Minden jó, ha a vége jó (Sziget 2014. 1. nap)

2014. augusztus 14.  ·   Fesztivál   ·  mmi

Pedig elég rosszul indult… A koncert (Antilop Horror Lovasival), amely miatt kezem-lábam törtem az igyekezettől, hogy kiérjek, elmaradt. Két kattintás után dezertált a fényképezőgépem, és egyetlen zászlót sem sikerült szereznem a partira. Minden okom megvolt arra, hogy hátraarcot csináljak, és hazamenjek.

Minden jó, ha a vége jó (Sziget 2014. 1. nap)

És milyen jó, hogy maradtam! A sztrájkoló gép persze bazinehéz volt, és mindkét értékmegőrző megtelt, így cipelhettem a rohadékot egész este. Ennek tudható csak be, hogy nem voltam elég gyors, és mire megcsináltam a cselt, már berúgták a gólt, vagyis, mire kiértem a térre zászlót lobogtatni, max. kicsavarhattam volna valaki kezéből a szigetes lobogót. Így csak a fogalmatlanok tekintetével a szememben néztem a zászlóerdőt, és bevillant, hogy valami ilyesmit érezhetnek a diktátorok egy-egy népünnepély alkalmával. Egy tizedmásodpercig megértettem őket: nagyon rá lehet pörögni a látványra. Persze, Labancz kolléganőnek jutott, meg a gépe is működött, úgyhogy majd ő megmutatja.

Bánatomban elporoszkáltam a fröccsudvarba kicsit trécselni, ami hiba volt, mert ahogy Zerge kolléga is megjegyezte, a fröccs drágább és szarabb, mint a DiVinonál vagy a Hilltopnál. Sztem ez szégyen, merthogy az előző években remek borászok laktak a borfaluban, olyanok, akik tisztelték azokat, akik kedvelték a borukat, így a fesztivál végén meg-meghívtak egy-egy pohárkára. És nem ez a gesztus hiányzik, hanem a portéka.

Mire visszaértünk, a Nagyszínpad előtti tér úgy megtelt, hogy esély sem volt rá, hogy ha nem is közelről, de közelebbről lássuk a Placebo-t, majd Labancz kolléganő elmondja, mert ő egy élete, egy halála: beverekedte magát a tömegbe. Itt jegyzem meg, hogy eszméletlen mennyiségű ember van a Szigeten, még úgy is, hogy mindenfelé szétspriccelnek és a szokásos hömpölygéssel is el van foglalva néhány tízezer. Számomra tűkön táncol a lufi, határon az elviselhetőség.

Az überokos készülékeknek hála, jött egy sms, hogy kezdődik az Opera a Fidelio sátorban, ezt isteni jelnek vettük, és odavágtattunk. És isten szeretett minket, mert ott részünk lehetett a csodában, abban, amikor egy komolyzenei műfaj elvarázsolja a könnyűzenei fesztiválra programozott tömeget. Rövid és szellemes összekötő szövegek, rövid és lélegzetelállító áriák, látványos színpadkép, fesztiválra szabott dramaturgia, hihetetlenül lelkes közönség. Ennyi kell a sikerhez. Meg váratlan fordulatok. Amikor pl. felcitálnak a színpadra egy szitizent, egy francia lányt, és az orra alá dugják a mikrofont, hogy sing!, és ő eldalol valami gospel-részletet, de úgy, hogy a hideg futkos még az operaénekesek hátán is, és a közönség ujjongva tapsol. Vagy amikor – talán egy Puccini-ária közben – a szopránok erkeles csokikat osztogatnak (kókuszosat!) a népnek, és mi, csakúgy, mint a zászlóbontásnál, hoppon maradunk, majd kisvártatva megfordul az előttem ülő külföldi srác, és a kezembe nyomja a sajátját. Tanultam Beck Zolitól az Ördögkatlanon (ő unikummal csinálta), úgyhogy feldaraboltam a táblát, és szétosztottam a körülöttem levők között. Könnyed s egyben komoly szórakoztatásban volt részünk, így nem nagyon akartuk leengedni a társulatot a színpadról – pedig már elénekeltük velük az „Always look on the bright side of life” végtelenített változatát –, ezért a közönség magától rázendített újra a dalra, mielőtt az arcán üdvözült mosollyal elhagyta volna a sátort.

A celebmegőrzőben (vip) megpihentünk, és komolyan elgondolkodtam azon, hogy belevetem magam a hullámzó tömegbe, mert a Skrillex annyira jól szól és olyan remek a hangulat kint, de beleszaladok az örök igazságba: dugni és szűzen maradni egyszerre nem lehet, tehát testközelből élvezni a bulit, egyúttal távol tartani magad a tömegtől teljességgel megoldhatatlan. Kicsit sajnálom, hogy ilyen nyűgös vagyok, mert a zene csak úgy szaggatja kifele a megszokott helyéről a szíveket, úgy lüktet, hogy kénytelen vagyok az úri közönség dacára kicsit táncolni, de mivel ezzel a pultos is mélységesen egyetért, megnyugszom.

A magyar színpad felé vesszük az irányt, de a zsíroskenyeres előtt összefutunk Zerge kollégával, és mintegy másfél órán keresztül pofázunk, a végén annyira beleolvadunk a környezetbe, hogy még az állam is töpörtyűkrémes hatszázért. Még beugrunk az A38-ra, a tömegpara miatt maradunk a kapuban, ahol a kivetítőn egy lendületes banda játszik (Miles Kane vezetésével), nem is rosszul, de az igazán megrázó az, hogy már visszafele jövünk a nagy utcaszínházról, ami sem nagy, sem utcaszínház nem volt, és ők még mindig lendületben vannak. Tiszteletre méltó teljesítmény.

A Compagnie Malabar viszont csalódás volt, egyrészt fél óra csúszással kezdtek, ami – tekintve, hogy egyesek komoly logisztika szerint tolják a programot – nem túl udvarias dolog, és így marad idő arra is, hogy jártukban-keltükben vagy öten belém rúgjanak, pedig vagy 500-1000 ember ül a földön, nem csak én. Sebaj, az ölembe ömlött fröccsre később rádolgozik az eső is. Szóval, az a sárkány egyszerűen lenyűgöző, a sötétben tényleg olyan, mintha igazi lenne, a fények és a lomha mozgása hihetetlenül valódivá teszik, és bírjuk a gitárosokat is a hátában, de ennyinél megáll a dolog: a hosszú évek alatt elkapattak minket a nagy utcaszínházasok, ennél eddig sokkal többet kaptunk tőlük, a gólyalábon ugrókötelezés nem köt le minket, noha becsületesen tapsolunk és huhogunk – ahogy ez ilyenkor szokás, de a lelkesedés hiányzik mögüle.

Az este folyamán kétszer (HS7, Vad Fruttik) próbálkoztunk a magyar színpad közelébe férkőzni, nem nagyon sikerült, járdáról meg ki néz koncertet…Még dödögünk a kollégákkal a vipben, aztán némi soundcheck után rázendít az eső is, úgyhogy hajnal 2 felé magunk mögött hagyjuk a fesztiválköztársaságot.


Lapzárta után érkezett a Facebookról (Farkas Viktor posztja)

nemrég szabadultam az Auchan fogságából

Persze én vagyok a marha, hogy eszembe jutott most bemenni. Pont akkor szakadt le az ég mikor odaértem. Így nem csak én lettem bent, hanem még közel másik ezer fiatal, akik eddig kint a parkolóban, meg a parkban héderoltak. A Security-t is meglepte, akik rádiójukba üvöltözve rohangáltak fel s alá, láthatóan minden értelem nélkül…

A kemping részlegnél egy pár felfújt egy gumimatracot és beköltöztek reggelizni a kiállított minta sátorba. Kicsit odább egy külföldi srác megpróbálta a barátnőjét belegyömöszölni egy bőröndbe. A játékrészlegnél levettek két kinyitható focikaput és már menti s a rangadó…

A helyi erők egyesével próbálták kitessékelni az esőbe a fiatalokat teljesen reménytelenül. Erre előkerült egy konténernyi esőkabát amit nekiálltak osztogatni, csak menjenek már ki. időközben bemondták a hangosba (mármint egy francia kamasz), hogy a franciák vezetnek 1:0-ra. Az áruház szinte minden területén éljenzés és röhögés

Szerintem a helyiek itt adták fel. Láttam még egy Security rádióst, aki a müzlis polcok alatt a földön ülve két hippi lánynak mutatta, hogy miként működik a rádiója, és hogyan lehet vele béna hangokat csinálni …

Kifejezetten jól szórakoztam, csak vásárolni nem sikerült (!)


FOTÓ: Marjai János (MTI) – Skrillex

 


 

 

Szólj hozzá!


60 millióért kelt el Prince ikonikus sárga gitárja

60 millióért kelt el Prince ikonikus sárga gitárja

A rajongóknak lehetősége volt egy aukció keretein belül megvásárolni a zenész értéktárgyait. Az eseményre New Yorkban, a Hard Rock Caféban...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

BFZ à la carte!

Hasznos újdonsággal jelentkezik a Fesztiválzenekar: idén először a bérletek és szólójegyek mellett a közönség Szabad bérletet is vásárolhat Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar 2018–19-es szezonjára. BFZ à la carte, vagyis magunk válogathatjuk össze, milyen koncertek szerepeljenek bérletünkben.

Fekete István (ex-Carbonfools) akusztik lesz a TRIP teraszon

Fekete István, a Carbonfools és a V.U.K. egykori gitárosa Kartonpapír Bolyongó című lemezét mutatja be egy szál akusztikus gitárra és énekre hangszerelve.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek