A Bohém rapszódia kiugrott rendezőjét is utolérte a végzete

2019/01/25  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

Egy nappal azután, hogy kiderült, a Bohém rapszódiát 5 Oscarra (köztük a Legjobb filmre) jelölték, terjedelmes cikk jelent meg a The Atlanticen, amely súlyos vádakat hozott a film első, forgatás közben lelépett rendezője, Bryan Singer ellen – írja a Magyar Narancs.

Fotó: GeekTyrant

Mint ismert, Singert a Queen-film készítése közben rúgta ki a stúdió; hivatalosan azért, mert állandóan elkésett a forgatásokról, a hálaadás-napi hosszúhétvégén pedig teljesen eltűnt, ezért a produkció is kénytelen volt leállni – emellett pedig az alakításáért Oscar-jelölést érdemlő főszereplővel, Rami Malekkal sem volt felhőtlen a viszonya.

Mások szerint azonban azért rúgták ki, mert a vádak szerint 1999-ben megerőszakolt egy 17 éves fiút. A The Atlantic riporterei 12 hónapig nyomoztak Singer után, és közel 50 emberrel készítettek interjút. Az ezekből kirajzolódó kép alapján a rendező Harvey Weinsteinhez hasonló szexuális ragadozó. A most felhozott új vádak a molesztálástól az erőszakig terjednek, az viszont közös bennük, hogy Singer áldozatai mind fiatalkorúak voltak.

Forrás

Lady Gagát és Rami Maleket is Oscar-díjra jelölték!

Queen, mozi, film, Rami Malek, Bohemian Rhapsody, Oscar-díj, Bryan Singer, szexuális zaklatás

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek