Pénzükhöz jutottak a Prince-örökösök

2022/08/03  ·   Bulvár   ·  koncert.hu, MTI

Prince végrendelet nélkül halt meg, a 160 millió dolláros vagyon szétosztásával kapcsolatos per hat év után lezárult.

Fotó: people

Az amerikai poplegenda ötvenhét éves korában halt meg fentanil-túladagolásban 2016-ban. Azóta dollártízmilliókat fizettek ki ügyvédeknek és tanácsadóknak a hagyaték kezeléséért és az örökösök közötti elosztás megtervezéséért.

A hagyatékot majdnem egyenlően (26 milla per kopf mínusz per- és kezelési ktsg) osztják el a Primary Wave New York-i zenei cég és a zenészlegenda hat örököse közül a három legidősebb – és családjaik – között.

Mi egyszer nekifutottunk, hogy szétszálazzuk, ki kivel van, hogy jön ki a hat örökös, az ötöt a szánkra nem vettük, de nem állítanánk, hogy a tényfeltárás csúcsa lett a cikkünk, pedig derakasan próbálkoztunk.

Ami viszont biztos: a hatból három örökös eladta a hagyaték rájuk eső részét a Primary Wave cégnek, amely tavaly augusztusban vásárolta meg Price számos dalának a jogait. A másik három örökös megtartotta a rájuk jutó részt.

A Billboard magazin rendelkezésére bocsátott közleményben a Primary Wave szóvivője "hatalmas örömét" fejezte ki, amiért véglegesen lezárult a Prince-örökségről folyó per.

A tanulság: a világsztárok írjanak végrendeletet, mert különben az ügyvédek keresik zsírosra magukat a vagyon elosztásán. De leginkább nem kéne 57 évesen meghalni. Még mennyi dal lett volna...

 

Véletlen gyógyszer-túladagolások – zenészhalálok

Prince, hagyaték, örökösök, per

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek