A szervezők közlése szerint a Művészetek Völgye egy év kihagyás után sikeres tíz napot zárt, százezer látogató volt kíváncsi a fesztivál negyven helyszínének kétezer programjára. A VölgyStáb munkáját százhatvanegy önkéntes segítette.Telt házas színházi előadások, irodalmi programok, koncertek töltötték ki a napokat, és közel hétszáz társasjátékot adtak ki a fesztiválozóknak. Százhatvannyolc kézműves és hatvanhat vendéglátós stand nyitott ki. Jövőre veletek ugyanitt és ekkor: 2022. július 22-31.
Fesztiválról csak fesztiválozó írjon beszámolót – aki egyetlen napra ugrik be, annak nem kerekedik ki mindaz, ami egy efféle rendezvényt sajátságossá tesz s kiemel az egymás után következő koncertek sorából. Mert hozzátartozik az is, hogy álmosan bóklászol reggelente egy kávéért és a harmadik napon már ismerősként üdvözlöd a sorstársakat. Hogy új barátságokra teszel szert a mindenesti afterkocsmázásokon, hogy lassan csak beszédbe elegyedsz azokkal, akikkel valahogy mindig egy programra terel a vakvégzet vagy a műsorfüzet. A fesztiválozás nemcsak program, hanem életforma is. Na, erre próbáltunk egy nap alatt ráállni, kisebb-nagyobb sikerrel.
Eleinte elég nehezen ment. A terv szerint az első program 15.00-kor kezdődött volna a vigántpetendi Hobo-klubban (HOBOLÓGIA: A zene helyzetének alakulása a 60-as évek óta), de ki az, aki a leparkolás után 10 perccel képes beülni egy előadásra egy fesztiválon, anélkül, hogy magába szívta volna előtte a feelinget?
Hát, mi nem ezek közé tartozunk, úgyhogy átmentünk a csigabusszal Kapolcsra, hogy ténferegjünk egy kicsit, mielőtt belevetjük magunkat a programokba, amelyek az előzetes terv szerint így alakultak volna:
16.00 Ma Chanson lemezbemutató koncert / Kaláka udvar, Kapolcs
16.00 Legedás filmdalok – Hegyi György könnyűzene-történeti sorozata / Kőbánya udvara / Kapolcs
17.30 Zenés versimpró (Lackfi, Gryllus) / Kaláka udvar, Kapolcs
18.00 Csorba Lóci önálló estje / Kalapos udvar / Kapolcs
18.00 Pilinszky 100 (Pátkai Rozina)/ Petőfi udvar / Kapolcs
20.00 Makám koncert / Kaláka udvar/ Kapolcs
20.00 Reklámfilm-blokk (archívum) / Pajta Mozgó / Kapolcs
20.30. Budapest Bár / Panoráma színpad/ Kapolcs
20.30. Zuboly / Fonó / Vigátpetend
22.30. Müller Péter Sziámi and Friends / Petendi pajta / Vigátpetend
23.00 Bohemian Betyars/ Panoráma színpad/ Kapolcs
23.00. Los Orangutanes / Fonó/ Vigátpetend
Ahogy látszik, voltak átfedések, de a fesztiválozásban az a jó, hogy annyi minden van, hogy akár menet közben is át lehet pofozni a terveket. A Ma Chanson-ig még volt idő ténferegni, és ekkor kicsit elbizonytalanodtam a Művészetek Völgyét illetően, mert a hatodik után már minden "udvar" érdektelen volt, sem az ékszerek, sem a kerámiák, sem a többi nem hozott izgalomba, ellenkezőleg: kezdett nagyon motivációzabáló lenni az egész zsibvásár, amelynek javára szólt, hogy nem a gagyit akarták rátukmálni a népre – de ahogy néztem, igazából nem sokan vásároltak, kisebb tumultus csak a több kosárkában ömlesztve árult 200 forintos rézmedáloknál alakult ki (négyet vettem). Egy idő után már minden gyűrű tök egyforma, kivétel, ha számítógépek alaplapjaiból készülnek, ezért az ötletért nagy respect.
Meg is éheztünk a nagy bolyongásiban, a patakparton volt egy valamilyen néni vagy mama konyhája elnevezésű dolog, ami megmutatja, milyen jó marketing a névválasztás, mert valahogy egyből bízol benne, mert olyan családias meg a valamilyen mama csak tud főzni, hát, kaptunk a szárított teveszarnál dehidratáltabb csirkét sütve, hozzá kértünk grillzöldséget, melynek az volt a különlegessége, hogy nem csak a hozzáadott, de az eredeti íze is eltűnt, valamint egy kisebbnél is kisebb adag gulyáslevest, amiről a kiszolgáló személyzet nem is tudott, hogy létezik, s ennek talán köze lehet ahhoz, hogy egy szerencsés véletlen folytán még gomba is került bele – mindezt négyezer magyar forintért. Ne dőljetek be a névnek, ez ebből a tanulság.
A Kaláka versudvar átellenben volt, már elkezdődött Orbán Borbála lemezbemutatója Miqueu Montanaróval és a Pánczél Kristóffal, de az énekesnő annyira átélte a sanzonok melankóliáját, hogy a rosszul elsült ebéd után ténylegesen elkezdtük az orrunkat lógatni – ez a program inkább volt való a hetednapos fesztiválozóknak, mint a lábukban a bugit rejtegető egyszeri látogatóknak, úgyhogy továbbálltunk, irányba véve Hegyi György Legedás filmdalok előadását a Kőbánya színpadon.
Nos, aki rendszeresen kijárt a "régi" Szigetre, ahol a világzenei színpad még a Hajógyári egyik végén, míg mondjuk a metálsátor (amíg létezett) a másik végén volt, az tudja, mennyit lehet egy nap gyalogolni. Kapolcson viszont némi szintkülönbség is rárakódott a dologra, úgyhogy eléggé lihegtünk, mire odaértünk, ülőhely híján ácsorogtunk nyaralásban eltunyult lábainkon, cserébe nem bántuk meg, mert végre beindult belül valami, amit fesztiválérzésnek hívunk. A magyar filmek legendás zenéit megvillantó előadást a Kőbányai Zenei Stúdió növendékeinek zenés illusztrációi szaggatták meg – reméljük, lesz még módunk látni-hallani őket, mert egy idő után fordult a kocka: először a sztori érdekelt minket, a vége felé meg leginkább a srácokat vártuk, reméljük, látjuk még színpadon őket, nagyon jók.
Visszafele feltehetően megtaláltuk a fesztiválos hippik és szimpatizánsaik törzshelyét (KenderKert :) ), ahol oltári jó zene szólt – sajnos a Shazam nem ismerte fel, azóta is próbálunk legalább egy sort összerakni, hátha a Google igen –, igazi chilles-romkocsmás feeling, amit megfejelt a mozdulataival egy sáskát idéző félmeztelen pasi tánca, és a legviccesebb az volt, hogy senki sem akadt meg rajta, csak mi, ez egyszeri betérők, a többieknek ugyanolyan tartozéka volt a helynek, mint az "Aki a tűzre szalmát, műanyagot, kerti bútort dob, azt utánadobjuk" tábla.
Noha később az "Ebben az udvarban még nem jártunk..." mondat tiltólistára került, az Éltető Völgybe még betértünk, ahol már kezdett nagyon kínos lenni, hogy olyan kedvesen ajánlgatják portékáikat az árusok és mi semmit sem veszünk, de legalább részt vettünk az ismerj fel 4 gyógynövényt játékban, és nyertük egy tasak levendulateát meg kaptunk egy egy kisebb csésze bodza meg bármi teát is – meg kell mondjam, érdemes fesztiválozás közben felhörpinteni némi forró gyógyteát, mert azonnal beüt a drog :)
A sorban következő 3 programot offoltuk, részint, mert elfelejtettük, részint, mert messze volt, részint, mert belenéztünk, és nem pörögtünk rá, úgyhogy ismét megpróbálkoztunk az élelmezéssel: ezúttal sikeresebbek voltunk az ízeket és a teltségérzetet illetően, de nagyjából ugyanannyit fizettünk, mint az előző helyen, viszont megtaláltuk az ár-érték arányban legjobb fröcsözőt, ahol a 7. napon még volt a pultos lányban tartalékban kedvesség – vagy ő cserélte le az eddigi személyzetet –, ez már nem mindenhol volt így, de például a Kuthy kávézó alatti mosdó szükségleti menedzsere vécés lánya is tök kedves volt, mert előtúrt nekem egy vadiúj szivacsot, hogy az árokparton elfogyasztott krumplis lepényből a gatyámra csordogáló zsírral valamit tudjak kezdeni. És még nekem is adta utána! Bár én sem vettem volna vissza...
Jártunkban-keltünkben beestünk a kapolcsi buszmegállóba, ami immáron galéria, és ahol élőben is megtekinthettük Debreczeny Zoltán festményét, amiről mi is megírtuk, hogy licitre bocsájtja a művész, és a befolyt összegből a talpalatnyi Megálló Galériát fogják kipofozni. Örömmel jelentem, hogy félmillió forintért elkelt a kép, a művésszel beszélgetni pedig felüdülés volt.
Nyolckor Makám, ezt biztos pont volt, mert Krulik Zoltán formációját bármilyen környezetben (templom, zárt klub, fesztivál) szeretem, és ahogy a koncert előtti felvezetőben el is elhangzott, már 35 éve zenélnek – ha beleszámítjuk a 2020-as évet, akkor 36, de inkább azt hagyjuk –, és ha tartanának egy combos jubileumi koncertet, akkor vagy 50 zenész játszana velük. Balkáni és magyar népzene, blues, némi rock – a stílusok tökéletes együttállása a muzsikájuk. A gyönyörű, tiszta ének és a zene minden dalon átszűrődő alázata, szeretete és a források tisztelete a Makámot az ország egyik legszerethetőbb zenekarává tette, így mindazoknak szívből ajánlom, akik még nem rendelkeznek hangmintával belőlük. Kapolcson az Ady-versekre komponált dalokkal léptek fel, és azt hittem, a társam elaludt, pedig csak a szövegeket hallgatta, és azt mondta, nem is kellenek ide dalszöveg-írók... (Azért de.)
Innen kérek bocsánatot Krulik Zolitól, hogy nem vártuk meg a koncert végét, de menet közben módosítottunk az irányon, és úgy döntöttünk, hogy csak a Los Orangutanesre csigabuszozunk át Vigántpetendre, a Zuboly sajnos most kimaradt, de ha már itt vagyunk, nézzünk bele a Budapest Bárba, ami azt jelentette, hogy megint fel kell gyalogolni a Panoráma Színpadhoz a dombra, ami így, a nap csúcsán már inkább hegynek tűnt.
Nem volt tervben a Budapest Bár, mert már annyiszor és annyi helyen láttam őket, hogy nem éreztem sürgetőnek a koncerten való részvételt, de persze tisztában voltam azzal, ami be is következett, ha már ott vagy, beszippant. Ezúttal – a zenekar mellett – Behumi Dóri, Frenk, Mező Misi és Szűcs Krisztián szórakoztatta az egybegyűlteket, ez utóbbiak elég sokan voltak ahhoz, hogy igazán fergeteges hangulat kerekedjen. Mindamellett, hogy ezen az előadáson Frenk volt számomra az est sztárja, azért az összkép is eléggé ütős volt: abban, amikor az ötévestől a 75 évesig mindenki ott bokázik körülötted a "Legyen a Horváth kertben Budán"-ra, azért van egy méretes hangulatbomba, ami nagyot tud robbanni. Igazából ez tetszett nagyon a Völgyben: minden korosztály képviseltette magát, a babakocsis következő generációtól a tolókocsis – láthatóan nagyon jól szórakozó – néniig, kamaszcsapatok, kamaszkorból éppen kinőtt ifjak, ünneplőbe öltözött, konszolidált párok, pipás úr és hippi néni, szombat esti diszkófényben vonagló tini meg egy csomó kutya – hevenyészett számlálásom szerint a tacskók győztek. MINDENKI ott volt :)
Dúdolva ereszkedtünk le a hegyről, irány a csigabusz és Vigántpetend, ahol a kocsit – kijelölt hálóhelyünket – letettük, mer'hogy ott lesz úgyis az utolsó koncert... Hát, nem ott volt, ezt benéztem. A térkép Taliándörögdre jelölte a Los Orangutanest... Azt gyorsan eldöntöttük, hogy nincs kedvünk ide-oda buszozni, úgyhogy vettünk egy nagy levegőt, és visszamásztunk a hegyre Bohemian-koncertre, amiről persze tudtuk, hogy nem bánjuk meg, de mivel van jegyünk a Park-béli, Dubiozával közös bulijukra, gondoltuk, ezúttal kihagyjuk, de aztán mégsem. A Betyárok bandája össznépi talány számomra: hogy lehetnek még életben úgy, hogy minden koncertet 150%-ról indítanak, aztán onnan másznak egyre feljebb... Könnyítő körülmény, ha egy stábtag a színpadon kéri meg a kedvese kezért, és úgy szabadul el a pokol, de ők enélkül is elvannak, az immáron jegyespárnak pedig innen is sok boldogságot kívánunk.
Újból hegyről le, ekkor már péntek volt, el is fáradtunk rendesen, úgyhogy beálltunk a rendes buszmegállóba, hogy az egész nap és éjjel folyamatosan közlekedő csigabuszra (köszi!!!) felszálljunk vagy 30-40 ember társaságában, amíg nem jött, dumáltunk a fiatalokkal, és attól fogva, hogy elfogadtuk a ropis perecet – vagy fordítva – tőlük, a pasimat pereces bácsinak hívták (pedig nem is öreg...), mire elmeséltük nekik a Szomorú Pereces történetét, hogy tanuljanak is valamit. Aztán befutott a csigabusz (anakronizmus), és jó 20 méterrel a megálló után állt meg, feltehetően neki ott kellett, úgyhogy szaladt az egész banda, s én csak azt néztem, hogy ennyi ember tuti nem fér föl rá, de beakadt valami varázslat, mert mindenki fent volt, amikor bezáródott az ajtó, és akkor meg olyan lett az egész, mint egy osztálykirándulás, mert énekelt az egész busz, na, nem valami mintamókusost, bár állat az volt benne (fecske) meg csillag is, szóval, úgy gondolom tökéletes volt a záróakkord, bár még elmentünk Vigántpetenden egy partihelyre, ahol szeletelhettünk volna még egyet, de akkor kiömlik a fröccsünk, és amúgy is, fél3 tájban már fellőtték pereces bácsi és néni pizsamáját, úgyhogy magunkra húztuk a kocsi ajtaját, és simán aludtunk volna reggelig, ha nem fagytunk volna meg hajnalban.
Az előző linken, a Szomorú Pereces alatt olvasható tavalyi írásom, akkor még U500-as volt a buli, a Völgyhétvégék lánca, akkor 3 napra ragadtunk itt a 2 helyett – egészen máshogy és másról szólt, de nem bánjuk, hogy magunk mögött tudhatjuk ezt az időszakot, köszi, Művészetek Völgye, hogy minden időben gondoltok ránk!
Most pedig elmegyek Los Orangutanes koncertre a Kobuciba, remélem, ezúttal semmit sem tévesztek el...
Művészetek Völgye, fesztivál, Kapolcs
Szólj hozzá!