Itt volt a fél világ és mindenki szerette a Szigetet

Itt volt a fél világ és mindenki szerette a Szigetet

Eljött a „fél világ" a Szigetre, a Föld mintegy 200 országából, 102-ből érkezett vendég idén az ország első számú turisztikai attrakciójára. Nigériától Vietnámig, Katartól Gibraltárig, a Marshall szigetektől Libanonig, Kínától az Elefántcsontpartig számos ország lakója...
 
A Kicsi gesztenye is biztos lesz hétvégén a PLÁZSon

A Kicsi gesztenye is biztos lesz hétvégén a PLÁZSon

Tűzijáték, elektronikus fesztivál, TNT és Kozmix... A nyár egyik legizgalmasabb hétvégéje következik a PLÁZSon: augusztus 19-én a Kozmixra és a TNT-re lehetünk tinédzserek ismét, míg az államalapítás ünnepén egy igazi elektronikus zenei fesztiválon lehet veretni.
 
 
A Kobuciban zárja a nyarat a Budapest Voices

A Kobuciban zárja a nyarat a Budapest Voices

Nyárzáró koncertet ad Budapesten, a Kobuci Kertben a Budapest Voices augusztus 27-én. Az est folyamán biztosan elhangzik a Magam adom című Quimby-sláger, amit szintén átdolgoztak, és a napokban videót készítettek hozzá. A 13 tagú együttes ősszel stúdióba vonul, hogy egy újabb...
 
Pénteken búcsúztatják a VHK gitárosát– szombaton Fritz–emlékest a Dürerben

Pénteken búcsúztatják a VHK gitárosát– szombaton Fritz–emlékest a Dürerben

Németh László Fritztől pénteken, az Új Köztemető szóróparcellájában vesznek búcsút a családtagok, barátai és a VHK rajongói. Szombaton pedig alkalmi formációkkal, szólóprodukciókkal és közös dobolással tisztelegnek emlékének a Dürer Kert szabadtéri színpadán.
 
Gerendai: Komoly csalódás volt a Rihanna–koncert

Gerendai: Komoly csalódás volt a Rihanna–koncert

Ismét megdőlt a Sziget fesztivál látogatottsági csúcsa. A végleges adatok még nem állnak rendelkezésre, de Gerendai Károly főszervező kedd este az MTI-nek elmondta: több mint 490 ezren voltak a Szigeten egy hét alatt.
 
Szerdán búcsúztatják Laux Józsefet

Szerdán búcsúztatják Laux Józsefet

Laux Józseftől szerdán 14 óra 15 perctől vesznek végső búcsút családtagjai, zenésztársai, barátai és tisztelői az Óbudai temetőben - közölte az Omega hétfőn az MTI-vel.
 
 
Cseh Tamásra emlékeznek Bakonybélben szombaton

Cseh Tamásra emlékeznek Bakonybélben szombaton

Második alkalommal rendeznek szabadtéri koncertet Cseh Tamás tiszteletére Énekmondók Emlékezete címmel szombaton Bakonybélben.
 
Mambo No. 5: Lou Bega koncertje zárja a nyarat Győrben

Mambo No. 5: Lou Bega koncertje zárja a nyarat Győrben

A német származású, kubai zenét játszó Lou Bega és zenekara koncertje zárja a Négy Évszak Fesztivál - Nyár nevű rendezvényt a megyeszékhelyen augusztus 26-án, s azon a hétvégén rendezik meg kilencedik alkalommal a Győri Bornapokat..
 
Mit esznek a sztárok a backstage-ben?

Mit esznek a sztárok a backstage-ben?

Augusztus legjobban várt hetében közel 100 alkalmazottal, 7000 adag étellel és mindenre megoldást találó séffel dolgozik a KIOSK csapata azon, hogy a nemzetközi sztárfellépők semmiben ne szenvedjenek hiányt, ha ételről van szó.
 
Azok a boldog szép napok – nyár vége a Track-ben

Azok a boldog szép napok – nyár vége a Track-ben

Egy kis retro, egy kis időutazás, egy kis szenvedély és sok zene... Kihagyhatatlan estét ígér Nagy Feró és a Beatrice, az Ismerős Arcok, Révész-Závodi kettőse, a Blues Pills, de örömben és boldogságban nem lesz hiány a Zorall vagy a Pop 84 koncertjén sem.
 
Állt a beengedés a Szigeten egy gyanús csomag miatt

Állt a beengedés a Szigeten egy gyanús csomag miatt

Ellenőrizetlen csomagot találtak a Sziget fesztivál helyszínén szerdán Budapesten, s amíg a biztonsági protokoll szerint vizsgálták, nem engedték be a látogatókat.
 
Napfény járja át a szíved újra! A PLÁZS hétvégi koncertmenüje

Napfény járja át a szíved újra! A PLÁZS hétvégi koncertmenüje

Egyrészt Rúzsa Magdi is fellép 12-én a Plázson, de a múlt heti vihar miatt a Hooligans is visszatér a a tett helyszínére, így egy jeggyel két koncerten bulizhattok, szombaton pedig a Total Dance keretében átveszi a terepet a balatoni retró.
 
BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

Mikor hallgattál meg utoljára egy olyan zenekart, amelyikről korábban még csak nem is hallottál? Nem azért, mert feldobta a Spotify, nem azért, mert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.

Több mint koncerthelyszín – véget ért a Budapest Park 15. évada

Több mint 695 ezer látogatóval új rekordot állított fel tizenötödik szezonjában a Budapest Park. A szám önmagában is látványos, de talán még érdekesebb mellé tenni, honnan indult a történet: 2012 májusában a Park első napjaiban még csak két kisebb helyszín működhetett, legfeljebb ezer vendéggel. Tizenöt év alatt azonban nem...
Új koncertek