Bezárt az Instant

Bezárt az Instant

Nem véletlen, hogy egyszerre két kedvelt budapesti szórakozóhely jelentette be, hogy bezár. Kivételesen azonban nem érdemes könnyeket hullatni: meghalt a király, éljen a király: a Fogasház és az Instant együtt folytatják.
 
Hangszert a kézbe!

Hangszert a kézbe!

Hét városban öt-öt napon keresztül díjtalanul látogatható interaktív hangszerkiállítás, hangszersimogató, rendhagyó ének- és zeneórák, minikoncertek, szakmai rendezvények várják a fiatalokat és a zenélés iránt érdeklődő idősebbeket. Több mint száz kipróbálható hangszer,...
 
 
A szolnoki reggae-mogul első idei budapesti koncertjére készül

A szolnoki reggae-mogul első idei budapesti koncertjére készül

Copy Con legutóbb tavaly októberben játszott a fővárosban, szintén a ShowBarlang színpadán. A jól sikerült őszi buli után nem is lehetett kérdés, hogy ugyanitt kezdi meg idei budapesti koncertjeinek sorát.
 
Ákos, Honeybeast, Hiperkarma, Postás Józsi – és még sokan mások: Fonogram 2017

Ákos, Honeybeast, Hiperkarma, Postás Józsi – és még sokan mások: Fonogram 2017

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége 2017. március 1-én, szerda este rendezi a legrangosabb hazai zenei díjátadót, a Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestet.
 
Egy ausztrál bárból az Aréna színpadára, Lukas Graham elé

Egy ausztrál bárból az Aréna színpadára, Lukas Graham elé

Már csak egy hónap, és Budapesten játszik a tavalyi év felfedezettje, a két Grammy-díjra is jelölt dán Lukas Graham. A március 19-i koncertet az ausztrál származású Hein Cooper nyitja majd meg, aki évek óta Montreálban készíti felvételeit, folyamatosan ingázva a két földrész között.
 
Kiss Tibi is beszállt a Random Tripbe

Kiss Tibi is beszállt a Random Tripbe

Vitáris Ivánnal, Schoblocher Barbarával és Kiss Tibivel forgatott klippel jelentkezett a Random Trip – írta a HVG, és a klip is itt debütált. Köszi!
 
 
Mi van a Margaret Island bakancslistáján?

Mi van a Margaret Island bakancslistáján?

A csapat 2017 első negyedévében az ország legnvesebb klubjaiban ad koncerteket. A tavaszi turné egyik csúcspontja a születésnapi koncert lesz május 4-én a Budapest Parkban.
 
Begipszelt lábbal nyerte a magyar lány a Dj-verseny budapesti elődöntőjét

Begipszelt lábbal nyerte a magyar lány a Dj-verseny budapesti elődöntőjét

Illés Viktória, azaz Yamina nyerte a nemzetközi DJ verseny Budapesti elődöntőjét. A fiatal DJ két magyar, és egy lengyel lemezlovast győzött le szombat este, de legközelebb az európai döntőben kell bizonyítania, hogy elnyerje a verseny fődíját: egy szerződést a Fedde Le Grand-ot,...
 
Jeff Scott Soto és bandája a Backstage Pub-ban

Jeff Scott Soto és bandája a Backstage Pub-ban

DIVAK címmel tavaly április elsején jelent meg Jeff Scott Soto (ex-Malmsteen, Talisman stb.) 2014-ben életre hívott, keményebb, modernebb hangzású Soto zenekarának második albuma. A lemezbemutató turnénak szerencsére lesz hazai állomása is, így februárban a Backstage Pub-ban lehet...
 
Csak NEKED: visszatér a Müpába a svájci kompánia

Csak NEKED: visszatér a Müpába a svájci kompánia

Március 16-án egy igen személyes darabbal tér vissza Budapestre az újcirkusz egyik legnagyobb úttörője, Daniele Finzi Pasca és társulata. A svájci kompánia immáron negyedszerre jár nálunk, ám a mostani produkciójuk több szempontból is különleges. A Per te (Neked) március 16-19....
 
Hiába szerettük meg, egyelőre nem folytatódik a Dalfutár

Hiába szerettük meg, egyelőre nem folytatódik a Dalfutár

A TV2 tavaszi műsorstruktúrájában nem szerepel a Hajós András saját ötlete alapján készült műsora, a Dalfutár.
 
Nagyon Zorall: 15. szülinap és farsang Újbudán

Nagyon Zorall: 15. szülinap és farsang Újbudán

Február 17-én 15 éves szülinapi Zorall Parti lesz a Barba Negrában a Hollywood Rose zenekarral, egy közös farsangi összejövetel szolid keretein belül...
 
Több mint koncerthelyszín – véget ért a Budapest Park 15. évada

Több mint koncerthelyszín – véget ért a Budapest...

Több mint 695 ezer látogatóval új rekordot állított fel tizenötödik szezonjában a Budapest Park. A szám önmagában is látványos, de talán még...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Mozivásznon a FINÁLÉ – koncertfilm készült a Neoton jubileumi nagykoncertjéből

A Neoton Família januárban az MVM Dome-ban ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját. A teltházas koncertet most azok is átélhetik, akik nem voltak ott: október 30-tól országszerte a Cinema City mozijaiban vetítik a FINÁLÉ című koncertfilmet. A produkcióhoz koncertalbum is készül, amelynek első beharangozója, a Kétszázhúsz...

Neked írom a dalt… Oké, de ki vagy te?

Miközben a Sony már több mint 260 ezer, előadóit utánzó AI-felvétel eltávolítását kérte a digitális platformoktól, magyar szerzők és előadók közös kiáltványban követelnek átláthatóságot. A két hír ugyanarról szól: lassan már nemcsak azt kell eldöntenünk, tetszik-e egy dal, hanem azt is, tudjuk-e egyáltalán, ki –...
Új koncertek