Minden jó, ha a vége jó (Sziget 2014. 1. nap)

2014. augusztus 14.  ·   Fesztivál   ·  mmi

Pedig elég rosszul indult… A koncert (Antilop Horror Lovasival), amely miatt kezem-lábam törtem az igyekezettől, hogy kiérjek, elmaradt. Két kattintás után dezertált a fényképezőgépem, és egyetlen zászlót sem sikerült szereznem a partira. Minden okom megvolt arra, hogy hátraarcot csináljak, és hazamenjek.

Minden jó, ha a vége jó (Sziget 2014. 1. nap)

És milyen jó, hogy maradtam! A sztrájkoló gép persze bazinehéz volt, és mindkét értékmegőrző megtelt, így cipelhettem a rohadékot egész este. Ennek tudható csak be, hogy nem voltam elég gyors, és mire megcsináltam a cselt, már berúgták a gólt, vagyis, mire kiértem a térre zászlót lobogtatni, max. kicsavarhattam volna valaki kezéből a szigetes lobogót. Így csak a fogalmatlanok tekintetével a szememben néztem a zászlóerdőt, és bevillant, hogy valami ilyesmit érezhetnek a diktátorok egy-egy népünnepély alkalmával. Egy tizedmásodpercig megértettem őket: nagyon rá lehet pörögni a látványra. Persze, Labancz kolléganőnek jutott, meg a gépe is működött, úgyhogy majd ő megmutatja.

Bánatomban elporoszkáltam a fröccsudvarba kicsit trécselni, ami hiba volt, mert ahogy Zerge kolléga is megjegyezte, a fröccs drágább és szarabb, mint a DiVinonál vagy a Hilltopnál. Sztem ez szégyen, merthogy az előző években remek borászok laktak a borfaluban, olyanok, akik tisztelték azokat, akik kedvelték a borukat, így a fesztivál végén meg-meghívtak egy-egy pohárkára. És nem ez a gesztus hiányzik, hanem a portéka.

Mire visszaértünk, a Nagyszínpad előtti tér úgy megtelt, hogy esély sem volt rá, hogy ha nem is közelről, de közelebbről lássuk a Placebo-t, majd Labancz kolléganő elmondja, mert ő egy élete, egy halála: beverekedte magát a tömegbe. Itt jegyzem meg, hogy eszméletlen mennyiségű ember van a Szigeten, még úgy is, hogy mindenfelé szétspriccelnek és a szokásos hömpölygéssel is el van foglalva néhány tízezer. Számomra tűkön táncol a lufi, határon az elviselhetőség.

Az überokos készülékeknek hála, jött egy sms, hogy kezdődik az Opera a Fidelio sátorban, ezt isteni jelnek vettük, és odavágtattunk. És isten szeretett minket, mert ott részünk lehetett a csodában, abban, amikor egy komolyzenei műfaj elvarázsolja a könnyűzenei fesztiválra programozott tömeget. Rövid és szellemes összekötő szövegek, rövid és lélegzetelállító áriák, látványos színpadkép, fesztiválra szabott dramaturgia, hihetetlenül lelkes közönség. Ennyi kell a sikerhez. Meg váratlan fordulatok. Amikor pl. felcitálnak a színpadra egy szitizent, egy francia lányt, és az orra alá dugják a mikrofont, hogy sing!, és ő eldalol valami gospel-részletet, de úgy, hogy a hideg futkos még az operaénekesek hátán is, és a közönség ujjongva tapsol. Vagy amikor – talán egy Puccini-ária közben – a szopránok erkeles csokikat osztogatnak (kókuszosat!) a népnek, és mi, csakúgy, mint a zászlóbontásnál, hoppon maradunk, majd kisvártatva megfordul az előttem ülő külföldi srác, és a kezembe nyomja a sajátját. Tanultam Beck Zolitól az Ördögkatlanon (ő unikummal csinálta), úgyhogy feldaraboltam a táblát, és szétosztottam a körülöttem levők között. Könnyed s egyben komoly szórakoztatásban volt részünk, így nem nagyon akartuk leengedni a társulatot a színpadról – pedig már elénekeltük velük az „Always look on the bright side of life” végtelenített változatát –, ezért a közönség magától rázendített újra a dalra, mielőtt az arcán üdvözült mosollyal elhagyta volna a sátort.

A celebmegőrzőben (vip) megpihentünk, és komolyan elgondolkodtam azon, hogy belevetem magam a hullámzó tömegbe, mert a Skrillex annyira jól szól és olyan remek a hangulat kint, de beleszaladok az örök igazságba: dugni és szűzen maradni egyszerre nem lehet, tehát testközelből élvezni a bulit, egyúttal távol tartani magad a tömegtől teljességgel megoldhatatlan. Kicsit sajnálom, hogy ilyen nyűgös vagyok, mert a zene csak úgy szaggatja kifele a megszokott helyéről a szíveket, úgy lüktet, hogy kénytelen vagyok az úri közönség dacára kicsit táncolni, de mivel ezzel a pultos is mélységesen egyetért, megnyugszom.

A magyar színpad felé vesszük az irányt, de a zsíroskenyeres előtt összefutunk Zerge kollégával, és mintegy másfél órán keresztül pofázunk, a végén annyira beleolvadunk a környezetbe, hogy még az állam is töpörtyűkrémes hatszázért. Még beugrunk az A38-ra, a tömegpara miatt maradunk a kapuban, ahol a kivetítőn egy lendületes banda játszik (Miles Kane vezetésével), nem is rosszul, de az igazán megrázó az, hogy már visszafele jövünk a nagy utcaszínházról, ami sem nagy, sem utcaszínház nem volt, és ők még mindig lendületben vannak. Tiszteletre méltó teljesítmény.

A Compagnie Malabar viszont csalódás volt, egyrészt fél óra csúszással kezdtek, ami – tekintve, hogy egyesek komoly logisztika szerint tolják a programot – nem túl udvarias dolog, és így marad idő arra is, hogy jártukban-keltükben vagy öten belém rúgjanak, pedig vagy 500-1000 ember ül a földön, nem csak én. Sebaj, az ölembe ömlött fröccsre később rádolgozik az eső is. Szóval, az a sárkány egyszerűen lenyűgöző, a sötétben tényleg olyan, mintha igazi lenne, a fények és a lomha mozgása hihetetlenül valódivá teszik, és bírjuk a gitárosokat is a hátában, de ennyinél megáll a dolog: a hosszú évek alatt elkapattak minket a nagy utcaszínházasok, ennél eddig sokkal többet kaptunk tőlük, a gólyalábon ugrókötelezés nem köt le minket, noha becsületesen tapsolunk és huhogunk – ahogy ez ilyenkor szokás, de a lelkesedés hiányzik mögüle.

Az este folyamán kétszer (HS7, Vad Fruttik) próbálkoztunk a magyar színpad közelébe férkőzni, nem nagyon sikerült, járdáról meg ki néz koncertet…Még dödögünk a kollégákkal a vipben, aztán némi soundcheck után rázendít az eső is, úgyhogy hajnal 2 felé magunk mögött hagyjuk a fesztiválköztársaságot.


Lapzárta után érkezett a Facebookról (Farkas Viktor posztja)

nemrég szabadultam az Auchan fogságából

Persze én vagyok a marha, hogy eszembe jutott most bemenni. Pont akkor szakadt le az ég mikor odaértem. Így nem csak én lettem bent, hanem még közel másik ezer fiatal, akik eddig kint a parkolóban, meg a parkban héderoltak. A Security-t is meglepte, akik rádiójukba üvöltözve rohangáltak fel s alá, láthatóan minden értelem nélkül…

A kemping részlegnél egy pár felfújt egy gumimatracot és beköltöztek reggelizni a kiállított minta sátorba. Kicsit odább egy külföldi srác megpróbálta a barátnőjét belegyömöszölni egy bőröndbe. A játékrészlegnél levettek két kinyitható focikaput és már menti s a rangadó…

A helyi erők egyesével próbálták kitessékelni az esőbe a fiatalokat teljesen reménytelenül. Erre előkerült egy konténernyi esőkabát amit nekiálltak osztogatni, csak menjenek már ki. időközben bemondták a hangosba (mármint egy francia kamasz), hogy a franciák vezetnek 1:0-ra. Az áruház szinte minden területén éljenzés és röhögés

Szerintem a helyiek itt adták fel. Láttam még egy Security rádióst, aki a müzlis polcok alatt a földön ülve két hippi lánynak mutatta, hogy miként működik a rádiója, és hogyan lehet vele béna hangokat csinálni …

Kifejezetten jól szórakoztam, csak vásárolni nem sikerült (!)


FOTÓ: Marjai János (MTI) – Skrillex

 


 

 

Szólj hozzá!


Kiss Tibi csokipapírt tervezett

Kiss Tibi csokipapírt tervezett

Ráadásul nem is akárki kérte fel erre, hanem a 160 éves Gerbeaud cukrászda, és nem is egy "mezei" csokit fog beburkolni az általa megtervezett...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Boszorkányok pedig nincsenek... vagy de?

Lehet musicalt csinálni egy Arany-balladából? Úgy tűnik, igen. Arany János születésének 200-évfordulójára született Pesty Nagy Kati szívéből – akármit is jelentsen ez – és tollából, valamint Derzsi György lelkéből – akármit is jelentsen ez – a musical-ballada a Vörös Rébékből, amit ráadásul az Arénában mutatnak...

Utolsó turnéjára indul a KISS!

A legendás együttes 45 év zenélés után bejelentette utolsó turnéját, amely “Az Út Vége” nevet viseli (“End Of The Road world tour”). A hírt az America’s Got Talent fináléjában jelentették be szeptember 19-én.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek