Az Őrölt Nők Ketrece
Hat díjat hozott el a magyar zenészről szóló dokumentumfilm!

Hat díjat hozott el a magyar zenészről szóló dokumentumfilm!

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara koncertmesterének főszereplésével forgatott The Violin Alone című dokumentumfilm hat regionális Emmy-díjat kapott a hétvégén Seattle-ben megrendezett díjátadó.
 
Mit adott nekünk az italo disco?

Mit adott nekünk az italo disco?

E sajátos műfaj örökségét tárja fel az a hiánypótló dokumentumfilm, amelyet nálunk is bemutatnak az italo disco korabeli kulcsfiguráinak és mai elkötelezettjeinek – előadók, zenészek, dj-k, rádiósok – megszólaltatásával.
 
 
Eddie, a sas lesz az Elton John-film főszereplője

Eddie, a sas lesz az Elton John-film főszereplője

A Paramount stúdióban készül a Rocketman című, Elton Johnról szóló életrajzi film, amelynek főszerepét a Kingsman-ből és az Eddie, a sas-ból ismerős Taron Egerton alakítja.
 
American Valhalla Iggy Poppal és Joshua Homme-mal Budapesten

American Valhalla Iggy Poppal és Joshua Homme-mal Budapesten

25. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál hét helyszínen várja a közönséget, az Uránia Nemzeti Filmszínház mellett a Toldi moziban, a Pop-Up Cinema@Ódry Színpad SZFE néven mozivá alakult Ódry Színpadon, a Kino Caféban, a Francia Intézetben, az Art+ moziban és a Magvető Caféban is –...
 
A Duna tévé vasárnap este élőben közvetíti a 90. Oscar-gálát

A Duna tévé vasárnap este élőben közvetíti a 90. Oscar-gálát

Elég ritkán fordul elő, hogy embertömegek szegeződnek a tévé elé vasárnap hajnalban... Tavaly ilyenkor is megtörtént pedig, és most is ez lesz: Enyedi Ildikóék testről és lélekről című filmjéért izgul az ország. Ne aludjatok!
 
Főszerepben: Sean Penn

A világ második legjobb gitárosa a Bem moziban

A Bem Mozi néhány éve remek filmeket mutat be, olyanokat (is), amiket már sokszor láthattunk televízióban, de mozikban már nem nagyon vetítik. Néha tematikát is kanyarítanak mellé, és sok zenés film is műsorra kerül.
 
 
Nagy Ervin ellopja a showt a Valami Amerika 3-ban

Nagy Ervin ellopja a showt a Valami Amerika 3-ban

Csütörtöktől láthatja a nagyérdemű a mozikban a Valami Amerika harmadik részét, ahol a régi kedvelt szereplők mellett új művészek is helyet kaptak. A sajtóbemutatón a film megtekintése után a szereplőkkel és a rendezővel is válthattunk néhány szót.
 
Tudjuk, ez a Deadpoole. De sokkal jobb fotó, mint bármelyik kocka az írásunk tárgyát képező filmből :)

Az unalom ötven árnyalatát csak a zene menti meg

A napokban (hivatalosan Valentin-nap környékén) lesz A szabadság ötven árnyalata elnevezésű film itthoni bemutatója. Az enyhén szólva megosztó filmtrilógia utolsó része kb. annyi szórakozást nyújt a mozilátogatónak, mint az első kettő.
 
Fotó: Havanna Moon - The Rolling Stones Live in Cuba 2016

Legendás koncertek a Premier Kultcafé mozivásznán

A Premier Kultcaféban a héten indul egy 6 részes KultRock című sorozat, amelyben emeghatározó koncertfilmeket mutatnak be.
 
Prince indítja a Rock Klasszikusok koncertfilmsorozatot az Urániában

Prince indítja a Rock Klasszikusok koncertfilmsorozatot az Urániában

Rock Klasszikusok címmel hat legendás rockkoncertet idéz meg mozivásznon 2018 első felében az Uránia Nemzeti Filmszínház új sorozata, amely január 12-én Prince koncertfilmjével indul.
 
Musicalfilm készült Hugh Jackman főszereplésével

Musicalfilm készült Hugh Jackman főszereplésével

A korábban vizuális effektusok szakembereként dolgozó Michael Gracey első rendezéseként közeleg A legnagyobb showman (The Greatest Showman) című musical, amelyben Hugh Jackman játssza a főszerepet.
 
Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi

Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi

Tíz év alatt több mint hatezer videoklip fordult meg a Magyar Klipszemlén, amely mára a hazai könnyűzenei és filmes szakma fontos...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

The Sisters of Mercy: a zenekar, amit nem látni kell, hanem érezni...

Füstből nem volt hiány, Andrew Eldritch hangjából annál inkább, a közönség mégis láthatóan remekül szórakozott a The Sisters of Mercy október 28-i, telt házas budapesti koncertjén. A Dürer Kertben egy különös zenei jelenséggel találkozhattunk: egy zenekarral, amely 36 éve nem adott ki stúdióalbumot, mégis képes arra, hogy...

John Bush Budapestre hozza a kilencvenes éveket

Az Anthrax történetében kevés olyan fordulat volt, amely annyira megosztotta a rajongókat, mint Joey Belladonna távozása és John Bush érkezése a kilencvenes évek elején. Az új énekessel a thrash metal egyik meghatározó zenekara más irányba indult, és bár nem mindenki követte őket örömmel, az akkor született albumok mára...
Új koncertek