earth Band és Jon Anderson, október 8-án a Colosseum és az Osibisa ad koncertet.
 
Fotó: Nagyházu Dávid

Ebből dalt kell csinálni – egy évig készült a Tankcsapda új száma

Kilenc hónap után új dallal és videóklippel jelentkezett a Tankcsapda. Az ’Ez a nap az a nap’ a végleges hangzását és szövegét, sőt még a címét is több mint egy év után nyerte el.
 
 
 Nyárindító hétvégi miniturnéra indul Charlie

Nyárindító hétvégi miniturnéra indul Charlie

A népszerű énekes pénteken Nagyváradon, szombaton Nyíregyházán, vasárnap pedig Debrecenben lép fel.
 
Megjelent egy lemez Cserháti Zsuzsa elveszett hitt dalaival

Játszd újra el! Megjelent egy lemez Cserháti Zsuzsa elveszettnek hitt dalaival

Az Elveszett felvételek című anyagot a 2003-ban elhunyt énekesnő születésének 75. évfordulóján mutatták be.
 
Fotó: Budapest Park

Marics Peti komoly sérülése ellenére a Valmar hősiesen lenyomta a bulit a Budapest Parkban

A színpados fellépések előtt, legyenek azok zeneiek vagy mások, szokták mondani, hogy "kéz-és lábtörést!" – ez afféle babona a kellemetlen esetek elkerülésére. Tegnap a Budapest Parkban azonban ez szó szerint megtörtént sajnos.
 
Fotó: Fülesbagoly

Te mit választanál: fellépést a Fábry Show-ban, fellépést a Bagossy Brothers Company előtt vagy egy lemezfelvételt?

Ha már a Mehringert, a tavalyi nyertest emlegettük, álljon itt egy friss hír: tovább terjeszkedik a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat – idén először a Balaton-parton, Keszthelyen is megrendezik a könnyűzenei versenyt.
 
 
Csóró éjszakák titokban Budán – jön a Mehringer első nagylemeze

Csóró éjszakák titokban Budán, szülinapi buli az A38-on: jön a Mehringer első nagylemeze

Mehringer Marcira és bandájára a Fülesbagoly Tehetségkutatón figyeltünk fel, ahol a produkciójukat egy aranyéremmel ismerték el. Eltelt egy év, s a pécsi zenekar szeptemberben jelenteti meg első nagylemezét, de addig sem maradunk új zenék nélkül, folyamatosan fogják szállítani a...
 
Fashion show-val és vonuló utcaszínházakkal turbózzák fel a Sound zenei programját

Fashion show-val és vonuló utcaszínházakkal turbózzák fel a Sound zenei programját

A Balaton Soundon persze a zenéé a főszerep, de a program kikekeredik a fesztivál területén itt-ott felbukkanó utcaszínházi produkciókkal és a legvadítóbb kollekciókat felvonultató Fashion Show-val.
 
Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert

Koncertek is lesznek az állatkertben Szent Iván éjjelén

Koncertekkel, fényfestéssel, látványos produkciókkal, tűzzsonglőrökkel, a csillagos ég csodáival, valamint sok más érdekességgel várja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert Szent Iván éjjelén, péntek este a közönséget.
 
Waszlavik Gazember László zenés tárlatvezetés tart a Műcsarnokban

Waszlavik Gazember László zenés tárlatvezetés tart a Műcsarnokban

Koncertek, kézműves promenád, táncház, családi foglalkozások, tárlatvezetések és egyéb programok várják a közönséget a Műcsarnokban szombat délután és este, a Múzeumok éjszakáján.
 
A KORZÓ alcímet kapta idén a DombosFest

Művészeti csoda a löszfal tövében: Dombos Fest

A szervezők hétfői tájékoztatása szerint azért adták a Korzó alcímet az idei rendezvénynek, mert a fesztiválnak helyet adó Hegyalja utca ilyenkor korzóvá válik, "végig kell menni rajta többször, hogy elhiggyük, ez a művészeti csoda a löszfal tövében lehetséges". A Dombos Festet...
 
Fotó: Alice Cooper/FB

A mondat, amelyről nem gondoltuk volna, hogy valaha is le fogjuk írni: ALICE COOPER KERESZTÉNYKÉNT ÉL

A szervezők szeretnék tisztázni, és megnyugtatni a közönséget, hogy a Hollywood Vampires koncert semmilyen formában nem sátánista, istenkáromló, sőt mi több Alice Cooper többször nyilatkozott róla, hogy keresztényként éli mindennapjait. De mi köze mindennek a zenéhez...?
 
Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek