Sziget 2018: Több tízezer ember tombolt az egyalbumos Dua Lipa koncertjén

2018. augusztus 13.  ·   Fesztivál   ·  Simonyi Éva

Már biztos, hogy látogatói csúcsot hoz a Sziget hétnapos összegzése, hiszen a szombati telt ház után a vasárnap is elfogytak az aznapi jegyek, hétfőre már régebben nem lehet jegyet kapni, és a kedd is erősnek ígérkezik. De ne szaladjunk annyira előre...

MTI Fotó: Sóki Tamás

A telt ház nem csoda: Liam Gallagher és Dua Lipa rengeteg embert vonz be minden koncertjére, de rajtuk kívül is sok látnivaló volt még.

Amint megérkeztünk a fesztiválra, ismét a Nagyszínpadot céloztuk meg elsőként, ahol a 2012-ben megalakult izlandi blues-rock együttes, a Kaleo játszott 17.45-től. Nem ismertem őket a koncert előtt, de ezért is imádom a fesztiválokat – és különösen a Szigetet: olyan együtteseket ismerhetek meg, akiket addig még nem hallgattam. Az első akkordok után tudtam, hogy ebből nagy szerelem lesz: olyan blues-os dallamok, és érdes hang csendült fel, amitől libabőrös lettem. A Broken Bones című dallal kezdték a koncertet, ami nekem egy kicsit a Sons Of Anarchy (“Kemény motorosok”) című sorozat soundtrackjére emlékeztetett, de a blues-on kívül keveredett még a zenéjükbe egy kis country és rock is. Tökéletes kombináció. A koncert végefelé érkeztek a pörgősebb dalok, ekkor már óriási buli volt, és nemcsak az első sorokban, de egészen hátul, a hangosítópult mögött is.

Az egyik legkellemesebb zenei élményem az idei fesztiválról, nagyon megtetszett a stílusuk, és bátran tudom ajánlani mindenkinek, aki kedveli ezt a fajta zenét. Ezután megnéztük a Világzenei színpadot, és egyéb, egészen eldugott kis bulihelyeket, a Duna-parthoz közel. Ahogy a sátrak között sétáltunk, olyan volt, mintha egy egészen más fesztiválon lennék, mintha nem Liam Gallagher készülődne a Nagyszínpadon játszani.

Zseniálisak ezek a nagy forgalomtól kintebb eső színpadok, ahol mindig fantasztikus a hangulat, hiába nem ismerni az előadót (legalábbis nekem, de sokszor a közönség is csak úgy odacsapódik). Általában valami ütős hangszer által dominált zene szokott szólni, vagy reggae, a közönség pedig abszolút önfeledten táncol. Az önfeledt és gondtalan talán a legjobb szó.

Bár nehéz volt elszakadni ettől a felszabadult közegtől, visszasétáltunk a Nagyszínpad felé, hogy belenézzünk a Liam Gallagher koncertjébe. Akinek esetleg nem ismerős a név: az Oasis énekeseként vált híressé, majd a banda 2009-es feloszlását követően a Beady Eye-ban volt frontember, utána pedig szólókarrierbe kezdett.

Kedveltem az Oasist, a dalok hangulatát, és Liam zenéjében ez a hangulat nagyon erősen visszaköszön, mégis (bár ezért sokan meg fognak kövezni), én untam a koncertet, néhány dal után át is mentünk a Paddy-re, ami viszont még sosem okozott csalódást. Minden évben jó látni, ahogyan a külföldiek a főúton sétálva felkapják a fejüket a kalózos-ír kocsmazenére, és csatlakoznak a tömeghez. Az énekes el is mondta, hogy mennyire hálás, hogy Liam helyett mi most itt vagyunk, és őket hallgatjuk, pedig igazából ők is szívesebben lennének a Nagyszínpad előtt... :)

Igen, jól látjátok, ez a srác a közönségen ÁLL! :)

Közben délután elkezdtük gyűjteni a pecséteket a Szigetes útlevelünkbe, ezért elsétáltunk a Magic Mirrorhoz, ahol épp egy stand-up show ment, megnéztük a Before I Die falat (“Mielőtt meghalok”), ide írják az emberek krétával a bakancslistájuk tételeit, elég érdekes dolgokat lehet itt olvasni, mindig jó érzés ezt megnézni. Elsétáltunk a Civil-szigetre is, ahol rengeteg civil szervezet képviseltette magát, és ahol lehetett játszani, (néha nyereményekért), illetve érdekes és fontos témákról beszélgetni (emberi jogok, béke, azonos neműek házassága, amnesztia, környezetvédelem stb.).

Még egyszer utoljára elnéztünk a borfaluba, ami este kivilágítva is rettentő hangulatos. Ezután már elkezdett összegyűlni a tömeg Dua Lipa koncertjére, így mi is arra vettük az irányt. Elképesztően sokan voltunk, de szerencsére egy kis tér volt körülöttem, pont annyi, hogy ne akarjak megfulladni, és még élvezni is tudjam a koncertet. Az énekesnő látványos belépővel kezdte meg a show-t: kihunytak a fények, majd nemsokára narancsos-piros fénybe borult a Nagyszínpad, amit elárasztott a füst, majd elindul felvételről egy bevezető szöveg, ami megkért mindenkit, hogy most engedjünk el mindent, csak önmagunk legyünk, és soha ne hallgassunk arra, aki mást mond nekünk. Miután ismét kihunytak a fények, berobbant a színpadra Dua Lipa, aki stílusához híven egy bő fekete adidas melegítőnadrágban és ezüstflitteres topban lépett színpadra. A legjobban talán az lepett meg, hogy a klipek alapján egy nyugodt, minimál mozgást vártam a koncerten tőle, ehhez képest olyan lendülettel és annyira fantasztikusan táncolt, miközben minden hang hibátlanul jött ki a torkán, hogy az állam is leesett. Imádtam, nem finomkodott, hanem beleadott mindent. Óriási volt a hangulat már az első dalnál is, de ez utána sem ült le, folyamatosan pörgette a közönséget, kereste a szemkontaktot, oda-vissza betáncolta a színpadot, sőt, többször kijött a kifutóra, még a tömegbe is lesétált a kordonokhoz, utóbbit egy szivárvány-zászlót lengetve tette meg. A New Love előtt elmondta, hogy ez az egyik első dala, és amikor ezt megírta, akkor még nem gondolta, hogy valaha ennyi ember előtt fog játszani, és rendkívül hálás azért, hogy ennyien kijöttünk őt megnézni, nagyon köszöni mindannyiunknak. Az énekesnőnek eddig még csupán egy albuma jelent meg (Dua Lipa, 2017), de már most több tízezer ember tombolt a dalaira, és énekelte kívülről a One Kiss-t, a Scared To Be Lonely-t, vagy az IDGAF-ot (I Don’T Give A F*ck), utóbbi dal előtt a kivetítőre kiírták, hogy a következő dalt mindenkinek küldik, akinek már volt dolga f*ckboy-jal, és hogy trágár szavak várhatók a dal során. Az utolsó dal előtt még egyszer megköszönte mindenkinek, hogy eljött, azt mondta, a zene olyan élményeket ad, amiket sosem felejtünk el, mint például ez a mai este, és hogy reméli, mindenki tudja, hogy melyik dal következik. Természetesen tudtuk, és együtt énekeltük vele az összes szabályt:

 

Nekem ez a nap is tele volt élménnyel, remek zenékkel, hangulatos helyszínekkel, és szuper előadókkal. Nem hiába az egyik kedvenc fesztiválom a Sziget, alig várom a jövő évit!

Fotók még itt!

 

 

Gördülékeny beengedés, vidám külföldiek, remek zene: ilyennek láttuk a Szigetet szombaton

És a Sziget leguncsibb koncertje címet kapja: Lana Del Rey

Belógott egy kutya a Szigetre, de nem tudjuk, melyik koncert érdekelte

Sziget második nap: amikor megtudtuk, mit vesznek fel a Gogol Bordello tagjai a jövő keddi koncerten

Kendrick Lamar elrihannázta a Szigetet

 

 

Sziget 2018

 

 

Szólj hozzá!


Kelemen ünnepi kabátot húz – induljon a szülinapi banzáj!

Kelemen ünnepi kabátot húz – induljon a szülinapi...

A Kelemen Kabátban ötödik születésnapját ünnepli az Akváriumban, ahol az elmúlt egy évben már két telt házas koncertet is adtak.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Soltész Rezső ajánlja: HIFI SHOW és PROFI FOTO Kiállítás 2018

VISSZA A GYÖKEREKHEZ! – ezzel a közhellyel harangozzuk be a sorrendben 19. Szórakoztatóelektronikai, és az immár társkiállítássá érett 3. Profi Foto kiállítást, melyek idén a Hilton Budapest City hotelben kerülnek megrendezésre.

A profi megmutatja, hogy kell filmzenét írnod!

Nemzetközi filmzeneszerző versenyt hirdet a tavaly újranyitott Pannónia Stúdió a Magyar Virtuózok és az Inspired Selection magyar zenész katalógus közreműködésével.

Elnöki közleményt adott ki a Wellhello a kilépésekkel kapcolatban

Mint arról beszámoltunk, volt a zenekarnak a héten egy furcsa napja, amikor a tagok közül többen is kiléptek. Az együttes FB-közleményben reagált a sajtóban megjelentekre.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek