Amerikai rappernek lenni nem életbiztosítás – 43 éves korában meghalt Bad Azz

2019/11/14  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

Bad Azz – igazi nevén Jamarr Antonio Stamps – épp börtönbüntetését töltötte családon belüli erőszak miatt, egy kaliforniai cellában érte a halál, melynek körülményeiről eddig nem sokat árult el a rendőrség, mindössze annyit, hogy idegenkezűség nyoma nem merült fel.

Amerikai rappernek lenni nem életbiztosítás – 43 éves korában meghalt Bad Azz

A rappert még pénteken tartóztatták le, 10 ezer dolláros óvadék fejében engedték volna ki, szerdára tűzték ki a bírósági meghallgatását. Hétfő reggel, a cella rutinellenőrzése során vették észre, hogy baj van, de a gyors orvosi beavatkozás sem mentette már meg az életét.

Karrierjét 1995-ben kezdte, mikor csatlakozott a Long Beach City Crew nevű Long Beach-i rappereket tömörítő kollektívához – írja az Off Média.

A csoportosulást Snoop Dogg segítette, és az ő Doggystyle Records nevű kiadójához szerződtek.1996-ban Tupac "Krazy" című dalán is feltűnt egy verze erejéig.

1998-ban a Priority Records-hoz írt alá, itt jött ki debütáló, "Word on tha Streets" című lemeze, melyen Snoop, Kurupt és a The Outlawz is vendégeskedett.

Bad Azz karrierje során még négy stúdióalbumot adott ki, a legutóbbit 2018-ban, "The Nu Adventures of Bad Azz" címmel.

 

A közösségi médiában többek között Snoop Dogg, Biz Markie, Daz Dillinger és sokan mások búcsúztatták. Egyébként nem keverendő össze Torrence Hatch Jr-ral, mert ő még él... Bár 4 évet börtönben töltött drog- és fegyverügyletek miatt.

 

 

Lelőtték Amerika egyik leghíresebb rapperét Los Angelesben

 

Autóbalesetben meghalt a 28 éves rapper

 

Klipforgatás közben halt meg a 34 éves rapper

 

Túladagolásban meghalt Mac Miller – 26 éves volt

 

Túladagolásban meghalt a 21 éves rapper

 

rapper, gyilkosság, halál, Bad Azz, USA

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek