Elmarad a 30. Hagymafesztivál Makón

2021/08/16  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Az ok ugyanaz, mint a szegedi halfesztivál esetében: 500 főnél nagyobb rendezvényt ugyanis csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők látogathatnak és a teljes főteret lehetetlen és értelmetlen lenne az előírásoknak megfelelően lezárni. A Dehir cikkét szemléztük.

2019-ben a Quimby is fellépett Makón – azóta minden szemontból nagyot fordult a világ.

A fesztivál hagyományosan Makó legnagyobb rendezvénye; az utóbbi években már a város főterén rendezték meg, három napban, koncertekkel, széles gasztronómiai kínálattal. A rendezvény általában több tízezer embert vonzott Makóra. Az idei lett volna sorrendben a harmincadik – írja a lap.

Kárpótlásul lesz még egy zenés rendezvény a Maros-parti strandon, amit a SzabadON fesztivál nyári programjainak mintájára fognak megtartani. Ennek időpontját és részleteit hamarosan nyilvánosságra hozzák.

Mint ismeretes, a kormány agugusztus 20-ra rendezett ünnepi eseménysorozata és még két jövőbeli rendezvény korlátozás nélkül látogatható, az enyhítések kizárólagosságára a Music Hungary Szövetség is felhívta a figyelmet.

 "Az egész rendezvény célja az, hogy a magyarok négy napot töltsenek el Budapesten "Istvánkor", a főváros tartogat annyi izgalmas programot, hogy megéri ide látogatni" – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója legújabb hivatalos podcastjában. 

 

25 év után először elmarad a szegedi halfesztivál

 

 

 

 

Hagymafesztivál, Makó, elmarad, védettségi

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek