25 év után először elmarad a szegedi halfesztivál

2021/08/12  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Negyed évszázad után először marad el a gasztronómiai fesztivál: a rendezvény főszervezője, Frank Sándor úgy döntött, a még mindig életben lévő korlátozások miatt, nem rendezik meg a népszerű halünnepet – írta meg a Délmagyar.

Fotó: szeged365.hu

"Egyszerű a történet: ahhoz, hogy egy ekkora rendezvényt tudjunk csinálni, a jogszabályok szerint védettségi igazolványt kell kérnünk a vendégektől. Ez a Partfürdőn egy fesztivál, például a Deja Vu esetében nem gond, mert az amúgy is belépős, a vendégek a belépőkkel együtt felmutatják a védettségi igazolványukat. A halfesztivál lényege viszont az, hogy bárki jöhet... – magyarázta a lapnak a főszervező.

Noha júlnius végén még határozottan kijelentette, hogy lesz fesztivál, Frank Sándor most úgy döntött, hogy ha olyan fesztivált nem tudnak szervezni, amilyet szeretnének, akkor inkább nem szerveznek semmilyent.

Jó hír azonban, hogy újabb fesztivál tűnt fel a megye palettáján: Grasahu néven szegedi fiatalok összművészeti fesztivált rendeznek a fiatal és feltörekvő művészekért Üllésen. Az augusztus 21–23. között megrendezésre kerülő eseményen lesznek különböző zenei koncertek, kiállítások – és sok kedves ember.

 

Gusztus 20: lesz egy csomó védettségi nélküli koncert – itt vannak a fellépők!

Szeged, halfesztivál, elmarad

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek