Menopauza

A csendes sétától a hangos koncertekig: közeleg a II. Zsámbéki Pünkösdi Fesztivál

2023/05/07  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Május 26-28. között a II. Zsámbéki Pünkösdi Fesztivállal nyílik meg idén a Zsámbéki Nyári Színház kapuja. Akárcsak tavaly, a fesztivál születésekor, idén is három napon át a hazai könnyűzene meghatározó, emblematikus alternatív előadói lépnek színpadra akusztikus produkcióikkal a Zichy-kastély ősfás udvarának színpadán.

Fotók: ZSámbéki Nyári Színház

A programsorozat (bérlet csatolva) csendes erdei sétával, zarándoklattal indul Vecsei H. Miklós színművész vezetésével május 26-án pénteken, hogy végül célba érjen a társaság és a lélek is a fesztivál helyszínére, ahol három napon át váltják majd a zenekarok egymást a színpadon. A csöndes zarándoklaton bárki részt vehet, csak regisztráció szükséges, amelyet május 20-ig várnak a szervezők. A túra Pátyról indul, és a Szent Jakab Zarándokút vonalán haladva mintegy 14 kilométer megtétele után ér Zsámbékra, a Keresztelő Szent János Iskolaközponthoz. A résztvevők az úton végig csendben, elmélyedve haladnak, a csatlakozóktól azt kérik, hogy ezt vegyék figyelembe.

A hangos programról

A 30Y több mint 20 éve meghatározó szereplője a hazai könnyűzenei életnek, évente nagyjából hetvenszer lépnek színpadra, 11 nagylemezük és tucatnyi online terjesztett független hanganyaguk jelent meg. A Kocsmakoncerttel (RESTI) 2015-ben debütáltak a Müpában, így ez a felállás szinte egyidős a zenekarral. 30Y-dalok a kocsmapulton, ezúttal Zsámbékon, egy nyárindító langyos estén, Mucsi Zoltán közreműködésével.

Jegyek itt.

Kevesen tudják, hogy az Elefánt eredetileg duóként indult, még Szombathelyen, az együttes bölcsőjében. Szendrői Csaba énekest és Tóth András gitárost otthoni zenésztársak, barátok segítették, de 2012-ig főként ketten írták a dalokat. Aztán az elmúlt évtizedben a szépen és gyorsan növekvő, népszerűsödő zenekar mellett alkalmanként ismét visszatérnek a duóformációhoz is. A FELEFÁNT leginkább kedvelt Elefánt-dalokat játszik, minimális hangszereléssel, de előkerülnek Szendrői Csaba versesköteteiben szereplő költemények átdolgozásai is.

Jegyek itt.

Vecsei H. Miklós és csapata, a QJÚB Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján, a Kiégő Izzók csapatának élő, vetített díszletében, Koltay Szonja installációjával készítette el legújabb koncertszínházi előadását „A kocka kibontása” címen. A Vecsei H. Miklós vezette, színház, zene és performansz határterületein mozgó alkotócsapat minden tagja a maga szakterületének elismert művésze: Hegedűs Bori – ének, Mihalik Ábel – dob, Frimmel Jakab – billentyű, elektronika, Paczári Viktor – basszusgitár, Ratkóczi Huba – szólógitár. Új előadásukban a látványvilág, a zenei komplexitás és a fényművészet elemeit próbálták meg a lehető legkatartikusabb formában előállítani, hogy a két költőóriás életműve ne csak a szavak szintjén ragadjon meg emlékezetünkben.

Jegyek itt.

A Pál utcai fiúk, vagy a Padlás című darabokból sokan ismerik a Vígszínház színészét, Wunderlich Józsefet, aki pár éve zenészként is aktív: 2020-ben jelent meg első szólólemeze, a Skizó, 2022 őszén pedig megérkezett a második album, a Szívre megy. Az új zenei anyag dalaiban arra keresi a választ, hogyan élhetnénk a mának anélkül, hogy kizsigerelnénk magunkat...

Jegyek itt.

A kubai-magyar-spanyol családból származó Henri Gonzo először a Fran Palermo multiinstrumentalista énekes-dalszerzőjeként vált országszerte ismertté, 27 évesen már szerepelt a Forbes 30 listáján, nyert Petőfi zenei díjat, a legutóbbi lemezéért pedig Fonogram díjat. A Henri Gonzo és a Papírsárkányok klasszikus hangszerelésével és versszerű szövegeivel új hangot igyekszik megütni a magyar könnyűzenében – a dalok pedig egészen más színben szólnak majd a zsámbéki kastély meghitt belső udvarának lombjai alatt.

Jegyek itt.

Mindez 39 másodpercben:

II. Zsámbéki Pünkösdi Fesztivál

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek